Diákszálló épül a Sóskúton

Két év után folytatják a munkát Székelykeresztúron

277

Sikerült megszerezni a hiányzó engedélyeket, így két év után újra nekifoghat a szé­kelyke­resz­túri Sóskúton levő régi diákszálló építésének a kivitelező Viaduct Kft. A tereprendezés már elkezdődött – tájékoztatott Rafai Emil polgármester.

Felújítás előtt az épület. A beruházásnak nem része a gyógykomplexum

Nem új keletű terv a Szé­kelykeresztúrhoz tartozó, valamikor szebb időket is látott Sóskút gyógyfürdő és az ott levő, lepusztult épületegyüttes felújítása. Székelykeresztúr önkormányzata még 2016 decemberében nyert a Bethlen Gábor Alaptól 315 millió forintot (4,5 millió lejt) az ingatlan teljes körű felújítására.
– Miután megkaptuk a támogatást, elkészítettük a megvalósíthatósági tanulmányt és kiírtuk a közbeszerzési eljárást. A licitet, a tervezést, kivitelezést az udvarhelyi Viaduct Kft. nyerte meg – tért vissza a kezdetekhez Rafai Emil polgármester.
A tervezés és engedélyeztetés azonban nem ment egyszerűen. Az egyik akadályt az jelentette, hogy az épület Natura 2000-es övezetben épült, ennek okán a környezetvédelmi engedélyekhez több dokumentációt – többek között a vízügyi hatóságok beleegyezését – is be kellett szerezniük. A bukaresti Colectiv-tragédiát követően szigorodtak a tűzvédelmi engedélyekre vonatkozó törvényes előírások, a hivatalos jóváhagyás kibocsátása szintén elhúzódott.
A Viaduct Kft. a tereprendezéshez már az építkezési engedélyek kibocsátása előtt hozzáfogott, most folytatják a terep előkészítését, és azt ígérték, hogy amennyiben megkapják a zöld utat az építkezéshez, július elsejétől nekifognak. A 48 lakrészes régi épületet a tervek alapján teljes mértékben, a tetőtől az alagsorig felújítják, átalakítják. A munkálathoz az önkormányzat 1 millió lejjel járul hozzá.
– Kevesebb lakrész lesz benne, de tágasabbak, elegendők ahhoz, hogy két autóbusznyi diákot elszállásolhassunk – közölte a polgármester, hozzátéve, hogy a határidő ez év vége, de a cég – tekintettel az előzményekre – elővigyázatosságból egyelőre két hónap hosszabbítást kért.
– Hangsúlyozom a félreértések elkerülése végett, hogy ez a beruházás csak a diákszállóról szól. Arra vonatkozóan, hogy a Sóskúton modern wellness- és gyógykomplexumot alakítsunk ki, vannak terveink, a tanulmány is elkészült már, de a kivitelezéshez szükséges anyagi forrásaink nincsenek meg. Egyelőre ez csak lebeg a levegőben, de nem mondunk le arról, hogy megvalósuljon az, ami a papíron már megvan – bizakodott az elöljáró.
Jelenleg a Sóskúton a közterületen lévő, az önkormányzat és a közbirtokosság támogatását élvező civil szervezet által működtetett „mártózó” használható. A magánkézben lévő szabadtéri strand néhány éve bezárt és idén sem nyitott ki – hogy miért, az Rafai Emil polgármester számára sem világos.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.