Csökkenő létszám, kevesebb egység

Szerkezeti átalakulások a bankszektorban

71

A hazai bankrendszer szerkezeti átalakulása tovább folytatódott az elmúlt esztendőben, de ugyanakkor annak megvoltak a maga sajátosságai is. Az év első 9 hónapja során voltak olyan bankok, amelyek növelték alkalmazottaik számát, de a negyedik évnegyed során lecsökkentve a kirendeltségek számát annak velejárója volt a viszonylag jelentős arányú elbocsátás is.

Ez a bank már nem létezik, „beleolvadt” a Transilvania Bankba…

A jegybanktól származó adatok szerint a 2018-as esztendő folyamán országos viszonylatban 214 banki kirendeltség és ügynökség húzta le a rolót, s a rendszerből 1307 alkalmazott távozott. Ilyenképpen az utolsó évnegyedben az alkalmazottak száma 53 737 volt, a kirendeltségek és az egységek száma pedig 4341. A nyilvánosságra hozott adatokból az is kiderül, hogy a szerkezeti átalakítás felerősödött 2017-hez viszonyítva. Mondjuk ezt például annak okán, hogy 2017-ben a bezárt kirendeltségek és egységek száma még csak 202 volt, a rendszerből kikerült alkalmazottak száma pedig 352. A területi hálózat átrendeződése nem csupán a költségcsökkentéseknek tulajdonítható, hanem a banki szektor konszolidálódásának is, ami viszont a fuzionálások és a felvásárlások, valamint a portfólióm tranzakciók következménye is. Ebben az összefüggésben utalhatunk arra, hogy a 2018-as esztendőben 4 tranzakció finalizálódott az illetékes hatóságok végleges jóváhagyása nyomán. Ezek között van két 2017-ben kezdeményezett tranzakció, amely két görög tőkéjű romániai bankot érintett: a Postabankot átvette a Transilvania Bank, a Piraeus Bankot pedig az amerikai J. C. Flowers Befektetői Alap. Meglepetésszámba ment a tavaly a Leumi Bank eladása a nagy-britanniai Argo Befektetési Alapnak, valamint a Marfin Bank két eladási próbálkozása, amelyet végül is a görög hajóépítő Vardinogiannis család vett meg a Barniveld En­ter­prices Befektetési Alap közreműködése révén.

Tízéves történet
A hazai bankszektor infrastruk­túrája 2008-ban jutott el a tetőfokra. Ez a gazdasági fellendülés és a hitelezés robbanásszerű fokozódásának volt tulajdonítható. Akkor a banki hálózat 6552 kirendeltséget és ügynökséget számlált, az alkalmazottak száma pedig 71 622 volt. A következő évben, 2009-ben már bekövetkezett némi visszaesés és a zsugorodás utólag egyértelművé vált, főleg a kirendeltségek és az ügynökségek száma alakulása tekintetében. Egyébként a 2008-as csúcshoz képest az alkalmazottak száma a múlt esztendőben
17 885-tel volt kevesebb, azaz közel 25%-kal. Ugyanakkor az utóbbi 10 esztendő során 2211 banki egység zárt be, azaz számuk jelenleg közel 34%-kal kevesebb, mint 2008-ban. Szakelemzők szerint a tendencia folytatódni fog, s ez a jövőben mindenekelőtt a digitalizáció következménye lesz, valamint annak, hogy az 1% alatti piaci kvótával rendelkező bankok előbb-utóbb vásárlóra találnak.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek