Csíkszeredában a Fotóbiennálé

64

Sepsiszentgyörgy után a csíkszeredai közönség is megismerkedhet a III. Székelyföldi Fotóbiennálé anyagával. A beküldött pályamunkák legjavából válogatott kiállítást tegnap este nyitották meg a Megyeháza Galériában.

Grafika után ismét a fotón a sor. Közel 300 művész alkotása Fotó: László F. Csaba

A Hargita Népe érdeklődésére Ádám Gyula, a nemzetközi zsűri elnöke elmondta, hogy a szervezők felhívására 17 országból 282 alkotó küldött be 1516 pályamunkát. A szórásmező nagyon széles volt a minőség tekintetében, de volt miből válogatni, így az előzsűrizés után száz munka maradt versenyben. A Mozgás, a Kenyér és a nyílt kategóriában kiválasztott, ez a száz munka került be a biennálé katalógusába, s ezekből válogatták a tegnap nyílt tárlat anyagát is.
Ádám Gyula szerint bár a nevezések száma szerint kevesebb munka érkezett térségünkből, mint korábban, alkotóink mindhárom kategóriában az élmezőnyben voltak. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennáléval egymást váltó rendezvény a három székelyföldi megyei önkormányzat sikeres közös kezdeményezéseinek egyike, példaértékű lehet más területeken is az együttmunkálkodásra.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.