Csíkozott jelen, színes múlt

53

Miután leírtam Brazíliáról, amit fontosnak tartottam, és megosztottam az élményeimet Rio de Janeiróról, nagyon elgondolkoztam, hogy ezek után a valódi csúcsélmények után, amelyeknek kiváltói részben a köztudatban is benne vannak, folytathatom-e beszámolómat úgy, hogy ne veszítsen érdekességéből. Tudok-e még olyat mondani erről a szó minden értelmében tarka, lenyűgözően színes országról, ami érdeklődésre számíthat? Szeretném hinni, hogy igen, és persze igyekezni is fogok, hogy úgy legyen. Tény, hogy a nem túl gazdag kínálat, hisz mindkét országban kevés helyre látogattunk el, és közülük egyik sem olyan, mint az Európában eléggé megszokott régi városok, ahol akár egy utcában vagy egy-egy téren annyi gyönyörűség, érték, különlegesség, emlék, történelem, történések utóhangja zsúfolódik össze, amennyit itt tíz nap alatt sem tapasztaltunk meg, mégis a hely természeti és hangulati sajátosságainak köszönhetően az egész vagy belőle sok minden érdekessé, vonzóvá és talán állíthatom, hogy felejthetetlenné vált.

Rio sajátos fekvését és csodálatos természeti adottságait már említettem, és nem fogok külön kitérni a botanikus kertjére, amiben sok érdekességet láttunk, de én csak kettőre emlékszem. Előre kérem, hogy a növények imádói és ismerői (!) majd ne kövezzenek meg, mert igaz ugyan, hogy én szívből gyönyörködöm a természetben, képes vagyok teljesen feloldódni benne – bár érdemes lenne ezt közelebbről is megvizsgálni, mert lehet, hogy meglepetések érnének –, de a róla szóló ismereteim nagyon hiányosak. Igyekszem pótolni, amit lehet, megtanulni azon növények és állatok nevét, amelyeket nem tanultam meg akkor, amikor kellett volna, csodálkozva, hogy is lehettem én olyan híresen jó tanuló, amilyennek akkoriban tartottak, egyik osztálytársam, aki néhány éve bejelölt, aztán törölt Fb-ismerősei közül, nem kevés rosszmájúsággal, de elég sok irigységgel is, két lábon járó lexikonnak nevezett (szigorúan a hátam mögött), különben teljesen alaptalanul, mint már az előbb leírtakból is kiderült, mondom, igyekszem tanulni a növények nevét, néhány pálmáét már tudom, de most nem erről van szó, hanem egy csodálatos fáról, amit nem lehet nem megtanulni, hisz ilyennel még nem találkoztam: ágyúgolyófa. Különlegessége, hogy barna, csonthéjas, gömb alakú, nagyjából ágyúgolyó méretű termése gyönyörű, az orchideához megtévesztésig hasonlító virágokból születik, amelyek egyenesen a fa törzséből nőnek ki és egyszerre léteznek. Ez egy sajátos, főként a trópusi növényeknél megtalálható életforma, a törzsön virágzás és termés, ami a szép hangzású kauliflór nevet viseli. Ilyen kauliflór termése van a kenyérfának, és a kakaófának is. Mindegyiket láttuk és meg is jegyeztem őket. A legnagyobb élmény mégis egyszerűen az a rövid ideig tartó bóklászás volt a pálmák, bambusz, sok egyéb ismeretlen fa meg bokor között, megállva egy-egy tavirózsákkal díszített tavacskánál és közben néha meg-megpillantani a Cukorsüveg csúcsán áldást osztó Krisztust. A botanikus kert külön érdeme volt a néptelensége is: jóformán senkivel sem találkoztunk ott.

Ez a szinte kihaltságnak nevezhető csendesség fogadott Pa­ratiban, az UNESCO-világörökség tavalyi jelöltlistáján szereplő kisvárosban is. A tengerparti város történelmi központja gyönyörűen felújítva várt, valószínűleg a jelöltségéből kifolyólag is, mert nem tartom valószínűnek, hogy brazil városok, amúgy általában a dél-amerikai kisvárosok, de még az európaiak sem, ennyire szépen rendbe téve élik mindennapjaikat. Tény, hogy jó volt látni a szinte mind egyenes vagy finoman hajló utcákat, az egybeépített hófehér házakkal, amelyeknek jellegzetessége a sok egyforma, sima keretű faajtó, melyekből néha három-négy is van egy ház frontján, egymásra ajtónyi távolságra, máskor ablakokkal is váltakozva: ettől van az a különös, távolról függőlegesen csíkozott hatása a házaknak. Mert a nyílászárók mind színesek. A keretük legtöbbször kék, általában egy eléggé jellegzetes, engem a voronyeci kékre emlékeztető, bár lehet, hogy élénkebb színű, néha az ajtók maguk is, esetleg egy-két árnyalattal világosabbak. De a kék más árnyalatai, illetve a terrakotta, a zöld, illetve a világos- és sötétbarna, de a kék–barna, néha zöld–barna kombinációk is megtalálhatók. Az ajtók egyszerűek, néhol egyetlen díszük az, hogy felül enyhe boltozatot írnak le, de vannak olyanok, amelyeknek felső része nyitható – hisz szellőztetni is kell valahol; némelyik felül ablakszerűen kiképzett. Sokat valóban ajtóként, másokat – üzletek, vendéglők esetén – kirakatként használnak. Az utcákban váltakoznak az egy- és kétszintes házak, és ahol van emelet, ott a földszinten csak ajtók, az emeleten csak ablakok találhatók. Az ablakok nagy részét vagy legalább az alsó felét fehér farácsok díszítik, és egyben védik a betolakodóktól. Az emeleten rendszerint szépen kidolgozott kovácsoltvas, néha faerkélyek adnak lehetőséget levegőzésre, kitekintésre a világra. Némelyikről kecsesen megmunkált lámpatartók lógnak, amilyeneket máshol is sokszor találunk. Imitt-amott virágzó bokrok ömlenek az utcára, vagy állnak kaspóban, régi cserépben a fal mellett.

A házak alját végig arasznyi kőpárkány szegélyezi, az utcasarkon pedig legtöbbször a nagy terméskövek védik és díszítik egyben a ház szegletét, körülbelül a feléig.

A járda szigorúan, szépen és egyenletesen lerakva szintén durva kővel, amelyet az idő és az emberek koptattak mára gömbölyűre és szinte síkossá. Akárcsak az utat magát, amely ugyanebből készült, de nagyon odafigyeltek arra, hogy a járda egyértelműen, jól kivehetően kiemelkedjék az utca vonalából, és ez csak ritkán hiúsul meg az elhanyagoltabb részeken, bár még ott is kivehető – csak nem annyira élesen és egyenletesen – a kiemelkedés.

Csendes kikötőjében ma már el sem hisszük, hogy egykor innen indult Európába az arany, és ide érkeztek Afrikából a rabszolgák. Üzleteik kirakatában vagy az ajtófélfára aggatva kínálták áruikat, közülük sokban kézműves termékeket meg nyári ruhákat, strandtáskákat és papucsokat meg egyéb csecsebecséket, amelyeknek csak egy indián pár jelentett némi konkurenciát jellegzetes tárgyaival: fasípokat, tollból készült fej- és minden egyéb díszeket, színes fonalból sodort-fonott-bogozott vagy gyöngyökből fűzött, kagylóból és csontokból alkotott ékszereket, bambuszkürtöket és -botokat, amelyeknek rendeltetését nem ismerem, színes fonott kosarakat, és ki tudja felsorolni, még mi mindent. Apró múzeumában főként a múltból ihletődött kortárs műalkotásokat láttunk. Templomai szintén fehérre meszeltek és diszkréten állnak a kis virággruppos téren vagy egy tó partján.

Háromszáz évet öleltünk magunkhoz néhány órára.

Hozzászólások lezárva.