Csíksomlyó az ő Nagyasszonyával

368

Amikor megszületett a döntés, hogy a szentatya csíksomlyói látogatása alkalmából a Szűzanya csodatevő szobrát is a szentmise helyszínére, a Hármashalom-oltárhoz szállítják, sokan felhördültek, szentségtörést látva a kegyszobor elmozdításában. Nem árt tudni, hogy a szobrot rendkívüli esetekben már mozdították el a kegytemplomból (igaz, eddig csak tragikus események miatt volt rá szükség), ugyanis mindkét világháború alkalmával menekíteni kellett, sőt 1916 és 1919 között három esztendeig távol volt Csíksomlyótól. Ezúttal a kegyhely 1916–1924 közötti történetéből elevenít fel néhány momentumot a korabeli sajtó, levéltári dokumentumok és a kegyhely történetének kutatói nyomán Daczó Katalin.

Csak említeni kell népemnek Csíksomlyót az ő Nagyasszonyával, s könny önti el a szemét, s valami túlvilági fény aranyozza be az arcát. El sem tudom képzelni, mi lenne Csíkkal, Háromszékkel, Udvarhellyel, ha egy láthatatlan kéz megrabolná még megmaradt egyetlen kincsétől, a csíksomlyói Máriától! – ezeket a szavakat P. Lukács Manszvét vetette papírra (Erdélyi Tudósító, 1932. november 16.) hangsúlyozva, mit jelent a kegyszobor a székelységnek, és mit jelentett Csíksomlyótól való távolléte.

Népével menekülő Csodatevő Szűz
P. Boros Fortunáttól tudjuk (A csík­somlyói kegyszobor története, 1926.), hogy 1916. augusztus 29-én, a román betörés hírére a csíksomlyói kolostor atyái is elmenekültek, csak a legszükségesebb élelmiszereket vitték magukkal. „Székelyudvarhelyre érvén ocsúdtak fel szeptember 1-jén, hogy a kegyszobrot a főoltáron hagyták, s azonnal a megmentéséről kezdettek gondoskodni.” El­szállításához katonai segítséget kérve visszatértek a szoborért, és szeptember 4-én (más adatok szerint 5-én) ágyútűz és puskaropogások között kimenekítve Székelyudvarhelyre szállították. Onnan szeptember 15-én éjjel az utolsó vonattal a ferences barátok Kolozsvárra vitték a kegyszobrot.
Az esetről Az Est így tudósított 1916. szeptember 24-én: „Sándor Vitál Ferenc-rendi barátnak, a híres csíksomlyói klastrom főnökének kétszer is sikerült bentjárnia Csíksomlyón, melyet az ellenség megszállott és a zárdatemplom értékes régi szobrait, köztük azt a Szűz Máriát, amelyet még Mátyás király ajándékozott a zárdának, magával hozta, miután a nagybecsű ősrégi könyvtár és múzeum műkincseit már előbb biztonságba helyezték. A páter hozta azt a hírt, hogy a csíksomlyói templom tornya és a csíkszeredai gimnázium uj épületének tetőzete ellenséges ágyútüzben súlyosan megrongálódott.” Feltételezhetően az újságcikk tartalmi tévedései az adott helyzettel magyarázhatók – olyan háborús övezetről lévén szó, ahová azokban a napokban az újságíróknak nem lehetett bejárásuk –, ugyanis nincsenek konkrét adatok arról, hogy a templomtorony vagy a gimnázium tetőzete megsérült volna 1916 őszén és a mátyási ajándékozás sem forog közszájon… A különböző híradások és kutatói értékelések (köztük Mohay Tamás, Hegedűs Enikő) viszont megegyeznek abban, hogy a kegyszoborért való visszatérés merész és cseppet sem veszélytelen vállalkozás volt a házfőnök és segítőtársai részéről.

„Egy közösség égi pártfogója”
Tény, hogy a kegyszobor eljutott Kolozsvárra, ahol 1916. október 4-én, Szent Ferenc napján „nagy ünnepség keretében s az elmenekült székely nép zokogása között helyezték el a Havas Boldogasszony-templom főoltárán. (…) Nem fordult meg katholikus székely Kolozsváron, aki meg ne látogatta volna s bizalmat gerjesztő alakja előtt könyörögve reménységben ne növekedett volna” – írta P. Boros Fortunát már említett könyvében. P. Lukács Manszvét pedig így idézte fel ezt az időszakot: „A fészkükből kivert székelyek ezrei keresték fel vándorútjukban s a könnyek árját sírták el lábainál. Némelyik zokogva sóhajtotta: Oh, édes jó Márjám, hát neked is szaladnod kellett! Vagy talán nem tudtál nélkülünk Csíkban maradni!” A menekülésben lévő székelyek közül sokan azt mondták, hogy ők egy lépést sem tesznek tovább, inkább Kolozsváron maradnak, amíg közelükben tudják a somlyói Máriát.
A leírások Tánczos Vilmos néprajzkutató állítását támasztják alá, aki szerint „a híres csíksomlyói kegyszoborról nem elég azt állítani, hogy az a Szeplőtelen Fogantatás teológiai tanának egyik vizuális ábrázolása, hanem azt is tudomásul kell venni, hogy ez az ábrázolás a katolikus székelység szemében magával Szűz Máriával azonosul, tehát nem egyszerűen egy égi patrónust jelképező szimbólum, hanem a maga tárgyi valóságában is egy közösség égi pártfogója. Kétség sem fér ahhoz, hogy 1916 őszén a román betörés elől tömegesen menekülő csíki székelyek nem Szűz Máriának egy művészi ábrázolatát, hanem magát a Csodatevő Szűzanyát vitték magukkal Székelyudvarhelyre, majd Kolozsvárra (…)” (Csíksomlyó a népi vallásosságban, 2016.)
Azt nem tudjuk, hogy a betörő csapatok valóban bántották volna-e a kegyszobrot (amúgy, ha a tatároknak sem sikerült, nekik miért sikerült volna?), de arról tudunk, hogy a csíksomlyói kolostort feldúlták. Szekeres József csíkszeredai plébános néhány hetes távollét után hazatérve és a csíksomlyói borvízforrást felkeresve a következőket állapította meg: „Somlyó és Szereda között, az ut két oldalán, nagy számmal vannak négyszögletű tömegsirok. A kegytemplom – mint általában Somlyón az összes épületek — sértetlen. A zárda azonban fel van dúlva. Az öreg Pál Kapisztrán János szobájában Benedek pápa képrámájában Pál Kapisztrán egy névjegyét találták. A névjegyen, a név fölött, a következő szavak: „Fordítsd a másik oldalt, öreg!” A másik oldalon: „Itt jártunk, magyar honvédhuszárok!
Erre üldöztük az ellenséget, de már akkor az egész kolostor ki volt rabolva, kifosztva és kiforgatva! 1916. október 3-án. Egy magyar honvédőrmester”. (Pesti Hírlap, 1916. november 9.)

A hazatérő kegyszobor
A csíksomlyói kegytemplom évekig némán, harangok nélkül – azokat ugyanis rekvirálták háborús célokra – és a Szűzanya szobrának hiányában várta a híveket. P. Lukács Manszvét szerint „1917 és 18 pünkösdjén a székelyek hatalmas tömege jött bucsut járni Csiksomlyóra”, „ám lelkük nem nyugodott meg. Akit kerestek, hiányzott. Akinek lábainál fel akarták tárni lelkük vérző sebeit (…) – azt sehol sem látták. A somlyói Mária még mindig Kolozsváron trónolt. Sírtak, könyörögtek, követelőztek, hogy jöjjön már haza Mária is”, mert addig nem érzik magukat biztonságban. (Erdélyi Tudósító, 1932. november 16.)
Mohay Tamás néprajzkutató-szociológus szerint a szobrot 1919 tavaszán hozták haza, Vofkori György viszont azt írja Csíkszereda és Csíksomlyó képes története című művében, hogy 1919. július 2-án, vagyis éppen azokban a napokban, amikor a román hatóságok átvették Csíkszereda polgármesteri hivatalát, és Csík vármegye főispánja Gheorghe Dubleșiu vajdahunyadi ügyvéd lett. A korabeli sajtóban és a levéltárban nem találtam a hazahozatalra vonatkozó anyagot, és az 1919-es búcsúról szóló rövid hírlapi beszámoló sem tett említést erről, csak azt konstatálta, hogy „a híres és hajdan rendkívül népes csíksomlyói búcsú az idén csaknem teljesen néptelen volt. Messze vidékről jöttek máskor a keresztek a csodatevő Szűz Máriához imádkozni. Az idén egyetlen kereszt jött Homoródról. A korlátozó rendeletek miatt nem jöhettek el a szomszéd vármegyék falvai, sőt a megyében is otthon maradtak. (…) Az emberek otthon imádkoztak. Lelkük, gondolatuk és imádságuk Szűz Máriához szállt. (Csíki Lapok, 1919. június 15.)

Ismét a főoltáron
1920 pünkösdjén ismét megszervezték a pünkösdi búcsút. A Csíki Lapok egyik névtelen szerzője hangsúlyozta: „A Szent Ferenc-rendi szerzetesek kolostorának templomában van az a Mária-kegyszobor, melyet évenkint pünkösd szombatján több ezerre menő hívő keres fel messze vidékekről.” (Csíki Lapok, 1920. május 22.) Ugyanebben a lapszámban egy V. E. monogrammal jelölt cikk a búcsún való részvételre buzdított. „Ami ezrek szívének epedő vágya volt, amit eddig oly rég nélkülöztünk, a csíksomlyói búcsút megtartják ismét (…) – írta a Csíki Lapok. – Menjünk el mindnyájan! Mozduljanak meg a szent keresztek, népek özönjenek a két Somlyó felé! S ha együtt leszünk ismét a kegyhelyen, a csodatevő szent Szűz lábainál, ha szűk lesz a templom s tele a nagy tér, az utcák, a két Somlyó völgye, akkor boruljunk le egyszerre mind a Szűz szobra előtt s áhítatos csendben ezrek ajkával kérjük a székelyek pártfogó asszonyát: – Ó nagyasszony, nemzetünk reménye, (…) Szállj közénk es sírj te is velünk, Vigasztald és áld meg nemzetünk”. (Csíki Lapok, 1920. május 22.)
Csakhogy a búcsút „azzal a régi fénnyel nem tarthatták meg, mert a román hatóságok, tüntetéstől tartván, a vidékről jövő búcsúsokat nem engedték be Csíksomlyóra” – jegyezte fel P. Boros Fortunát.
A csíkszeredai levéltárban próbáltam konkrétumokra bukkanni a betiltásra vonatkozóan, de mindössze egy kézzel írt, román nyelvű, nehezen olvasható feljegyzést találtam, ami a hatósági előkészületekre vonatkozott. E szerint 1920. május 15-én a csíkszeredai helyőrség parancsnoka szóbelileg felszólította az alispáni hivatalt, hogy közölje a szolgabírókkal és a két város (Gyergyószentmiklós és Csíkszereda) polgármesterével, hogy amennyiben engedélyezve lesz a csíksomlyói búcsú megtartása, úgy Csíkszeredában tilos lesz a zarándokok „bekvártélyozása” („incuartirea peregrinilor”). Ugyanakkor a „csendőrség és a milícia minden személyt és szekeret ellenőriz, és akiknél fegyvert vagy lőszert találnak, letartóztatják és hadbíróság elé állítják”. (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok, 4. számú leltár, 2287/1920 iratcsomó).
Mohay Tamás A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás című kötetében magyarázatot is adott a betiltásra: „A készület és a pünkösdszombat május 22-i időpontja két héttel megelőzte a magyar békeszerződés aláírását Trianonban (június 4.), s ebben a helyzetben nyilván kényelmetlen lett volna egy nagyobb tömegű magyar gyülekezés, még ha az vallási indíttatású is” – fogalmazott a kutató, aki szerint nem túlzás azt állítani, hogy a június 3-án sorra kerülő, több ezer lelket számláló úrnapi felvonulás gróf Majláth Gusztáv Károly püspök jelenlétében „mintegy az elmaradt somlyói búcsús gyülekezés kipótlását” jelentette, „amibe belejátszhatott a párizsi fejlemények híre is”.
1944 szeptemberének elején, Csíkszereda lakosságával egy időben a kegyszobrot is ismét menekíteni kellett. Ezúttal is Kolozsvárra vitték, és a ferencesek templomában őrizték hét hónapig, amíg visszatérhetett Csíksomlyóra. Érkezését 1945. április 17-én estére várták a madéfalvi állomáson, és Bíró Ignác csíkcsicsói jegyző kérte, hogy éjjel „a hívek váltakozva őrizhessék”, 18-án pedig szekérrel beszállíthassák Csíksomlyóra és „a beszállításnál a hívek körmenetelig felvonulhassanak, kísérve a kegyszobrot a somlyói templomig”. Szintén Bíró Ignác írta rá az irat hátára, hogy az engedélyt a főispán megadta, és a kegyszobrot beszállították a csíksomlyói kegytemplomba (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 389 Csíkcsicsó község iratai, 5. dosszié, 363/1945).

Az anyag Csík vármegye és az összeomlás című sorozatunk 13. része

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek