Csíkszentléleknek most az aszfaltozás a legfontosabb

95

Csíkszentlélelken a községi utak aszfaltozása a legfontosabb a helyi önkormányzatnak, illetve a tavaly elkezdett beruházásokat szeretnék idén befejezni – közölte évértékelő beszélgetésünkön Keresztes Balázs, Csíkszentlélek község polgármestere. Azaz várhatóan elkészül az új csíkmindszenti óvoda és a község új tűzoltószertára is, a község kultúrházait pedig korszerű felszerelésekkel látják el.

Keresztes Balázs Fotó: László F. Csaba

Az elöljáró elmondta, nagyrészt felújították a község két kultúrházát, Csík­szentléleken kicseréltek valamennyi nyílászárót, azaz ajtót, ablakokat. A munkába a közbirtokosság is besegített, megtisztították az ablakokat és kimeszelték az épületet. Csíkmindszenten megvették a kultúrház tatarozásához szükséges anyagokat, jelenleg takarítanak benne.

A kultúrához is pénz kell
– A mindszenti kultúrházban teljesen ki kellene cseréljük a villanyvezetéket, mert reméljük, heteken belül aláírjuk azt a 300 ezer eurós szerződést az országos vidékfejlesztési programmal (PNDL), amely keretében villanyfűtést vezetünk be, a régi vezetékek erre a célra azonban egyáltalán nem alkalmasak – ecsetelte a polgármester a rájuk váró feladatokat.
Mint részletezte: a 300 ezer euróból a két kultúrházat nem csupán felújítják, hanem alaposan felszerelik. Többek közt vásárolnak székely népviseletet a néptánccsoport számára, hangszereket a helyi fúvószenekarnak, korszerű fény- és hangtechnikával és egyéb berendezési tárgyakkal is ellátják a kultúrházakat.
Ezenkívül külön pályáztak az uniós finanszírozású LEADER-programnál a csíkszentléleki községháza és a kultúrház előtti tér rendezésére. Az 50 ezer eurós támogatásból parkolóhelyeket alakítanak ki, mert a községháza előtt helyszűke miatt nagyon körülményes parkolni, de helyet kap itt egy játszótér is, ugyanakkor egy vadonatúj székely kapuval díszítik majd az udvar bejáratát.

Befejeznék, amit elkezdtek
Tavaly a község tűzoltóautót vásárolt, a tűzoltószertár építésének is nekifogtak, most éppen ott tartanak, hogy befödték az épületet. A Csíkmindszenten épülő új óvoda is hasonlóképpen már be van födve, idén várhatóan azt is befejezik. Az a legnagyobb gondjuk egyébként, hogy amikor megkötötték a kivitelezésre a szerződést, megkapták rá a tűzvédelmi engedélyt a tűzoltóságtól, de időközben bekövetkezett a bukaresti Collectiv-tragédia, amely után szigorítottak a tűzvédelmi előírásokon. Ezért a beruházásnak ezt a részét újra kellett terveztessék.
– Jobb, ha most, még mielőtt teljesen elkészülne, alkalmazkodunk az új tűzvédelmi előírásokhoz, minthogy utólag kelljen az épületen módosítani – szögezte a polgármester.
Idén a legfontosabb tervük, a községi utak aszfaltozása. A pályázati dokumentációt már elkészítették, arra várnak, hogy tudják benyújtatni az országos vidékfejlesztési programhoz. Az aszfaltozásra váró 11 kilométernyi községi útból 9,8 kilométert szeretnének most burkolni, ugyanis ez a legtöbb, amit a pályázati előírások szerint hajlandó támogatni a kormány. Emellett a tavaly elkezdett beruházásokat, az óvoda és a tűzoltóraktár építését szeretnék idén befejezni.
Ami a szennyvízhálózatot illeti Csíkszentléleken tavaly átadták, ugyanakkor Csíkmindszenten várhatóan az idén készül el. A polgármester elmondása szerint nagy a lakossági igény is a csatornázásra. Az elöljáró ugyanakkor elmondta: a község költségvetése megközelítőleg azonos a tavalyival, idén is várhatóan 1,5-1,6 millió lejből gazdálkodhat az önkormányzat.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.