Csíkszereda város átvétele

Csík vármegye és az összeomlás 11.

148

Csíkszereda polgármesteri hivatalának átvétele a román hatóságok által több szakaszban történt, és tulajdonképpen 1919 júliusában zárult le. Az átvételről szóló, magánszemélyek által őrzött jegyzőkönyvek már korábban is ismertek voltak – a szovátai Márton Ernő által őrzött példányt éppen lapunk hasábjaink publikáltam évekkel ezelőtt –, most viszont a csíkszeredai levéltárban található iratcsomó, valamint a korabeli lapok segítségével vesszük számba a történéseket és a hatalomváltást a város élén.

Dr. Márton László helyettes polgármester

A főispáni hivatal 1919. április 22-én történt átvételét követően, április 25-én, pénteken Valeriu Neamtiu prefektus szóbeli rendeletére, Ionescu főhadnagy és Marcanescu hadnagy vezetése mellett, román fegyveres katonák jelentek meg a csíkszeredai városházán – számolt be az agyoncenzúrázott Csíki Lapok 1919. április 27-én. „Utasitasuk volt arra, hogy a tisztviselőket szólítsák fel a távozásra és a hivatalokat, városi adóhivatalt és pénztárt zárják le és pecsételjék le. A felhívásra dr. Márton László főjegyző, majd a később megjelent dr. Ujfalusi Jenő polgármester, a távollevő pénztárnok helyett pedig Dávid István városi végrehajtó” valószínűleg megtagadta az átadást – de, hogy pontosan mi történt, nem tudhatjuk, mert a cenzúra kivágta a lapból a mondat végét. Egy üres ablak után olvasható a cikk folytatása, miszerint „Erre Ionescu főhadnagy kijelentette, hogy a fegyveres erő rendelkezésére áll, amit a tisztviselők az erőszak alkalmazásának tekintve, megmotozás után elhagyták hivatalaikat. A városi hivatalok ezután lezárattak és lepecsételtettek. A városházát jelenleg fegyveres román katonák őrzik.” Egy újabb kis cenzúraablak után megtudhatjuk, hogy „Az eljárásról hivatalos jegyzőkönyv vétetett fel”, erre a jegyzőkönyvre viszont nem bukkantam rá a csíkszeredai levéltárban. Ez az átvétel viszont nem volt végleges, a Csíki Lapok következő száma, május 4-én ugyanis arról tudósít, hogy Neamtiu prefektus, amikor tudomást szerzett a katonaság eljárásáról, „magához kérette dr. Ujfalusi Jenő polgármestert és dr. Márton László főjegyzőt, akik előtt kijelentette, hogy az eljárásra ő utasítást nem adott, a katonaság tudtán és beleegyezésén kivül járt el s miután azzal magát nem azonosítja, őszinte sajnálkozását fejezi ki az eset felett. Egyben rendeletére a város kulcsait visszaadták Ujfalusi polgármesternek és az őrizetet megszüntette. A városi hivatalok háromnapi szünet után újból müködnek. Átvételük iránt intézkedés még nem történt.”
Ez az állapot viszont nem tartott sokáig: 1919. július 3-án a tényleges városátvétel is megtörtént. Az esetről beszámol a Csíki Lapok (némi tárgyi tévedéssel), és jegyzőkönyvek is fennmaradtak, egyenesen két példányban: egyrészt dr. Márton László helyettes polgármester fiánál, Márton Ernőnél, másrészt a csíkszeredai levéltárban (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 383/1919 iratcsomó).

A július 3-i történések
A jegyzőkönyv szerint 1919. július 3-án délben 12 órakor dr. Olteanu Aurel alispán megjelent Csíkszereda polgármesteri hivatalában, és a nagyszebeni román kormányzótanács rendeletéből felszólította a hivatalos helyiségben talált dr. Márton László főjegyzőt, polgármester-helyettest (nem tévesztendő össze az ugyanebben az időszakban főszolgabíróként ismert Márton Lászlóval), Frank Miklós műszaki tanácsost, Albert István helyettes számvevőt, valamint dr. Hajnód Gábor orvost, hogy tegyék le a hűségesküt az új impériumra, ellenkező esetben „ugy fognak tekintetni, mint a kik önszántukból ott hagyták hivatalukat”.
Akárcsak korábban a vármegye vezetői, dr. Márton László is úgy nyilatkozott, hogy a román kormányzó tanácsot és annak rendelkezéseit el nem ismerheti, mivel ez a fegyverszüneti szerződés általános rendelkezéseivel ellenkezne. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Csíkszereda „önálló kormányzati test és ennek keretén belül autonomiával rendelkezik” és ő, mint a város megválasztott tisztviselője, hivatali esküjét annak idején a városi képviselő-testület előtt tette le, s amíg az „arra illetékes faktorok által” fel nem mentetik, „más esküt már erkölcsi indokokból sem” tehet. Végül kijelentette, hogy hivatalát csak az erőszaknak engedve adja át. Hasonlóképpen nyilatkozott Frank Miklós városi műszaki tanácsos is, hozzátéve, hogy „Dr. Olteanu Aurél csikvármegyei alispán úr felszollitására” hajlandó a fegyveres erőszaknak engedve leváltásáig a hivatalos helyiségében maradni és kötelességét teljesíteni, s ugyancsak helyettesítéséig vállalta a munkát Albert István számvevő és dr. Hajnód Gábor városi tisztiorvos is, de az esküt az új impériumra senki nem tette le. A július 3-i jegyzőkönyv rögzítette, hogy a leltározás már ugyanazon a napon megkezdődik, és a városi tanácsot, valamint a polgármesteri hivatalt Bărbier Vasile csíkszeredai főszolgabírónak kell átadni.

A július 7-i lezárás
A rendszerint korrektül tájékoztató Csíki Lapok 1919. július 6-án, nem tudni, mi okból, tévesen számolt be a város átvételéről, arról írva, hogy július 3-án Bărbier Vasile dr. Újfalusi Jenőtől vette át a hivatalt, de egy héttel később korrigálta a tévedést, és kiegészítette a további történésekkel. „Dr. Ujfalusi polgármester szabadságáról hazaérkezvén, dr. Gál József városi tiszti ügyész kíséretében megjelent dr. Oltean subprefektnél, ki előtt mindketten óvást emeltek a városi autonomia megsértése ellen. Dr. Oltean subprefekt hivatkozva a nagyszebeni román kormányzótanács rendeletére, felhívta a polgármestert és tiszti ügyészt az eskü letételére. A polgármester és tiszti ügyész az eskü letételét megtagadván, a kilátásba helyezett karhatalomnak engedtek és hivatalukat elhagyták. A többi városi tisztviselőtől dr. Bărbier polgármester felváltásukig a továbbszolgálatot megkövetelvén, egyelőre hivatalukban maradtak.” (Csíki Lapok, 1919. július 13.)
Az újság beszámolóját a levéltárban fennmaradt július 7-i jegyzőkönyv is alátámasztja – így azt most nem részletezzük – és ugyanennek a dokumentumnak egy példányát Gál Bence, a városi tiszti ügyész unokája is megőrizte. Fennmaradt viszont a levéltárban még egy érdekes dokumentum, Vasile Bărbier főszolgabíró-polgármester júliusi 10-i jelentése. (Bărbier Vasile, aki Falusi Norbert történész adatai szerint görögkeleti pap volt, 1920 januárjáig töltötte be a város polgármesteri tisztségét.)

Bărbier jelentése
Bărbier Vasile jelentette dr. Oltean alprefektusnak, hogy július 3–4–5-én helységről helységre haladva elkészítették a hivatal leltárát. Megjegyezte, hogy az iratból egy példány a helyettes polgármesternél, egy példány nála maradt. „Ezután a 47 tagú személyzetből kiválasztottam azokat, akikre román tisztviselők hiányában föltétlen szükségem van” – írta Vasile Bărbier. Ezek a következők voltak: Albert István adótiszt, dr. Hajnód Gábor orvos, Weinhold Ágoston állatorvos, Frank Miklós műszaki tanácsos, Dávid István adóhivatali írnok, Bereczki János mező- és patakőr, Gál János útkaparó, Pál Ferenc vágóhídőr, András András apaállat-gondozó és Veress Károly kézbesítő, Engeleiter Károly városi-szolga, Bíró Sándor, Dávid Árpád és Jakab Sándor napidíjasok, Veress Ignácz végrehajtó, Imre Antalné takarítónő és Kajtsa Jolán óvónő. „A városi adóhivatalnál föltétlenül szükség van Bálint Gergely pénztárosra, Csibi Károly ellenőrre és Vorzsák János napidíjasra, amíg román pénzügyi tisztviselőket találunk” – folytatta jelentését Barbier Vasile. – „A városi hivatal átvételével a városi rendőrség is átvetetett. A rendőrségnek nem volt vezetője, csupán egy átmeneti helyettes főnök. Mivel ő nem akarta letenni a hűségesküt, le lett váltva, és a rendőrséget ideiglenesen a román I. Pop vette át. Az új rendőrparancsnok jelentése szerint új személyzet hiányában szükség van a régi alkalmazottakra: Bakó Bálint tizedesre, Bakó József, Györgypál István és Szántusz Károly rendőrökre valamint Jakab Ferenc írnokra.” (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 383/1919 iratcsomó). Jakab Ferenc egyébként a személyzet névsorán detektívként szerepel.
Az új polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy új városi jegyzőnek a zsögödi jegyzőt, Kovács Andrást alkalmazta, gépírónak pedig Olti Bélát vette fel, mivel mindkettő beszél románul. Egyébként „a szükséges személyzetet kizárólag megbízható román személyekkel kívánom bővíteni − úgy a hivatal, mint a rendőrség esetében” – ígérte Bărbier, aki megállapította, hogy a város pénztára üres. „1. Kérem, engedélyezzen a város részére egy előleget, amelyekből a sürgős szükségleteket fedezni lehessen, elsősorban a takarítást, amely sok kívánni valót hagy maga után. 2. Kérem egy hatósági mészárszék megnyitásának a jóváhagyását, amely ellátná a várost hússal, mivel a jelenlegi mészárosok 1 kg juhhúst 30 koronáért adnak.” Az új városvezető intézkedéseket sürgetett a liszt-, cukor- és petróleum-hiány pótlására, mivel a város február óta semmit sem kapott. Végül kifejtette: „Mivel szorgalmas tisztviselőkben nagy hiány van, újabb rendelkezésekig én magam fogom irányítani a polgármesteri hivatalt a szolgabíróság mellett, időmből mindkettőre áldozva a következőképpen: délelőtt 7–11 és délután 4–7 órák között a szolgabíróságon, délelőtt 11 és 1 valamint délután 2 és 4 óra között a polgármesteri hivatalban dolgozom. Kérem ezt a megosztást jóváhagyni.”
Az említett levéltári iratcsomóban található személyzetnévsoron piros kereszt jelöli azokat, akiket az újonnan kinevezett polgármester ideiglenesen visszatartott: a 47 alkalmazottból összesen 27 személyről volt szó. A táblázatból az is kiderül, hogy a létszám már amúgy sem volt a teljes, hiszen hármukat (dr. Kovács Gábor közigazgatási tanácsost, dr. Orbán Gábor aljegyzőt és Szobodeczky B. Aladár főszámvevőt) már korábban felfüggesztették állásukból, Zsidó István végrehajtó eltűnt a harctéren, György István tanácsírnok és Gera Pál rendőrtizedes pedig orosz fogságban sínylődött. Érdekességként megjegyzem, hogy a 47-es tanácsi alkalmazotti listán szerepelt két igazgató-tanító (Kajtsa József és Székely Károly), Rigó István kántor és Kováts Zsigmond kéményseprő is.
Hamarosan megkezdődtek a kiutasítások, és a volt polgármesternek, dr. Újfalusi Jenőnek és családjának is el kellett hagynia az országot. A jegyzőkönyvek többi szereplője többnyire itthon élte túl a román világot, hogy aztán ismét 1940–1944 között vállaljon közszereplést. Így cselekedett dr. Márton László is, aki a két háború között elsősorban gazdálkodásból élt Csíkszentsimonban, majd a magyar világban csíkszentmártoni főszolgabíróként szolgált.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.