Déli harangszó a szárhegyi ferences kolostorban

8

Bármilyen irányból közelítjük meg Gyergyószárhegyet, nem kerülheti el a figyelmünket a falu fölött magasodó ferences templom és kolostor, ahol jelenleg munkálatok zaja töri meg az áhítat csendjét. A templom tetőzetének és tornyának javítása az első lépés a felújítás hosszú útján: a pályázati forrásokból összegyűjtött pénz erre a munkafolyamatra korlátozódik, de remélhetőleg folytatódhat jövőre az épület teljes külső-belső tatarozásáig. A több évszázados kolostor és templom történetében jelentős felújítás nem volt, egészen mostanáig.

Szárhegy központjától kissé meredek, fenyőfákkal övezett út vezet a ferencesek hajlékához: a kolostor bejáratát jelző székelykapu előtt megállva és felfelé tekintve az 1665-ben létesült kolostort és a mögötte húzódó fenyvest, visszanézve az alattunk elterülő falut láthatjuk a késő nyári napsütésben. A kolostorba lépve Laczkó-Dávid Anaklét testvér fogad mosolygósan, energikusan, és lát vendégül, hogy megismertesse a ferencesek szárhegyi jelenlétének múltját és jelenét, és beavasson a felújítás részleteibe.

A tágas ebédlőben kezdjük a beszélgetést: megtudom, hogy a felújítás három évvel ezelőtt, az előtanulmányok, majd a tervek készíttetésével kezdődött, ennek költségeit Hargita Megye Tanácsának műemlékvédelmi programjában pályázták meg. A tervek készítésében és a szakmai felügyelet ellátásában a Gyergyószentmiklóson működő Larix stúdió vállalt szerepet.

Az átfogó, teljes külső és belső felújítást magába foglaló tervek első lépéseként a templom tetőszerkezetének és tornyának felújítása történik meg. A szükséges összeg – mintegy 275 ezer lej – Hargita Megye Tanácsának, a Bethlen Gábor Alapnak, valamint a szárhegyi önkormányzatnak pályázat általi támogatásából állt össze – tudom meg Anaklét testvértől, aki bizakodik abban, hogy további nyertes pályázatok által, szakaszosan haladva az egész épületegyüttes megújulhat.

A tatarozásra nagy szükség van, hiszen nem történt itt átfogó felújítás, csak tűzoltás-jellegű munkát végeztek korábban.

Felújítás előtt a templomtorony

Ez a hely maga az Istennel való találkozás

Szárhegyen a Szármány-hegy oldalán kereszt alakban épített 5 kápolna állott – írja György József –, melyeket a Lázárok egyik, Rómából hazatérő őse álomban történt szent megintés következtében épített, és azokat erős védőfalakkal vette körül. A kápolnák őrzését id. Lázár István, Csík-, Gyergyó- és Kászonszékek főkapitánya 1642-ben P. Kolozsvári Bertalan magyaroroszági ferencesre bízta. A templomból nyíló kis kápolnarészben megtekinthetjük az eredeti alapító okiratnak a másolatát is.

1665-től 1669-ig a kolostor házfőnöke P. Taploczai István volt, aki egyben az erdélyi ferencesek meghatározó jelentőségű elöljárója is volt. Az ő idején épült fel a kolostor kezdetleges épülete is, a legnagyobb kápolnát, a Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnát kolostorrá alakította át. Őt követte házfőnökként a Csíksomlyóról ideérkezett Kájoni János, aki a kápolnák közül újrafödette a Mária-kápolnát, saját kezűleg orgonát készített. Magyar herbárium című füvészkönyvének anyagát nagyrészt Szárhegyről és környékéről gyűjtötte.

– A templom földjében nyugvó Kájoni nyolc évet töltött Szárhegyen, nem véletlen, hogy visszavonulásának időszakában ezt a helyet választotta. Dolgozott akkor is, anyagokat gyűjtött, de az Istennel való együttlét, a csendes elvonulás, szerzetesi mivoltának fő helyszíne itt volt – számolt be Anaklét testvér, és ezzel a kolostor huszonegyedik századi szerepét is meghatározza. A mai ember számára is ennek a lehetőségnek a felmutatása a célunk: a kolostor és környezete, a kialakított vendégszobák igénybe vehetők mindazok által, akik csendes találkozásra vágynak Istennel.

A kolostor sok évig más feladatokat is ellátott: 1951-ben elhurcolták innen a ferenceseket, és 1974-ig egyre romlott az épület állapota. Téesz-raktárként használták, az eredeti bútorzat egyetlen darabja, egy 1760-as években készített asztal maradt csak meg. 1974-ben beköltözött ide a művésztábor, 25 évre, a szervezők szerződéssel kapták meg az épületet, azzal a feltétellel, hogy élhető állapotba hozzák a kolostort. Később a kolostor és a szomszédságában felépült ház a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyermekeknek adott otthont a Kájoni János Gyermekvédelmi Központ felépüléséig.

– Fontos a térségben a ferencesek jelenléte, ezt biztosítja Szárhegy – mondja Anaklét testvér, a kolostor mai szerepére világítva, és hozzáteszi, nem öncélú ez a jelenlét. – Az Erdélyi Ferences Rendtartomány fontosnak tartotta, hogy továbbra is biztosítsa a jelenlétet, és úgy tűnik, nem volt hiába, hiszen az elmúlt évben harminckét különböző lelki program zajlott itt. A templom ajtaja mindig nyitva áll, bárki betérhet, nemcsak a mindennapi szentmisék ideje alatt. Igénylik az emberek az itteni csendességet – teszi hozzá a ferences szerzetes.

Kolostorfalak a déli napfényben

Történelmi lehetőség: megmenteni a kolostort a jövőnek

Az ebédlőből indulva bejárjuk a kolostort és a templomot. A kórus helyiségébe érkezve megtudom, hogy itt a szerzetesek felváltva énekelték a zsolozsmát, ez a szó eredeti jelentése. A padok előtt lévő fakerítés jelzi, hogy ez klauzurás hely, az Istennel való találkozás meghitt helye volt, ide nem jöhettek be mások, csak a szerzetesek. Ma már a vasárnapi szentmisék alkalmával a férfiak helye ez. A vitrálok fölött jól látható a beázott fal, ami szükségessé tette a tetőcserét, de a festett üvegablakokra is ráférne a felújítás – mutat rá az elvégzendő feladatokra a kolostor őre. A templomba lépve Anaklét testvér az oltárokra hívja fel a figyelmemet: restaurátorok szerint a 16–17. századból valók, valószínű, hogy Kájoni János is ezek előtt misézett. Sajnos, amatőr felújításokat végeztek csak rajtuk az idők folyamán, remélhetőleg a jövőben szakszerű kezek újítják meg.

A mostani templomot 1749-től kezdődően építették, az eredeti templom falainak helyét földradar segítségével azonosították. A templom alatt kripta van, a ferencesek végső nyughelye.

A kolostor folyosóin sétálva évszázados szobrok, szentekről elnevezett szobák csendje és a kilátás ejt ámulatba, a csendességet alig zavarja meg az ácsok munkájának beszűrődő zaja. Éppen délre harangoznak az ódon falak között.

A kolostor és templom életében fontos ez a felújítás: 50 év múlva talán már késő lenne, és mit mondana akkor az utókor, hogy nem tettünk meg mindent, amit a lehetőségek engedtek?

 

Hozzászólások lezárva.