Divatba jött a divat

27. Székelyudvarhelyi Diáknapok

72

Ma délután kezdődik és vasárnapig tart Székelyudvarhelyen a méreteiben eddigi legnagyobb, a divattal is „ujjat húzó” diáknapok rendezvénysorozat. Népszerű előadók, kiváló koncertek és számtalan esemény közül válogathatnak egy héten keresztül a szórakozni vágyók.

Minden idők legnagyobb diáknapjára készül az udvarhelyi fiatalság: a szervezők húsz csapatnak biztosítottak helyet, ám végül egy csapat visszalépett, így 19 csapat és ugyanannyi diákpolgármester-jelölt méri össze tudását. Vass Orsolya, az Ud­var­helyi Fiatal Fórum (UFF) vezetője, a diáknapok főszervezője elmondta: időjárástól függetlenül szeretnék ezen a héten belakni a Patkót, ahol a rendezvények java zajlik.
Idén rendhagyó ajándéktárgyakkal is előrukkoltak a szervezők: mivel a funny socks, azaz a színes, vicces zoknik igen népszerűek a fiatalok körében, ezért a szervezők erre az alkalomra „uffos” zoknikat készíttettek, emellett logóval ellátott, Erdős Zsejke által készített „hasitasit”, illetve külső töltőt adnak ajándékba a versenyzőknek.
A diákszervezők részletesen bemutatták az egyhetes programot, amely ma 15 órakor divatszemlével, azaz felvonulással veszi kezdetét. Ezt követően bemutatkozik tíz csapat, illetve divatdiktátor (diákpolgármester) jelölt. A nyitóesten a Friday Rehab együttes lép fel a Kossuth udvarban.
Szerdán 15 órakor a többi csapat és diákpolgármester is bemutatkozik, 17 órától a Patkóban kerül sor a Szeretlek, Udvarhely! című vetélkedőre, 20 órától pedig a Felső G-ben az Aurevoir. zenekar „ethno-beat” zenét játszik.
Csütörtökön 15 órától evő-ivó bajnokság veszi kezdetét szintén a Patkóban, majd Ezt tedd össze! Európa napi nyereményjáték következik, 19-kor pedig a Diáknapok’s Got Talent tekinthető meg az Ifiházban, ahol a diáknapos csapatok lesznek a sztárok, hiszen ők fognak mikrofont ragadni és felejthetetlen pillanatokat szerezni a legújabb kasszaslágerekkel. Ezt karaokeest és buli követi.
Pénteken délután 2 és 4 óra között megtörténik a divatdiktátor-választás, ám eredményhirdetés csak vasárnap délben lesz a Szejkefürdőn, ahol időkapszulát is elhelyeznek a szervezők. Addig is pénteken 18 órától két előadást tekinthetnek meg az érdeklődők az Ifiházban, majd a 4S Street után a Bagossy Brothers Company áll színpadra a Patkóban. A gyergyószentmiklósi zenekarok után a Jungelben 23 órától DJ RAJMI zenél.
Szombat déltől a sporté a főszerep a Septimiában, este nyolctól Nap fia, Hold leánya éjszakái vetélkedő a város területén. A belépés a bulikra ingyenes!

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.