Csipike a Csíki Játékszínben

Bemutatóra hívják a gyermekeket!

45

Fodor Sándor Csipike, a gonosz törpe című mesejátékát mutatja be jövő héten, szerdán a Csíki Játékszín társulata. A mesehős személyisége és a történet sok kérdést felvetett a rendező Kányádi Szilárdban, többek között azt is, hogy ez az évek óta népszerű meseregény mennyire szól a mai gyermekekhez.

A Csíki Játékszín társulata korábban már két feldolgozásban játszotta Fodor Sándor sokak által kedvelt Csipike című meseregényének színpadi változatát. Idén Csipike, a gonosz törpe előadást láthatja a nagyérdemű Garaczi László színpadi alkalmazásában. A produkciót Kányádi Szilárd rendezi, aki egészen újszerű megközelítésben látja a történetet.
– Valóban gyermekeknek szóló történet? Ez a kérdés foglalkoztat, amióta elkezdtem dolgozni a szöveggel, a történettel. Aztán eszembe jutott, hogy valójában azokat a történeteket tekintjük a legizgalmasabb gyermekdaraboknak, amelyek egyszerre szólítják meg a gyermeket és a felnőttet is. Hát lássuk! – osztotta meg kezdeti kételyeit Kányádi Szilárd. A rendező szerint a magát az erdő uralkodójának képzelő gonosz törpe figurája és története, aki a hatalom mámorában annyira elbízza magát, hogy azt hiszi magáról, képes a hegyeket is elmozdítani, a felnőttek számára egyértelmű társadalomkritika.
– Szélsőséges jellemfejlődést jár be Csipike figurája, szeretnénk, ha ennek tanulságát, élményszerű tapasztalatát a gyermekek is megértenék. Éppen ezért olyan erdőbe helyeztük a történetet, ami sokkal közelebb áll az álom világához, mint a valósághoz, a történetben fellelhető mesei elemeket, eszközöket pedig hangsúlyossá tettük – részletezte a rendező.
Az állatvilág érdekes és sokszínű figuráit felsorakoztató történethez Székedi Ágota készítette a jelmezeket, az erdő színpadi megjelenítéséhez pedig szürreális elemeket használva találta ki a díszletet, a Garaczi László szövegkönyvéhez Bertóti Johanna írt dalszövegeket.
– Maga Garaczi László is megjelöli a történetben azokat a részeket, ahol egy-egy dal megszakíthatja a játékot, ezeket kellett megírnom – mondta Bertóti Johanna dramaturg.
A dalokhoz Veress Albert írt zenét. Csipike szerepében Vass Csabát, Kukucsiként Kosztándi Zsoltot láthatja a közönség, Tipetupát Bokor Andrea személyesíti meg.
A csíkszeredai mesebérletesek közül elsőként a Móka-bérletesek tekinthetik meg az előadást, november 28-án, szerdán 10.30-tól, majd ugyanaznap a Nagy Imre sárga bérletes nézőket várják a színházba, 12.30-ra. Másnap, november 29-én, csütörtökön fél tízkor a Ludas Matyi-bérletesek, fél háromkor pedig a Nyilas Misi-bérletesek ismerkedhetnek meg Csipike történetével.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.