Csíki pásztorjátékkal lopnak karácsonyt a szívekbe

122

Autentikus csíki pásztorjáték­kal járnak portáról portára Szé­kelyudvarhelyen és a környező településeken, Jézus születésének történetével hangolnak a szentestére öreget, fiatalt a Benedek Elek Pedagógiai Középiskola negyedikesei. A Tamási Áron Gimnázium dísztermében tapsoltuk meg őket.

Jézust köszönteni jöttünk el hozzátok – indította a 40 perces pásztorjátékot a mesélő, aztán sorra kapcsolódtak be a jól ismert szereplők. Kisdedének énekelt altatót tiszta, csengő hangon Mária, szeretgette őket József, fohászkodtak a subás, kucsmás pásztorok, áldást zengett az angyalok kórusa, bosszankodott Heródes, ajándékkal érkeztek a jászolhoz a napkeleti bölcsek – a Tamási Áron Gimnázium dísztermének színpadán, a Benedek Elek iskola negyedikeseinek előadásában színesen, hitelesen elevenedett meg múlt héten a bibliai történet. A nézőtéren ülő elsős gimisek – belefeledkezve a látottakba – tátott szájjal, figyelmesen kísérték az előadást, sőt a végén a szereplőkkel együtt fújták a Mennyből az angyalt.

Csíkból hozták Udvarhelyre
Amíg a negyedikes betlehemezők kifújták magukat, az őket felkészítő tanító néniket faggattuk: miként született meg a sokállomásos betlehemezős vándorút ötlete, hogyan készültek fel rá?
A betlehemezés szép szokását néhány évvel ezelőtt Ábrahám Viola történelemtanárnő honosította meg az iskolában, aztán Ivácsony Zsuzsánna magyar szakos tanárnő folytatta, tőle vették át a stafétát – mesélte Dávid-Szabó Cecília és Sebestyén Klára tanítónő. A próbák már november derekán elkezdődtek. A 26 nebulóból mindenkinek jutott szerep, ki-ki az egyéniségének és tálentumának megfelelőképp kapott feladatot. A pásztorjáték kiválasztása sem volt véletlen: a csíkszentmártoni születésű Cecília szó szerint otthonról hozta el Udvarhelyre.
– Negyedikes koromban szerepeltem ebben a betlehemesben, én voltam Mária. Nagy hatással volt rám, felnőttként sem felejtettem el az élményt. Édesanyám szerencsére megőrizte a régi szöveget, amit a pap bácsink gyűjtött, tanított meg, így amikor felvetődött az ötlet, hogy betlehemezzünk a tanítványokkal, nem is volt kérdéses, hogy ezt a szép, hagyományos csíki pásztorjátékot választjuk – mesélte.
– A gyermekek szívesen, élvezettel, könnyen tanulták meg az énekeket, a szöveget, annak ellenére, hogy bizony elég munkás volt azt elérni, hogy ne „énekelve” mondják a rímelő sorokat – árulta el a kulisszatitkot Sebestyén Klára tanítónő. Nevetve tette hozzá: bár a december 6-i premiert is beleszámolva túl vannak már tíz előadáson, még most is akad csiszolgatni való, segíti a jobbra való törekvést az is, hogy minden előadás után összeül a Mécses és Csillagszóró névre keresztelt két csapat, és közösen megbeszélik, ki hogyan teljesített.
– Minden fellépés után kérünk nézői véleményt. Eddig sok-sok dicséretet kaptunk, volt, ahol könnyeket csaltunk a nézők szemébe. Érdekes, hogy minden előadás másképpen sikerül, mert a gyermekek ösztönösen ráhangolódnak a helyszínre, a nézőkre – osztották meg élményeiket a tancik, akik nemcsak betanították a betlehemest, de maguk is aktív részesei, furulyázva, gitározva kísérik az énekeket.

A könyvtártól a vásárig
A házról házra vándorlást bírni kell energiával, hiszen minden napra jut egy előadás, van, hogy két helyszínen is fellépnek, és a kis betlehemezők körútja itt még korántsem ért véget. A Mécses és Csillagszóró csapat természetesen otthonában, az iskola karácsonyi ünnepségén is szerepelni fog, és december 21-én (16.10 órás kezdéssel) ott lesznek a városi karácsonyi vásáron is.

Örömet szerezve versenyeznek
Tétje, és ha sikerül, akkor megérdemelt jutalma is lesz a sok időt, energiát is követelő betlehemezős vándorútnak – árulták el a pedagógusok.
– Beneveztünk a szegedi Székely kapuk, zöld kapuk Alapítvány által hirdetett betlehemes versenybe. A szabály szerint elég lenne öt előadás is, de mi azt mondtuk, ha már nekifogtunk, akkor örvendeztessünk meg vele minél több embert. Ebben a szülők is segítettek, nemcsak a jelmezek elkészítésében, de helyszíneket is ajánlottak és ők fuvaroznak el a környező településekre is. Az élmény közös, és örömmel tapasztaljuk, hogy előadásról előadásra egyre összetartóbb közösséggé kovácsolódik a csapat. Az örömszerzés a legfontosabb számunkra, de nem titkoljuk azt sem, hogy szeretnénk nyerni, eljutni nyáron a jutalomként felajánlott mórahalmi, horvátországi nyaralásra – avatott be a részletekbe Klára tanító néni.
A Mécses és Csillagszóró csa­pat betlehemezőjének elsősorban az ünnepre hangolás, a közös öröm megélése a lényege, de van a vándorútnak egy másik, szintén az ünnephez kapcsolódó karitatív vonzata is: az előadásra nincs belépő, de aki akar, jelképes összeget dobhat a perselybe. Az összegyűlt summát a tanítónők eljuttatják a szegedi alapítványnak, hogy az jó szándéka szerint „segíthesse a világ legszegényebbjeit.”

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.