2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Diákszínjátszók tábora

Színjátszás, agytorna, kikapcsolódás – ezt kínálja a résztvevőknek a Csalamádé diákszínjátszó tábor, melyet a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport és a művelődési központ szervez. A háromhetes program ma kezdődött el.

Az első tábor sikeres volt Fotó: Szín-kron csoport
Az első tábor sikeres volt Fotó: Szín-kron csoport

A Szín-kron nevet viselő gyergyószentmiklósi diákszínjátszó csoport idén második alkalommal szervez színjátszó tábort, melyet idén sikeres pályázatnak köszönhetően a Communitas Alapítvány is támogat. Kolozsi Borsos Gábor színművész, a csoport vezetője elmondta, a háromhetes tábor három részből áll, hetente más helyszínen, más tevékenység zajlik. Mától néhány napig Güdücön laknak a táborozók, ismerkednek, barátkoznak, valamint előképzést kapnak mozgás, zenei műhelymunka és színházszakmai foglalkozások által. A résztvevők szakmai felkészítésében színművészeti szakon tanuló fiatalok segítik Kolozsi Borsos Gábort, olyanok, akik korábban maguk is a csoport tagjai voltak. A tábor második hetén Gyergyószentmiklóson folytatódik a tevékenység, a művelődési központ stúdiótermébe vonulnak a fiatalok próbálni, hiszen egy előadást készítenek, amiről egyelőre csak annyit árult el a csoportvezető, hogy klasszikus olasz vígjátékról van szó, melynek nincs megírt szövege, csupán az van rögzítve, hogy mi történik a jelenetekben, így sok múlik a szereplőkön, és a darab előadásonként változhat is. Az érdeklődők jövő szombaton nyílt próbán tekinthetnek be a színjátszók tevékenységébe. A tábor harmadik hetében a Gyergyói-medence több településén mutatják majd be az előadást.
– Fontos, hogy a diákok lehetőséget kapjanak arra, hogy megmutassák magukat, betekintést nyerjenek a színházi világba, de ugyanakkor lényegesnek tartjuk azt is, hogy jól érezzék magukat, egy nagy buli legyen számukra ez a tábor – mondta a szervező Kolozsi Borsos Gábor a kezdeményezés célját ismertetve.

Lázár Hajnal

Kapcsolódó cikkek:

14,357RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb