péntek, november 27, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Csúcsék a csúcson

Huszonöt alkotás közül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csíkszeredai tudósítói által készített, Küzdelem a hősökért című film kapta a kulturális filmek ötödik fesztiváljának fődíját – tájékoztatta a versenyt szervező www.tudositok.hu alapítója tegnap az MTI-t.

Csúcs Péter és Csúcs Mária szelfije a díjazás után Fotó: Facebook

Bolyáki Attila közölte: a He­lyi magyar kultúra a Kár­pát-medencében című témában meghirdetett versenyre benevezett rövid internetes videókat a www.tudositok.hu oldalon közönségszavazás alapján lehetett a szatmárcsekei döntőbe nevezni.
A huszonöt döntős filmet pontozta a Koltay Gábor és Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendezők, Varjú Frigyes, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nemzetiségi és külhoni műsorainak főszerkesztője és Kobza Miklós onlinemédia-szakértő által alkotott zsűri.
A szakmai grémium döntése alapján idén az MTVA csíkszeredai tudósítói, Csúcs Mária és Csúcs Péter kapták a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által felajánlott 800 ezer forintos fődíjat a Küzdelem a hősökért című filmjükért. A verseny második helyért járó 400 ezer forintot az Erdély és Románia „nagy egyesülése” 100 című film alkotója, Margittai Gábor rendező vehette át Szatmárcsekén.
A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata által felajánlott, a harmadik helyezettnek járó 250 ezer forint értékű díjat a Miasszonyaink – A topolyai zárda nővérei című film készítője, Gazsó Orsolya vihette haza a Vajdaságba. A fesztivál 300 ezer forintos közönségdíjat a Parázson született című filmért Buzás Zsuzsanna és Huszár Krisztián (Pannon RTV) kapta.
A filmverseny 100-100 ezer forintos különdíjait Egyedi Zsolt a Csepp a tengerben: sza­mos­ar­dói szórványkollégium, valamint Herczeg Zsolt és Miskolci Renátó a Múlt, jelen, jövő című alkotása kapta. Szatmárcseke különdíját Pál Melinda, a magyar közmédia székelyudvarhelyi tudósítója vehette át a Lélektánc című filmjéért.
A fesztivál zárásaként az alkotók és a zsűri a református temetőben megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét, valamint istentiszteleten emlékeztek meg a filmfesztivál egyik alapítójáról, a tavaly elhunyt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőről, aki négy évig volt a filmverseny zsűrielnöke – olvasható a közleményben.

MTI

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb