Csíkszeredából indult – Oscar-díjas filmrendezőkkel dolgozik

185

Műhely mellékletünk korábbi számaiban közöltük a Csutak Zsolt csíkszeredai születésű casting-rendezővel készített interjú első részeit, amelyben indulásáról, munkájáról, felfedezettjeiről esett szó. A Klacsán Csaba által készített, a filmkultúra.hu internetes folyóirat áprilisi számában megjelent beszélgetés folytatását közöljük a szerkesztőség szíves engedélyével.

– Itthon mekkora ez a piac? Többen is dolgoztok casting-vonalon nemzetközi produkcióknak?

– Vannak még egy páran, de a jelenleg is castingolók közül azt hiszem, én csinálom a legrégebb óta. Volt, aki korábban kezdte, de azóta abba is hagyta. Vannak, akik színészekkel és statisztákkal is foglalkoznak, ami szerintem nem túl szerencsés, hiszen az egyik a minőségről, a másik pedig a mennyiségről szól. És vannak, akik főleg reklámokat csinálnak. Én is dolgoztam ilyen munkákon korábban, de úgy gondolom, ez is teljesen más műfaj a mi szempontunkból is. Egy reklámnál adott esetben ötven arcot is be kell mutatnod szerepenként, míg egy játékfilmnél egy is elég lehet, de az jó legyen. Reklámot csinálni inkább szervezés. A Die Hard – Drágább, mint az életed (2013) forgatása idején készült itt egy külföldi reklám Bruce Willis főszereplésével, és valamiért ragaszkodtak hozzá, hogy én csináljam. Idejött egy nagyon híres amerikai reklámrendező, akivel mást nem csináltunk, csak privát dolgokról beszélgettünk több órán át. Én konkrétan semmit nem csináltam, semmi dolgom nem volt, még instruálnom sem kellett. Ideszervezték az embereket, a rendező megnézte őket, majd megköszönte, és ennyi.

– Mi alapján dönt egy külföldi produkció? Tenderen indultok, vagy adott esetben már a személyed és az ismertséged is eldöntheti egy-egy munka sorsát?

– Sok esetben döntő tényező, hogy már előzőleg dolgoztam az illető stúdióval vagy a rendezővel, producerekkel, kinti castingosokkal. Ha felhívnak, hogy ráérek-e, van-e kedvem vállalni, mindig jó érzés. Ha felhív a kinti castin­gos kolléga boldogan, hogy megint újra együtt dolgozhatunk, a már korábban kialakult jó munkakapcsolatokra nehéz nemet mondani. Ha új munkaadókról van szó, persze van olyan, hogy több castingost is behívnak. Ilyenkor sok múlhat egy-egy beszélgetésen, illetve azon is, mennyire motivált az ember. Azt hiszem, az én esetemben sok múlik azon is, hogy mennyire vagyok elfoglalt.

– Egy amerikai nagyjátékfilm esetén átla­gosan mennyi időtök van az előkészítésre?

– Az átlagos és optimális durván két hónap. Ha nem különösebben speciális a produkció, akkor ez elég kell legyen. Amerikában erre általában tíz hét van, tehát nincs is olyan nagy különbség.

– Mi volt a legrövidebb idő, ami alatt meg kellett oldanod egy nagyjátékfilm válogatását?

– Az Eichmann (2007, r.: Robert Young) esetében alig néhány napom volt, és hasonlóan rövid időt kaptam a Z világháborúra (2013, r.: Marc Forster), amiből végül teljesen kimaradt a Magyarországon forgatott szál. Itt először arról volt szó, hogy nem is kell színész, csak statiszta, aztán tíz nappal a forgatás előtt közölték, hogy lenne itt pár szerep. Úgy húsz… Akiknek ugye oroszul is tudniuk kellett, hiszen ezúttal épp Oroszországot játszotta volna az ország.

– A konkrét gázsikat te határozod meg?

– Igen, van egy adott költségvetés, és én az alapján számolok egy középarányos árat. Így tudok egy picit játszani, ha valaki többe kerül, akkor tudom, hogy máshol valahogy húzni kell, és előfordul, hogy valamit nem tudok megoldani. Ilyenkor előre jelzem, hogy ez háromszor annyiba fog kerülni, mint a szokásos, mert mondjuk innen és innen kell elhoznom a színészt, avagy csak egyszerűen itthonról de a költségvetésen túl. Persze ilyenkor is adott kereteken belül mozoghatok csak. Nehéz ügy ez, mert az angol nyelvű nemzetközi filmekben a színészek a magyar filmekhez képest is alul vannak fizetve, kevesebbet kapnak. Ennek az az oka, hogy az angol nyelvű európai nemzetközi piac az angol piachoz van beállítva, ahol a szöveges szerep napi alapára az angol szakszervezet alapár szerint működik, ami elég alacsony. Londonban legalább 25 000 bejegyzett színész van, és ebből nem több mint 3-4 ezer aktív, de bármikor lehet találni színészt bármilyen szerepre, óriási a felhozatal, hisz nagyon sokan úgy gondolják, hogy onnan van a legjobb lehetőség megugrani Amerikát. Nos, ha az angoloknak a díjukhoz még hozzájön adott esetben a szállás, az utaztatás és a per diem – a napidíj. Szóval mindent összevetve mindig mindenki örül, ha hasonló áron helyből el lehet hozni egy színészt, pluszköltségek nélkül. Csak viszonyításképp: a német piacon az alapár az angol alapár két-háromszorosa. Sajnos a mi részünk nem ehhez, hanem az angol piachoz van igazítva, pedig úgy sokkal egyszerűbb dolgunk lenne.

– Számottevő a különbség a rendelkezésedre álló összegek között egy Die Hard-kaliberű szuperprodukció és egy kisebb nemzetközi nagyjátékfilm esetén?

– Akkor vannak óriási különbségek, ha mi innen ki tudunk váltani olyan színészeket, akiket egyébként Amerikából hoznának. Egyrészt ugye nincs utazás- és szállásköltség, másrészt az amerikai színészek általában az amerikai színész szakszervezet tagjai. Ha a SAG-AFTRA-tagságra van költségvetve valaki, az négy- vagy ötszörös szorzót jelent a mi árainkhoz képest. Ott hiába van egy napja a színésznek, meg van szabva, hogy luxusosztályon kell utaztatni, ötcsillagos szállodában kell laknia, ha egy napja van, akkor is egy hétig itt kell lennie stb., és ezek nagyon felviszik a költségeket. Sorozatok esetében általában kisebbek az eltérések.

– Van hozzáállásbeli különbség a magyar színészeknél a sorozatok, illetve a nagyjátékfilmek között?

– Nemzetközi produkciók esetén mindig mindenki szívesen jön, főleg a nemzetközi nagyjátékfilmekbe, mert azok szinte biztosan ott lesznek a hazai mozikban is. A nemzetközi sorozatok közül nem minden kerül bemutatásra az itthoni tévécsatornákon, de manapság már minden letölthető az interneten.

– Szerinted mennyiben múlik rajtad mint játszótárson, hogy egy adott színész miként teljesít a próbafelvételen?

– Ez nagyon színészfüggő. Van, akinek szüksége van arra, hogy felvigyék, és tényleg játszani kell vele, más meg annyira benne van, hogy az is elég lenne, ha csak egyszerűen felolvasnám a másik szerepet. Érezni kell, ki milyen passzban van. A szakmában úgy szoktuk mondani, az a jó, ha valaki már az adott szerepben lép be a szobába. Persze ennek is vannak hátulütői. Mindig tisztázni kell a koncepciót. Ha valaki rossz koncepcióban gyakorolja be a szerepet és úgy jön be, az nem jó. Én mindig mondom a színészeknek, hogy ha bármilyen kétségük van, akkor inkább kérdezzenek. Az igazi profi abban a pillanatban felhív, ahogy kétsége támad, és a legkisebb dolgot is megkérdezi. Akár egy érzést vagy egy indulatot. Ezért fontos, hogy casting-rendezőként ismerd az egész forgatókönyvet és a rendező elképzelését is. És még így is vannak hibák. Az Inferno (2016, r.: Ron Howard) forgatása előtt Nagypál Gábor szerepéhez annyi infó jött, hogy ez egy terrorista, aki felrobbant egy bombát. Volt egy elő-casting, aztán az első találkozásnál Ron Howard mosolyogva kérdezte, hogy nekem nem mondták el a koncepciót? Mert itt fontos volt, hogy ez egy teljesen amatőr terrorista, akinek fogalma sincs a bombákról, izgul és amatőr. Ez egy teljesen más koncepció volt, Gábor korábbi játékát gyökeresen meg kellett változtassa. Jó színész, nem okozott gondot, aki látta a filmet – világsztárok között is kiválóan megállta a helyét.

– Mennyire tudsz személyes kapcsolatba kerülni a rendezőkkel a közös munka során?

– Én úgy gondolom, hogy ez alapvetően egy munkakapcsolat, ami kicsit személyessé és bizalmassá válhat attól, ha a munka jól halad. A filmgyártás csapatmunka, és ezt a rendezők tudják a legjobban. De itt mindenki rohangál, életre szóló nagy barátságok nem köttetnek, ahhoz folyamatosan együtt kéne dolgozni társalkotóként. De kialakulnak jó kapcsolatok és egy jó munkakapcsolat után egyik rendező ajánl a másiknak. Például az Atomszőke (2017, r.: David Leitch) című filmnél Ridley Scott ajánlott engem Charlize Theronnak, de sok hasonló példát tudnék mondani.

– Kint kell lenned a forgatásokon?

– Nem mindig, csak időnként. Kicsit olyan ez, mint a készenléti orvosi ügyelet. Még ha be is fejeztél egy munkát, amíg a forgatás tart, egy szemedet akkor is rajta kell tartanod a produkción, mert bármi történhet. Valaki nem ér rá, vagy valakit váratlanul helyettesíteni kell, és akad olyan is, hogy valamit átírnak. A sorozatoknál például egyre inkább jellemző, hogy a forgatás alatt is írják még a forgatókönyvet. A mi munkaidőnk általában befejeződik már a forgatás előtt, de abból sosincs gond, ha segíteni kell. Kint ez másként megy, ott, ha lejár a tíz hét, akkor csak pluszfizetés fejében hajlandók dolgozni a kollégák. Nálunk ez más helyzet, de én úgy gondolom, ez valahol hozzá is tartozik, én sosem hagytam cserben produkciót.

– Vannak még nagyobb szüneteid két forgatás között, vagy amióta felpörgött itthon a piac, nem nagyon van megállás?

– Szinte folyamatos a pörgés. A különbség leginkább abban van, hogy két filmet csinálok egyszerre, vagy négyet. De olyan, hogy semmi ne legyen, már legalább három éve nem volt.

– Hogy élted meg 2008-ban A Cég – A CIA regénye című sorozatban való munkádért járó Emmy-jelölést? A szakmai kapcsolatokon túl hozott ez valamit? Jelentett új munkát az ezzel járó presztízs?

– Valamennyit biztosan jelentett, persze, hiszen az IMDb-t és a szakmában az IMDbPro-t mindenki megnézi. Hazai körökben és kint is sokat számít ez, hiszen én kintről nézve még mindig a világ végén vagyok, de ez mégis azt jelzi nekik, hogy valamit azért értek a szakmához. A rendezőket nem lepi meg soha semmi, de a producerek azért időnként még felkapják a fejüket, hogy még itt is van olyan castingos, akit Emmy-re jelöltek.

– Hogy értesültél a jelölésről?

– Összesen négyünket jelöltek ezért a sorozatért, volt egy amerikai, egy angol és egy kanadai kolléga is. Egyikőnk sem gondolta a forgatás idején, hogy ebből ilyesmi lesz, aztán egyszer csak kaptam egy levelet a kinti tévéakadémiától, hogy jelölve vagyok. Utána persze kint voltunk az átadón is, és bár nem kaptuk meg a díjat, az érdekes, hogy végül egy olyan produkció nyert, amit részben szintén Magyarországon forgattak (a John Adams című mini-széria – a szerk).

– Mi kell ahhoz, hogy egy sorozat-casting ilyen jelölést kapjon?

– Úgy gondolom, itt alapvetően a sztori és a karakterek összhangja, ami fontos. Ha ez a kettő összhangban van, még akár úgyis, hogy a film maga nem annyira jó, akkor a casting meg tudja nyerni a díjat. Ezt nézik leginkább. Nekünk szerencsénk is volt, mert volt két-három nagyon jó amerikai főszereplőnk, a többit pedig nagyon szépen fel lehetett melléjük díszíteni. Az is fontos, hogy a sztori egyben legyen és jól meg legyen írva. Amikor kapsz egy ilyen forgatókönyvet, akkor gyakran egy-egy jelenetnél annyi van leírva, hogy valaki telefonon beszél valakivel. Oké, de miről beszélnek, mit játszunk? Nem mindig egyszerű ez, ilyenkor ki kell találni egy játszható jelenetet, amiből meg lehet ítélni a színész alakítását a szerephez viszonyítva. Egyébként, amikor én kimentem, akkor azt mondták, ne izguljak, úgyis az HBO fog nyerni. Mert mindig ők nyernek. Szeretik őket. Ha visszanézed, tényleg van benne valami, és nyilván az is fontos volt, hogy egy elnökről szólt a győztes sorozat, egy elnökválasztási évben.

– Volt olyan színészválasztásod, amiről utólag kiderült, hogy nagyon félrement?

– Volt ilyen. Az egyik produkciónál egy érdekes és jó arcot akartak. Meg is volt, mindenki nagyon szerette, csakhogy a forgatókönyv szerint az illetőnek volt egy nagy ágyjelenete az egyik főszereplőnővel. És a nőnek nem jött be a figura, egyszerűen nem működött közöttük a kémia és nem tudta megcsinálni vele a jelenetet. Felvettek vele két-három napnyi jelenetet, aztán végül az egészet kezdhettük elölről.

– Mennyire tudsz előre tervezni?

– Most nagyjából októberig látom ezt az évet, kisebb-nagyobb lukacskákkal, de ez szakmailag nem különösebben probléma, viszont a privát életemmel nehéz összeegyeztetni ezt a munkamennyiséget.

– Meg lehet ebből élni ma Magyarországon?

– Ha negyedennyit csinálnék, azt mondanám, nehezen, de így, ilyen munkamennyiség mellett igen. Persze nagyon más ezt kint csinálni, mint itthon. Igen sokat kell dolgozni itthon azért, hogy csak ebből meg lehessen élni, és mást ne kelljen csinálni mellette.

– Milyen produkciókon dolgozol jelenleg?

– Most épp kifutóban van a Homeland: A belső ellenség című amerikai sorozat, ők a hetedik évad utolsó néhány részére jöttek ide, és a történet szerint moszkvai jeleneteket forgattak itt. Van még a BBC-Netflix The Last Kingdom című angol történelmi tévésorozatának 3. évadjából pár rész és Ang Lee új filmjében is dolgozom, Gemini Man a címe és Will Smith a főszereplője. Ez egy nagyobb munka, bár több országban is forgatnak, remélhetőleg jó pár szerepünk lesz benne.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.