Csizma a konyhaasztalon 88. Személytelenül

50

Azt olvasom, hogy manapság vannak olyan éttermek, ahol a vendég az asztalba épített érintőképernyők segítségével rendeli meg az ételt, remélem, nemcsak digitálisan kapja meg azt, hanem igazi futószalagon eljuttatják hozzá anyagi valóságában is. Nincs pincér, akinek a törzsvendégi bizalmat élvező, ám pillanatnyilag fizetőképtelen fogyasztó azt mondaná: főúr, írja a többihez. Lehetetlen vállalkozás még képzeletben is itt asztalhoz ültetni, mondjuk, Krúdy Gyulát, hogy elmondja, mit gondol a töltött káposzta elkészítéséről vagy a velős csont szervírozásáról, értő egyetértésre találjon mindebben a pincérrel, ami nem csoda, hiszen szeretetreméltó ínyencek mindketten. A személyes kapcsolat hiánya akár hívogató is lehet, az éhes ember mindenekelőtt enni akar, nem társalogni. Nem valami bonyolult következtetés, de persze az ember azzá teheti. Jó vagy nem jó ez a személytelenné váló világ még olyan életfenntartáshoz, de közben szokásokhoz, ízléshez, sőt ősi rituálékhoz kapcsolódó dologban is, mint az evés? Százával születnek negatív és pozitív felvetések, tanulmányok, kísérleti eredmények az úgynevezett digitális nemzedékről, azokról, akik zsenge gyermekkoruk óta ódzkodnak, szoronganak a szemtől szembe való kommunikációtól, egyféle személytelen miliőben élnek. A jó (rossz?) hír az, hogy ettől nem szenvednek, mert a „kézzelfogható” kapcsolatok megélésére már nincs is késztetésük, ugyanis az ezt segítő agyi mechanizmusok folyamatosan fogynak, elsatnyulnak. Ha mégis óhatatlanul emberek közé, kisebb-nagyobb társaságba keverednek, okostelefonjukba kapaszkodnak, elkerülik a szemkontaktust, nem képesek felismerni és értelmezni a másik ember arckifejezését, gesztusait, testbeszédét, mert csak kevés tanult valóság, emlékezet-torna és tapasztalat áll a rendelkezésükre. Még nem borított be teljesen bennünket mindez, de már rohamtempóban terjed, annyira, hogy érdemesnek tartják kutatni és elemezni. A rossz (jó?) hír az, hogy a tudósok szerint kialakulóban van az e-agy, mert a folyamatos számítógép-használat következtében újfajta kommunikációs képességek fejlődnek, az agyműködésben újfajta kapcsolódások alakulnak ki, egyes agykutatók szerint az emberi agy működésére éppen e pillanatban is meghatározó evolúciós „ugrás” a jellemző. Vajon eljött a gépember ideje? Rettenet!? Eljött ez már réges-régen is, aztán, ahogy lenni szokott, elmúlt, belesimult a hétköznapokba. A tudományos kutatásoktól a tudományos fantasztikus ijesztgetésekig szinte minden, természetesen a gép is, belefér a test és a lélek, valamint az ész közös, vagy egymástól elváló útjainak bemutatásába. Julien Offray de la Mettrie (1709–1751) neves filozófus, a felvilágosodás korának szabadgondolkodója, katonaorvos és királyok háziorvosa, de nevezték őt udvari bolondnak is, élete csupa menekülés, futás, hírnévvel övezett anonimitás. Írásai erkölcsileg elvetendőnek számítottak, de azért persze habzsolták neves és nevetlen kortársai, aztán elhatárolódtak tőle, őt pedig nemkívánatos személlyé, üldözött páriává alacsonyították. Könyveit nemegyszer hivatalosan elégették, a névtelenség óvatossága csak látszatvédelem volt. „Eljön a nap – írta röviddel halála előtt –, amikor a méregpohár lehet filozófusi bátorságom bére… a jámborok dühének áldozatául esem.” Nem tudni, igaza volt-e, halála azóta is tisztázatlan maradt, a szorgalmasan terjesztett egykori udvari pletykák szerint a szakadatlan és mértéktelen evés-ivás okozta a végét, de ki tudja, talán éppen az utoljára elfogyasztott „fűszerezett” szarvasgomba-pástétom. Kortársai körében az Embergép című műve keltette a legnagyobb felháborodást és ellenérzést. Ezzel minden tekintetben túllépte az akkori tudományos tolerancia határait. „Az ember olyan bonyolult gép – írta –, hogy szinte lehetetlen egyszeriben tiszta képet alkotni róla, és következésképpen meghatározni… Az emberi test olyan gép, amely maga húzza fel rugóit, eleven képe az örökmozgásnak…” Szerinte a test vizsgálatához csak az orvostudomány férhet hozzá, sem a filozófia, sem a teológia nem alkalmas erre. Az embergépről való látomásának időszerűségéhez, az „evolúcióhoz” kellett vagy háromszáz év. Úgy vélte, az orvostudomány semmivel sem több, mint az embergép-javítás szakértelme, amennyiben a működési hibák kijavíthatók. Ugye, ismerős ez az elv? Önmagán végzett megfigyelések alapján jutott el ahhoz a meggyőződéséhez, hogy a test az, ami gondolkozik és érez, lélek nem létezik. Vagy ha mégis van valamilyen léleknek nevezhető, egyelőre ismeretlen szerv, akkor az a gyomorban lapul és a bevitt ételek alakítják. Egyes személyiségjegyek és bizonyos magatartásformák eredetét egyenesen az elfogyasztott táplálékokhoz kapcsolja, ez az étel-ital tehát direkt hatást gyakorolhat az embergép egyéni alkatára és jellemére. Innen nekünk ismét csak egy lépés a mába: gondolhatunk mindjárt az elhízás okozta testi és ebből következő magatartásbeli és lelki bajokra, de eszünkbe juthat az alkohol, a drogok, valójában minden, ami rongálja a masinát. A lélek pedig: hol volt, hol nem volt… Jó hír, hogy van egy titok, ami még mindig megfejtésre vár. Főúr, írja a többihez!

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek