2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

Csillagos tízesre vizsgáztak a népiskolások

Hagyományos öltéstechnikákat, szövést, horgolást, székelyruha-készítést tanulnak a Hargita Megyei Művészeti Népiskola gyergyói szövő-varró tagozatának tanulói. Az első-, másod- és harmadévesek az elmúlt héten tettek vizsgát, számot adtak elméleti tudásukról, valamint munkáikat is bemutatták.

Örvendetes, hogy sok fiatal jár a népiskola képzéseire
Örvendetes, hogy sok fiatal jár a népiskola képzéseire

A tanévet 48-an kezdték a Hargita Megyei Művé­szeti Népiskola gyer­gyói szövő-varró tagozatán, gyer­gyószentmiklósiak mellett gyer­gyó­remetei és gyergyóalfalvi tanulók is bekapcsolódtak a hagyományos értékeket átörökítő képzésbe. Időközben néhányan lemorzsolódtak, 37-en álltak vizsgára az elmúlt héten. Mint azt Kisné Portik Irén oktató elmondta, előbb tesztlapon kérte számon tanulói elméleti tudását, majd gyakorlati tudásukról is tanúbizonyságot tettek, zsűri előtt mutatták be munkáikat.
– Csak csodálni tudom, hogy mennyi türelem kell ehhez a sokszor szemet fárasztó munkához, amit mi férfiak nem is tudunk kellőképpen értékelni, de látjuk az eredményt, ami csodálatos, így részünkről mindenkinek csillagos tízes – értékelte a gyergyói tanulók munkáját Bakos Károly, a Művészeti Népiskola oktatója, a zsűri egyik tagja.
– Akik vizsgára álltak, azok elsajátították az ismereteket, amelyekre szükség van ahhoz, hogy ezek a hagyományos értékek valóban meg is maradjanak – fogalmazott Kisné.
Hozzátette, megjegyzendő, hogy ebben az oktatási formában könnyebb dolga van az oktatónak, mint a hagyományos iskolai oktatásban, hiszen ott meg kell győzni a tanulókat arról, hogy amit tanítanak, az jó. A népiskolába viszont csak olyanok jelentkeznek, akik komoly elhatározással akarják megtanulni az öltési technikákat, szövési fogásokat, szabásformákat, és ezt nagy lendülettel és örömmel végzik. Elmondta azt is, bár kezdők munkáiról van szó, olyan odafigyeléssel, pontossággal dolgoznak, hogy alkotásaikat már több kiállításon is bemutatták, és a közeljövőben újabb eseményeken teszik őket közszemlére.
Kisné Portik Irén arra biztat mindenkit, aki kézművesképességekkel rendelkezik vagy érdeklik e hagyományos értékek, ősztől jelentkezzen a képzésre. A népiskola elsőévesei egyébként szálszámolásos kézimunkákat készítenek, az öltéstechnikákkal, valamint a fogalmakkal ismerkednek, emellett pedig a motívumok jelképértékéről is tanulnak. A másodévesek a szövés rejtelmeit sajátítják el, harmadéven pedig horgolni tanulnak. A népiskola növendékei megtanulnak székely ruhát készíteni, úgy, hogy mindent kézzel varrnak, hímeznek.

L. H.

Kapcsolódó cikkek:

14,339RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb