Dobogós hely a nyitányon

88

Buzãu adott otthont az elmúlt hét végén a hazai A osztályos asztalitenisz-bajnokság első tor­nájának, amelyen két szé­kely­udvarhelyi csapat is jelen volt. Az ISK-FSK a második, a FetFeel megosztva a hetedik helyen zárt. Az ISK Szé­kely­ud­varhely II. Giurgiuban B osztályos fordulón játszott.

Családias hangulat uralkodott a csíki rendezvényen
Családias hangulat uralkodott a csíki rendezvényen

Öt győzelemmel és két vereséggel, tizenkét pontot szerezve a harmadik helyen zárta az ISK-FSK Székelyudvarhely a hazai asztalitenisz-bajnokság A osztály első csoportjának tornáját, amelyet az elmúlt hét végén Buzăuban rendeztek. A FetFeel Székelyudvarhely hat vereséggel és egy győzelemmel nyolc pontot szerzett, amely a hetedik helyre – megosztva Zilah és Temesvár csapatával – volt elég. A két udvarhelyi csapat a Craiovai U, a Kolozsvári CSM, a Zilahi CSM, a Temesvári Raris, a Dézsi Tenis Club, valamint a Iași CSM csapataival szerepel egy csoportban. Az ISK-FSK Tamás Szabolcs, Kádár Tibor és György István felállításban, a FitFeel pedig a Dániel Zsombor, Jobb Levente és Görgényi Levente alkotta trióval vett részt buzăui tornán.

Az ISK-FSK Székelyudvarhely II. szintén az elmúlt hétvégén Giurgiuban szerepelt a B osztály második csoportjában, ahol a Slatina, a Marosludasi Maros, a Gyulafehérvári Egyesülés, a Konstancai Farul, a Szatmárnémeti Akarat, a Proaktiv Focșani és a Concordia Chiajna voltak az ellenfeleik. Az ISK-FSK Sánduly Levente, Sângeorzan Bogdan, Mózes Gyula és Demeter Hunor felállásban játszott Giurgiuban, ahol négy győzelem mellett három vereséget könyveltek el.

Eredmények
A osztály: ISK-FSK – Craiova 2–5, ISK-FSK – Kolozsvár 4–5, ISK-FSK – FitFeel 5–0, ISK-FSK – Zilah 5–0, ISK-FSK – Raris Temesvár 5–0, ISK-FSK – Dés 5–4, ISK-FSK – Iași 5–0. FitFeel – Craiova 1–5, FitFeel – Kolozsvár 0–5, FitFeel – Zilah 3–5, FitFeel – Raris 5–0, FitFeel – Dés 3–5, FitFeel – Iași 3–5.
B osztály: ISK-FSK – Gyulafehérvár 5–4, ISK-FSK – Slatina 4–5, ISK-FSK – Farul 2–5, ISK-FSK – Szatmárnémeti 5–0 (játék nélkül), ISK-FSK – Marosludas 2–5, ISK-FSK – Focșani 5–3, ISK-FSK – Chiajna 5–2.

Csíkban is játszottak
Gyerekek és nők számára szervezett asztalitenisz-versenyt a Hargita Megyei Szabadidős Sportegyesület az Európai Mobilitási Hét keretében a csíkszeredai József Attila Általános Iskola tornatermében. A helyezettek: gyerekek: 1. Bontas Kristóf, 2. Kovács Ákos, 3. Lázár Botond, 4. Silló Szabolcs; nők: 1. Borbély Panka, 2. Végh Barbara, 3. Dobai Helén, 4. Barta Izabella.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek