Díszpolgáravatás

Szent István-búcsút ültek a hétvégén Csíkszentkirályon, ahol többévnyi kihagyás után falunapokat is szerveztek. Székely Ernő polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: ifjúsági vetélkedők, sportesemények és kiállítások is várták az érdeklődőket, mindemellett pedig dísztanácsülést tartottak a településen.

Botár László átveszi Székely Ernő polgármestertől a díszpolgári oklevelet Fotó: Székedi Ferenc

Szent István-napi búcsút tartottak az elmúlt hétvégén több Hargita megyei településen, köztük Csíkszentkirályon is. A magyar államalapító uralkodó ünnepére ezúttal nemcsak egyházi, hanem világi programokkal is készültek a községben, ahol évek óta nem szerveztek falunapokat.
Székely Ernő polgármestertől megtudtuk: ifjúsági és kulturális programok, vetélkedő, biciklitúra, közösségi főzés és alcsíki lovasnap is színesítette az ünnepséget, sőt dísztanácsülést is tartottak. Mint mondta: 2007-ben adtak át először díszpolgári kitüntetést Csíkszentkirályon, és idén is folytatták a hagyományt.
– Botár László festőművész a tizenharmadik személyiség, akit díszpolgárrá avattunk Tánczos Vilmos néprajzkutató után. Olyanoknak szánjuk ezt az elismerést, akik hozzájárultak a község hírnevének öregbítéséhez – fogalmazott Székely Ernő.
A csíkszentkirályi falunapok keretében képzőművészeti kiállítás nyílt a helyi kultúrotthonban a díszpolgárrá avatott művész munkáiból. A tárlat augusztus 31-ig megtekinthető.
– A hétvégi ünnepség nagyon jól sikerült, örülünk, hogy idén sikerült közösségi rendezvényt szervezni. A lovasnapra például több mint 22 alcsíki fogat érkezett – közölte a polgármester.
A Szent István-napi rendezvénysorozat zárómozzanata a búcsús szentmise volt, a szokásokhoz híven idén is körbehordozták a faluban a Szent Korona másolatát.

A Gyulafehérvári főegyházmegye Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent István tiszteletére Hargita megyében: Bor­szék, Har­gi­ta­fürdő, Bükk­ha­vas, Bor­zont, Ki­csi­bükk, Szé­kely­szent­király, Hi­deg­ség és Csík­szent­király.

Keresztes Bea

Kapcsolódó cikkek:

14,240RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb