Csíkszeredai fiú munkáit ismerték el

130

Bilibók Arnold tizedik osztályos csíkszeredai fiú tavaly decemberben első helyen végzett egy nemzetközi portréfestő versenyen, és azóta is folyamatosan alkot. Szociális helyzete némileg gátolja művészetének bemutatásában, Szatmári Szilárd református lelkész hívta fel rá a figyelmünket. Arnold elmondása szerint önmagát képezi, legfőbb vágya pedig az, hogy „jó művésszé” váljon.

Bilibók Arnold. Tőle balra, felül a díjnyertes Caravaggio-portré Fotó: Kovács Hont Imre

Bilibók Arnold számára a festés nemcsak hobbi, hiszen egyre többet alkot, és szeretné folyamatosan képezni magát. A csíkszeredai fiú emiatt is nevezett be a Portretisto. The great masters of the portrait elnevezésű online versenyre, ahol a legtöbb szavazatot összegyűjtve szerezte meg az első díjat. A nemzetközi felhívás lényege, hogy a versenyben részt vevő festők egymásra voksolnak, és az általuk legjobbnak gondolt alkotás győz.
– Caravaggio itáliai festő por­téjával indultam a versenyen, és nagyon örültem, amikor az én művemet választották ki győztesnek. Elismerésként gondolok vissza erre a pillanatra, hiszen más kultúrák képviselői méltatták a munkámat – mondta Bilibók Arnold, kiemelve, hogy nem vett részt képzéseken, saját magától tanult meg festeni.
A Székely Károly Szakközépiskola diákja szeretne jó festő lenni, és mindent megtesz ennek érdekében. Az elmúlt másfél évben rengeteget alkotott, és tervei szerint tartja majd ezt a növekvő tendenciát.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.