Dangulyt támogatja az EMNP Gyergyószárhegyen

28

Mégsem indul polgármesterjelöltként a helyhatósági választásokon Kolcsár András, az EMNP alelnöke – hozta nyilvánosságra tegnapi sajtótájékoztatóján az érintett. Az EMNP Gyergyószárhegyen közös listát állít az MPP-vel és a függetlenként induló Danguly Ervin jelölését támogatják.

Noha Kolcsár András, Gyer­gyó­szárhegy korábbi jegyzője, az EMNP alelnöke sajtónyilvánosság előtt többször is bejelentette, eláll szándékától, hogy polgármesterjelöltként mérettessen meg a helyhatósági választásokon. Mint jelezte tegnapi sajtótájékoztatóján, azért állt el korábbi szándékától, mert egy, a közelmúltban végzett kérdőíves közvélemény-kutatás alapján nem lenne meg a szükséges támogatottsága a közelgő helyhatósági választásokon.
– Danguly Ervin független polgármesterjelölt indulását támogatja az EMNP, és az MPP-vel közös tanácsosi jelöltlistát állítottunk össze – közölte Kolcsár.
Elmondta, pártja mindig is az összefogást támogatta, ezért 24 fős listát állítottak össze Gyergyó­szár­hegyen az MPP-vel közösen, majd a közvélemény-kutatás során döntötték el, ki legyen az a 17 személy, aki tanácsosjelöltként mérettetik meg a választásokon. Ezen a listán a Kolcsár neve is szerepel, vagyis újabb tanácsosi mandátumra aspirál.
Gyergyószárhegyen – mint korábban beszámoltunk – Ferencz Tihamér építőmérnök, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke indul a júniusi helyhatósági választásokon a szövetség részéről, illetve Danguly Ervin EMNP-s megyei tanácsos függetlenként mérettetik meg. Az RMDSZ helyi szervezete önálló tanácsosi listát állított, az EMNP pedig az MPP-vel szövetkezik.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.