Csíkszereda: Zárva maradnak az óvodák és napközik a nyári időszakban

Újragondolják az Ezer Székely Leány Napját

All-focus
1 879

A csíkszeredai katasztrófavédelmi bizottság a járványhelyzetre való tekintettel úgy döntött nem nyitja meg a városi óvodákat és napköziket a gyerekek számára a megyeszékhelyen. A sportpályák és játszóterek viszont újra rendeltetésszerűen működhetnek a város területén – jelentette be Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármester, hétfői sajtótájékoztatóján, a városházán.

Az elöljáró a sajtóeseményen beszélt még a Csíkszeredában zajló beruházásokról, valamint az átszervezett, szűkebb körben megszervezett Ezer Székely Leány Napjáról is.

Fordított helyzetben vagyunk: amíg érvényben voltak a szigorú korlátozások, nem volt ilyen sok beteg, most pedig a lazításokat követően megnövekedett a fertőzéses esetek száma. Egyeztettünk Tar Gyöngyivel is, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjével és tekintettel a fennálló veszélyre úgy döntöttünk nem nyitjuk meg az óvodákat és napköziket – indokolta döntését Ráduly Róbert Kálmán. Hangsúlyozta, hogy amíg nem stabilizálódik a betegek száma, vagy nem kezd el csökkeni, a határozat érvényben marad. Az óvodák esetében 83, míg a bölcsődéket tekintve 40 fő adott le kérést a megyei tanfelügyelőséghez, amelyben kértél az intézmények nyári működését. A köztéri sportpályákat és játszótereket azonban újra használatba veheti a lakosság.

Közel negyven beruházás Csíkszeredában

A polgármester szót ejtett a városban zajló beruházásokról is.

– Összesen 36 beruházás van folyamatban, az elkövetkező hetekben pedig újabb négy munkálat veszi kezdetét. Reméljük, hogy az év végére legalább felét sikerül befejezni – fűzte hozzá a városvezető. A 4,25 kilométer hosszú, elkerülő útszakasz településen kívülre kerül, vagyis az erre vonatkozó szabályok szerint működhet rajta a forgalom. A polgármester elmondta: ezzel is igyekeznek egyszerűsíteni a forgalmat, főként azok számára, akik csak áthaladnak a városon.

Átszervezett formában szeretnénk megtartani idén az Ezer Székely Leány napját. Böjte Csaba atya celebrálna egy misét a Nyeregben, az érdeklődő tánc-és hagyományőrző csoportok pedig korlátozott számban képviseltethetik magukat – tette hozzá Ráduly Róbert Kálmán. A városi Kulturális Iroda és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közösen dolgozik az esemény megszervezésén.

Fülöp Orsolya

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.