2020, december 4, péntek.
custom_html_banner1

Hirdetés

Csíkszentimrén Októberfeszt online

Családbarát eseménysorozatra készülnek a szentimreiek. Fülöp Kinga, Csíkszentimre alpolgármestere lapunk érdeklődésére elmondta: a biztonság a fő szempont, ezért a különböző vetélkedőkre csak csíkszentimrei lakosok jelentkezhetnek. Annak ellenére, hogy online programokat szerveztek, igyekeznek interaktívvá tenni ezeket. Az eseménysorozat ma kezdődik és november 9-ig tart.


Fülöp Kinga közölte, hogy a csíkszentimrei Ok­tóberfeszt célja közösségi élményekkel gazdagítani a helyi lakosok életét, feloldani a feszült hangulatot, amely egyre inkább eluralkodik az embereken. Többnyire gyerekeknek és fiataloknak terveztek programokat, kisebb csoportokban kézműves tevékenységeken – például termésbábkészítésen és csokoládékészítésen – vehetnek részt az iskolások, de fontosnak tartották, hogy az online események is interaktívak legyenek. Ügyességi vetélkedőket szerveznek, ahol a résztvevőknek a bemutatókat fel kell tölteniük videó formájában a megadott honlapra, és ezeket zsűri értékeli. A több mint kéthetes rendezvény alatt versmondó versenyen vehetnek részt a gyerekek, akik az őszhöz kapcsolódó témájú verseket kell válasszanak. Lesznek sportesemények is: a szervezők videóbemutatót várnak arról, ki mennyire ügyesen tud dekázni, de a jégkorongosok is megmutathatják, mennyire jól bánnak az ütővel és a koronggal. Néptáncvetélkedő is lesz: az oktatók haladó és kezdő szintű bemutatóvideói alapján meg kell tanulni a lépéseket, figurákat, és a teljesítményről készített videót fel kell tölteni a honlapra, amelyet majd az oktatók értékelnek. Fotópályázaton is részt lehet venni, szintén csak a helyi lakosok nevezhetnek be, három fotóval: egy életképet kell készíteniük, egy faluképet és egy természetfotót. A rendezvénysorozat keretén belül a szervezők a falu legidősebb lakosait is köszönteni szeretnék, illetve felavatni az új játszóteret. Tombola is lesz a rendezvénysorozaton, fődíja egy kétezer lejes laptop.

Fülöp Kinga szerint azért tervezték többnaposra az eseményt, hogy minden biztonságosan tudjon zajlani, az előírásoknak megfelelően, a korlátozásokat betartva. Továbbá idő kell a résztvevőknek a felkészülésre, a videók feltöltésére, ezek értékelésére. Mint mondta, semmi sem pótolhatja a személyes találkozást, de úgy gondolják, hogy szükség van jókedvet, játékot lopni a hétköznapokba akkor is, ha csak online lehet ezt megtenni, korlátozások közepette.


Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb