Díjjal ismerték el Simó Márton és Zsigmond Attila munkáját: A fecskék meghozzák a tavaszt!

134

Huszonöt éve, minden év decemberében, a csíkszeredai székhelyű Bálint András Alapítvány emlékdíjjal tünteti ki azokat a székelyföldi írókat, költőket, szerkesztőket, akik tehetséggel, felelősséggel, példaszerű tartással és elkötelezettséggel szolgálják és képviselik a régió magyarságának érdekeit. Szerda délután lapunk munkatársa, Simó Márton író, szerkesztő és Zsigmond Attila televíziós szerkesztő-rendező vehette át a rangos díjat.

A díjazottak és méltatóik. Megérdemelt kitüntetés                                                                  Fotó: Dávid Botond

A díjat a Hargita, illetve a Hargita Népe napilap egykori szerkesztője, publicistája, a Sóvidékről származó Bálint András (1943–1994) újságíró emlékére alapította a család és tisztelői. Farkas Antal kuratóriumi tag – miután levetített egy általa készített rövidfilmet a főtámogató Gordon tejgyárról – elmondta: Bálint András szerkesztőként mindig azt szorgalmazta, hogy az újságíró legyen szemfüles, felkészült, ismerje a terepet, az írása legyen szép és igaz, kerek és tartalmas, közérthető és gondolatébresztő.

Akinek itthon van dolga
Szabó Attila Bálint András-emlékdíjas szerkesztő, rendező méltatta kollégáját, Zsigmond Attilát. Amint fogalmazott, a díjazottal közös szakmájuk, a televíziózás hozta össze, de talán közös szenvedélyük, a filmkészítés által váltak igaz barátokká. Zsigmond Attila tizennyolc éves korában került a frissen megalakuló Gyergyó TV-hez, pályája innen egyenesen ívelt fölfelé, a magyar közszolgálati televíziók helyi tudósítójaként kezdett el dolgozni, és dolgozik a mai napig. Több ezer hírt, riportot, tudósítást készített, melyek révén a gyergyószéki események, arcok, történetek eljutottak a nagyvilágba. Igazi szerelme azonban mindig is a dokumentumfilm-gyártás volt.
– Zsigmond Attila dokumen­tarista munkásságáról hosszú órákon át lehetne beszélni, díjait, rangos elismeréseit reggelig lehetne sorolni. Ezért csupán néhány kiemelkedő, frissebb alkotását említeném, amelyek engem is nagyon megragadtak. A valaha készült egyik legszebb, legmélyebb és legkomplexebb második világháborús dokumentumfilm, az Így veszett el Erdélyország számtalan fesztiváldíjat sepert be, köztük talán a legemlékezetesebb Zsiga számára is, a 2010-es Lakiteleki Filmszemle fődíja, amit Sára Sándor zsűrielnök mellett az éppen akkor 80. születésnapját ünneplő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrtől vehetett át. Egy évre rá azonban sajnos Zsiga barátomat kizárták a lakiteleki filmszemle versenyéből. Zsűritag lett – mondta Szabó Attila.
A méltató a díjazott számos rangos elismeréssel kitüntetett, Ének a fák tetejéből című dokumentumfilmjét emelte ki, amely többek közt a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál kategóriadíját, illetve a Savaria Filmszemle fődíját is kiérdemelte. A filmben Vaszi Levente, csángó tanár, népdalénekes életébe nyerhetünk betekintést, illetve vele együtt járhatjuk be a Fölszállott a páva fődíjáig vezető utat, melynek végén a főhős, a csillogó budapesti élet helyett, a hazatérést választja. És örömmel teszi ezt. Bár a csúcsra ért, hisz az egész ország megismerte, fel sem merül benne, hogy maradjon. Neki otthon van dolga, akárcsak a mai díjazottunknak, aki alanyaihoz hasonlóan értékmentő, hisz dokumentál, és értékteremtő, hisz alkotásai mély üzenetet hordoznak. Több mint két évtizede ugyanakkor televíziós tudósítóként is Bálint András szellemiségének megfelelően, vagyis a valóság jegyeseként végzi munkáját. Legújabb filmjét, mely Haáz Sándor karnagy értékmentő tevékenységét és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia bensőséges világát mutatja be, karácsony környékén tűzi műsorára a Duna Televízió – fogalmazott Szabó Attila.

Hivatástudattal ír, talentummal szolgál
Sebestyén Péter plébános, író Simó Mártonról mondott laudá­ció­jában kiemelte: ma azt ünnepeljük, hogy élet és irodalom, élet és újságírás egybetartozik.
– A nemzet napszámosainak, a szellem munkásainak, az írástudóknak a szolgálatát értékeljük és becsüljük meg azzal, hogy időnként egyiküket a többiek és az egész közösség példaképévé állítjuk. Leegyszerűsítve a világot: az életben kétféle embert lehet megkülönböztetni: azt, aki ír, és azt, akiről írnak. Ma egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki rólunk ír. Nekünk. Simó Márton hivatástudattal ír, ezzel a talentummal szolgál mindnyájunkat. Élteti őt a remény, hajtja a vágy, a kötelességtudat, hogy nemcsak családjáért kell élnie, a nagyobb közösségért is tennie kell valamit. Nem várva biztatást, megfelelő pályázati vagy politikai csillagállást, belekezd, kezdeményez, újít, ötletel, és megtalálja azokat a jó szándékú társakat is, akik ebben őt segítik. Igen, a fecskék meghozzák a tavaszt. Olyan ő, mint egy álomfejtő: meghökkent, szembesít, elgondolkoztat, mélyebb látásmódra ösztökél mindenkit, aki olvassa heti jegyzeteit, publicisztikáit. És az olvasmányélmény, a gondolat, a felismerés hetekkel-hónapokkal később is ott vibrál, visszhangzik lelkünkben. Nyugtalanít. Rátapint a lényegre, mert van bátorsága, erkölcsi ereje, tiszta lelkiismerete ezt megírni, kimondani a nevünkben. Tudja, hogy valójában Isten a munkaadó. Ő gyógyít, az orvos csak a kötést cseréli, tudja, hogy a véletlen nem más, mint a Gondviselés leánykori neve. De a Gondviselésnek mégis szüksége van ránk, hogy kezünket, lábunkat, értelmünket, pennánkat használja, hogy általa okítson másokat, értékeket közvetítsen, kincseket adjon tovább. Látszólag nem változik a világ sorsa, mégis az ilyen médiaapostolok, mint Simó Márton, segítenek átvinni kincseinket a sodró idő egyik partjáról a másikra. Be lehet őt skatulyázni kereszténynek, jobboldalinak, konzervatívnak, ettől még tud tárgyilagos lenni, és igenis elfogultan kezelni azt, ami az övé. Amit övéi: nemzete, kisebb és nagyobb közössége magáénak vall, értéknek tart. Féltő szeretettel, aggódással védi a székely tájat, a népművészet, építészet, a székely kultúra értékeit, járja a falvakat, itthonmaradásra és értékteremtésre biztatva elkényelmesedő és önfeladásra hajlamos véreinket. Síkra száll szeretett faluja, Atyha érdekeiért is, baráti jobbot nyújt a jóérzésű román honfitársaknak, és ha néha talán fanyar humorral, de mégis gyengéden, finoman, szépen, alázattal, de ugyanakkor határozottan irányítja figyelmünket mindarra, ami igazán fontos, nemcsak nekünk, hanem unokáink nemzedékének. Úgy gondolom, Simó Márton író, újságíró, „székely polgárjogi aktivista” olyan próféta saját hazájában, aki a Megváltó útját készíti, egyengeti ebben az erdélyi pusztában. Kultúraszervező és közösségteremtő fáradozásai, barátságos személyisége, mélyen gondolkodó embersége még inkább hitelesíti azt az életművet, amiért ezt a díjat is neki szánták – mondta méltatásában Sebestyén Péter.
A laudációk után az oklevelet és bronzplakettet Bálint András néhai újságíró fia, Bálint Csaba nyújtotta át az ünnepelteknek.

Nagyálmos Ildikó

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.