Csíkszeredából indult – Oscar-díjas filmrendezőkkel dolgozik

1 082

Csutak Zsolt 1963-ban született Csíkszeredában, néhány évig itt járt elemi iskolába, majd Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett műegyetemet, később a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen esztétikából szerzett diplomát. Casting-rendezőként dolgozik, a világ legnagyobb filmes adatbázisa, az IMDb közel harminc mozi- és tévéfilmjét tartja számon. 2008-ban a The Company című, prime time idejű (csúcsnézettségű) televíziós sorozatért Emmy-díjra jelölték. Rendszeresen jár haza Csíkba. Klacsán Csaba interjúja a filmkultúra.hu internetes folyóirat áprilisi számában jelent meg. A Ridley Scott ajánlott engem – interjú Csutak Zsolt casting-rendezővel (directorral) című beszélgetést a szerkesztőség szíves engedélyével vesszük át.

– Hogyan kerültél a filmszakma közelébe?

– Erdélyben nőttem fel, és valamikor tizenhat éves korom környékén a nagybátyám, Székedi Ferenc zsögödi újságíró, aki egy nagyon olvasott ember volt, a kezembe adott egy könyvet Ingmar Bergmanról. Volt valami speciális ebben a könyvben, sajtóhibás volt, húsz oldal a Hetedik Pecsét és a Farkasok órája között hiányzott, pontosabban nem volt kinyomtatva, csak üres fehér lapok voltak. Annyira hatása alatt voltam az előzményeknek, hogy akkor szinte életcélomnak éreztem, hogy megkeressem a hiányzó láncszemeket az életműből. Jó pár évbe tellett, míg sikerült, de a könyv és a vele járó motiváció olyan erőteljes hatással volt rám, hogy azonnal eldöntöttem, filmes szeretnék lenni. Erre ott nem volt lehetőségem, de én azt mondtam, akkor is filmes leszek, márpedig rendező. Ezért átjöttem Magyarországra a kilencvenes évek legelején, éppen akkor, amikor Szabó Istvánnak volt egy nagy nemzetközi produkciója, a Találkozás Vénusszal. Megkerestem őt teljesen ismeretlenül, egy mérnöki diplomával a zsebemben, és mondtam neki, hogy szeretnék filmes lenni.

– Korábban, még Erdélyben dolgoztál mérnökként is?

– Annak idején ott egy furcsa helyzet uralkodott. Aki Erdélyben végzett, azt rögtön az egyetem után kihelyezték a lehető legmesszebb, egyáltalán nem magyarok lakta térségekbe. Ez nekem nagyon nem tetszett, így az egyetem után még nagyjából másfél évet töltöttem el otthon, addig pedig magántanárként tanítottam.

– Szabó Istvánnal miben maradtál az első beszélgetés végén?

– Kérdezte, hogy mi a végzettségem, én pedig elmondtam. Nem igazán értette, mérnökként mit akarok, de mondtam, hogy szeretném ezt az egészet alulról elkezdeni. Így aztán odatettek egy ajtó elé helyszínbiztosítónak. Egyfajta produkciós asszisztensi munka volt ez. Először egy hétig álltam egy ajtó előtt az Operaházban, és vigyáztam arra, hogy ne menjen be senki, amíg forog a kamera. Természetesen egyszer mentem el onnan a mosdóig, abban a pillanatban a büfés egy teli tálcával besétált a jelenetbe… Ez nem volt túl jó belépő, mondhatni, katasztrófa, de aztán szépen lassan mégis beindult az egész. Közben elvégeztem egy esztétika egyetemet már Budapesten, amit azonnal nem feltétlenül tudtam hasznosítani, de a későbbi munkám során, mikor castingos lettem, már nem volt mindegy, hogy az ember hogyan lát át egy forgatókönyvet vagy egy történetet és annak összefüggéseit.

– Közben pedig egyszerűen ott ragadtál a filmes szakmában?

– Azért ez nem ilyen egyszerű. Bekerülni akkoriban nem volt nehéz, de itt az embernek meg kellett állni a helyét. Meg kellett szokni a ritmust, az odafigyelést, azt, hogy adott esetben 12-14 órát dolgozik egy huzamban. Ez nagyon intenzív dolog, az ember sokszor csak abból veszi észre, hogy véget ért egy forgatás, hogy hirtelen nagyon sok szabadideje lesz. És ez mindenkivel így van a szakmában, függetlenül attól, hogy valaki asszisztensként, ruhásként vagy castingosként dolgozik benne. A Szabó István-film végére már érezhető volt egyébként némi fejlődés, addigra már volt gyakorlatom, így Pista bácsit, az egyik statisztát már én küldhettem át a kamera előtt az utcán. Erre akkor rettenetesen büszke voltam, komoly fejlődés volt ez a semmiből, de ezek után még sokáig én menten utána a munkáknak. Nem voltam képzett szakember, így a gyakorlatban kellett megszereznem a szükséges ismereteket. Most már 28. éve vagyok a filmszakmában és a jelenlegi munkám kapcsán is úgy érzem, nagyon nagy előny, hogy nemcsak castinggal foglalkoztam, hanem dolgoztam mint asszisztens, felvételvezető, gyártásvezető, így átlátom a filmkészítés fázisait és folyamatait.

– Most már jó ideje casting-rendezőként dolgozol. Mikor és hogy jött ez a vonal?

– Valamikor a kilencvenes évek vége felé jött Magyarországra egy nagy amerikai játékfilm, a Hazudós Jakab, Robin Williams-szel (1999, r.: Peter Kassovitz), és ott felmerült, ki csinálja majd a castingot. Akkoriban hárman dolgoztunk egy gyártási csapatban, és én voltam az közülünk, aki a színészeket szerződtettem, velük foglalkoztam. Aztán itt az amerikaiak kérdezték, ki csinálja majd a helyi castingot. Kérdeztük, hogy mi az, mondták, hogy ki kell válogatni a szereplőket. „Ja, hogy színész-dolog? Akkor a Csutak, mert ő foglalkozik a színészekkel!” – vágta rá a kollégám. Természetesen ekkor azt sem tudtam, mi a dolgom, egyáltalán mit csináljak, de láttam a stáblistán egy Billy Hopkins nevű amerikai casting-szakember nevét. Felhívtam őt telefon, elmondtam, ki vagyok, és hogy még életemben nem csináltam castingot, majd udvariasan megkértem, mondja el nekem, mit kell csinálni. Ő pedig nagyon kedvesen elmagyarázta nekem, körülbelül fél órában, hogy mit csináljak. Ami nem volt világos, azt a későbbiek során is megkérdezhettem tőle, és igyekeztem követni az útmutatásait. Elég jól végigmentünk vele mindenen, és abban a filmben nagyon sok magyar színész szerepelt végül, ráadásul nem is akárkik, az akkori magyar színjátszás felső szintjéről beszélünk. Egyebek mellett benne volt Igó Éva, Darvas Iván, Kulka János, Rudolf Péter, Rajhona Ádám is. Nekem nagyon tetszett ez az egész, és komoly sikerélmény is volt egyben, ezért elhatároztam, hogy elkezdek ezzel foglalkozni. De eleinte nagyon sok probléma volt. Nem volt egy normális rendszer arra, hogy színészeket nemzetközi produkciókba szerződtessünk. Az akkori magyar filmes szerződések fél oldalból álltak, le volt írva két sorban, hogy ki mennyit kap, mikor dolgozik és melyik produkcióban, utána meg a szokásos rész, hogy minden egyébre a Polgári Törvénykönyv érvényes. Az angol–amerikai jogrendben pedig ilyen nem is létezik ugye, ott egy szerződés gyakorlatilag az egész Polgári Törvénykönyvet magában foglalja, és alaphangon 30-40 oldal. Na most, amikor ezt meglátták az amerikai producerek, nem vették komolyan, szerintük az egy statiszta, akinek a szerződése csak 4 oldal. Szóval ezt ki kellett találni, össze kellett rakni, meg kellett csinálni, és ehhez én annak idején megalapítottam az első vagy a második hazai színészügynökséget. Magam köré vettem az ismertebb magyar színészek mellett egy csomó tehetséges fiatal színészt, és gyakorlatilag szakszervezetszerűen működtünk. Jogászokkal a külföldi szerződések mintájára próbáltam a hátteret rendbe rakni és rendszerezni. Nagyon sok olyan dolog bekerült általunk a szerződésekbe és meghonosodott itthon, ami korábban még téma sem volt. Sok mindent sikerült is meghonosítani itthon a külföldi példákból, de aztán később a casting-vonalat és az ügynökséget már nem tudtam párhuzamosan vinni, így nagyjából tizenöt éve, hogy az utóbbit átadtam másnak. Onnantól csak a castingra fókuszálok.

– A Hazudós Jakab esetében, miután konzultáltál a kinti casting-rendezővel, hogy indultál el? Megkaptad a forgatókönyvet vagy annak egy részét?

– Casting-rendezőként mindig a teljes könyvet látnom kell. Itt nem statisztákról van szó, hanem olyan szereplőkről, akik szerves részei az egész történetnek, így teljesen át kell látnom a sztorit. Tehát ez általában úgy működik, hogy a casting-rendező elolvassa az egész forgatókönyvet, majd leül a rendezővel egyeztetni. Bár manapság, főleg mióta ilyen erős a tévés tartalom, szokássá vált, hogy akár az írók és a producerek is beleszólhatnak a szereposztásba. Így, ha őket is érinti, akkor közösen, ha nem, akkor csak a rendezővel közösen, koncepciózusan végigbeszéljük az egész filmet, hogy ő hogyan képzeli.

– Már a kezdetekkor is megvolt ehhez a magabiztos nyelvtudásod? Korábban gondolom nem nagyon kellett a forgatásokon angolul beszélned.

– Volt egy középszintű nyelvtudásom, de ahogy elkezdtem ebben dolgozni, nagy szorgalommal és nagyon nagy akarattal igyekeztem alaposan megtanulni azt a szakmai nyelvezetet, amivel ez az egész működni tud. Hogy megértsem, pontosan mit akarnak, és el tudjam mondani azt, amit nekem kell. Egyébként nagyon fontos is egy casting-rendező esetében, hogy jól beszélje a szóban forgó idegen nyelvet, hiszen ezen a nyelven folyik maga a casting is. Nekem nemcsak értenem kell azt, amiről szó van a jelenetben, hanem adott esetben korrigálnom is kell a színészeket. Főleg olyan színészeknél, akik nem angol nyelvűek vagy esetleg nem beszélnek olyan jól angolul. Segítenem kell nekik, hogy pontosan tudják, mikor mit mondanak, és ami fontosabb, hogy mikor mit játszanak. Tisztázni kell velük, hogy amikor ezt és ezt mondod angolul, akkor ezt és ezt játsszad, hogy ha véletlenül elfelejt egy-egy kifejezést, akkor se essen ki a szerepből. Mindig mindenkinek hangsúlyozom is, hogy mondják el őszintén, milyen szinten vannak, hogy később ne legyen ebből probléma.

– Alapvetően milyen a magyar színészek nyelvtudása, és mennyiben határozza ez meg azt, hogy milyen munkákat tudnak megszerezni?

– Az idősebbeknél érthető módon gyengébb, ők kevésbé voltak benne ebben, de a fiatalabb generációknál már sokkal jobb a helyzet, főleg az egészen fiataloknál. Náluk már mindenkinek az a vágya, hogy kijusson Hollywoodba vagy legalább Londonba. Ma már nagyon sokan járkálnak ilyen munkák miatt rendszeresen Anglia és az Egyesült Államok között. Sokat fejlődött a nyelvtudás, az egyetlen probléma talán az, hogy idővel a filmek igényességével nagyon sokat fejlődött az akcentusok igényessége is. Most már egyáltalán nem mindegy, hogy egy színész milyen akcentussal beszél. Azon túl, hogy tökéletesen beszél angolul, fontos az is, hogy amerikai, sőt még azon belül is, vagy akár Anglián belül is, tudja-e a különböző regionális akcentusokat. Ma például, az internet korában mi már épp ezért nemcsak itthonról castingolunk, hanem egyrészt a zónából, másrészt pedig egész Európából adott esetben.

Folytatjuk

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.