Csíkos fájdalom

1 931

Többször írtam már a gyergyói jégkorongcsapat mérkőzéseinek élő közvetítéseiről szóló munkánkról és a kommentátori szerepkörömről. Vasárnap reggel úgy ébredtünk, hogy történelmet írunk, hisz először készültünk arra, hogy külföldről közvetítünk mérkőzést, jelen esetben a Gyergyói Hoki Klub és a Debreceni EAC rájátszás-párharcának – mindent eldöntő – hetedik mérkőzését. Aki nyer, az bejut a legjobb négy közé. Hihetetlen izgalommal vártuk a meccset, útközben nem is volt más téma, kizárólag a jégkorong, és hogy vajon sikerülhet-e a bravúr, képes lehet-e a gyergyói csapat helytállni egy ilyen nagy téttel bíró összecsapáson. Nos, a játékosok igyekeztek kihozni magukból a legtöbbet, azonban sajnos olyan külső tényező befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, amelyről azt hittem, hogy 2019-ben nem történhet meg.
Egyetlen közvetítésben sem szeretek a játékvezetéssel foglalkozni, mivel egyrészt a szakmai ismeretem hiányosságai miatt nem tisztem, másrészt nem etikus a játékvezetésre fogni egy-egy vereséget. Ezen a debreceni mérkőzésen viszont olyan események zajlottak le a jégen, amelyek mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elsétálni. A tisztelt játékvezetők tevékenysége egyértelműen azt a látszatot keltette, hogy a gyergyói csapatnak nem szabad továbbjutnia. Mert nem.
Mindenféle elfogultság nélkül, bátran ki merem jelenteni, hogy ennek nagy valószínűséggel így kellett történnie. Ami szabálytalan volt a gyergyói oldalon, azt lazán tovább intették a másikon, ha pedig gáncsolásért kiállították a debrecenit, akkor a gyergyói is leülhetett két percre színlelésért. A slusszpoén, hogy a zebra-show épp akkor kezdődött, amikor a piros-fehéreknek sikerült 2–2-re egyenlíteniük, és ők kezdték diktálni a tempót. Nem arról van szó, a játékvezető is ember, és tévedhet… A részrehajlás teljesen más tál tészta! Főleg, ha ennyire nyilvánvaló.
A kilencvenes években és a kétezres évek elején játszott Csíkszereda–Steaua mérkőzéseket idézte fel bennem a játékvezetői teljesítmény, azokat a meccseket, amelyekből ha törik, ha szakad, a bukarestieknek kellett győztesen kijönniük. Szégyen a ligára nézve, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett, na meg persze az sem véletlen, hogy – látva a Gyergyói HK helyzetét – az Újpest elleni elődöntőkre azonnal külföldi játékvezetőket kért a Csíkszeredai Sportklub. Bizony, a kék-fehéreknek sem kell elmagyarázni, hogy milyen érzés átélni egy hasonló borzalmat, hisz a saját bőrükön tapasztalták többször is.
A meccs kommentátoraként is szívszaggató volt látni a történéseket. Végre szubjektíven kommentálhattam egy meccset, éppen ezért voltak olyan fogalmak benne, hogy „csapatunk”, vagy épp „mieink”, és szintén ezért bírálhattam olyan sokszor a játékvezetést. Úgy gondolom, ezért senki nem kérhet számon, és senkinek nem tartozom magyarázattal, hisz csupán igyekeztem érthetően átadni a látottakat, lehetőleg úgy, hogy ne trágár szavakat használjak kötőszóként. Nem volt könnyű.
Mondják ugye, hogy könnyű a vereséget a bírókra fogni, aki azonban látta a vasárnap esti összecsapást, annak nem szükséges részletes magyarázatot adni. A legszomorúbb pedig az, hogy gyergyói oldalon egy teljes szezon munkája ment oda.
Mindezek ellenére a Gyergyói HK szimpatizánsai büszkén kihúzhatják magukat, hisz a csapatuk túlteljesítette önmagát azzal, hogy bejutott a rájátszásba, majd pedig a hetedik mérkőzésig vitte a párharcot. Le az összes kalapokkal a küzdeni akarásuk, a kitartásuk és az alázatuk előtt. Csak ez a fránya, szűnni nem akaró fájdalom ne lenne! Ez a csíkos…

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek