Cserkészek nagytábora Orotván

285

Közel a természethez, tanulás, munka: ez a három dolog jellemezte elsősorban a 2019-es csapattáborunkat, amely ezúttal Orotván (Orotva–Törökpataka–Nagyág) zajlott 45 ditrói és tusnádfürdői cserkész részvételével 2019. augusztus 5–11. között.

Sátrainkat hétfőn vertük fel az orotvai erdők szomszédságában, a Halasági Csibi teák készítőinek kertjében, egy jól kiépített, kényelmes táborhelyen a természet ölelésében, hogy együtt a tusnádfürdői Élthes Alajos cserkészcsapat tagjaival belevágjunk hétnapos kalandunkba. A táborunk elsődleges célja az volt, hogy a többnyire már sokadik táborukat töltő gyermekek fejleszthessék ismereteiket különböző területeken, tanulhassanak, és gyakorlati tudást szerezhessenek. Mindemellett természetesen a szórakoztató programok, játékok, az esti jó hangulatú tábortüzek és mesés pillanatok sem maradtak el, tehát nagyon intenzív, sok eseménnyel telített egyhetes programot zártunk.
A megszokott programok mellett, mint például a tábori építmények elkészítése, kapukészítés, konyhában és konyha körül való segítés, cserkészismeretek bővítése, idén több, az eddigi évekhez képest új tevékenység került be az egyhetes tábor programjába. Természetesen nem maradtak el a keretmeséhez kapcsolódó tevékenységek sem, mint a vadnyugati próbatétel, vagy a kaszinózásnak nevezett ügyességi játéksorozat, a rohampálya, vagy az éjszakai „indiántámadás”, de mindemellett igyekeztünk kimozdítani a táborlakókat, és olyan lehetőségeket felkínálni a gyermekek számára, olyan információkhoz juttatni őket, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak. Rögtön a tábor első délutánján, miután felvertük sátrainkat és berendezkedtünk, Flórián Albert segített bővíteni gyógynövényismereteinket, és egy izgalmas gyógynövénysétán vettünk részt, ahol többek között a Halasági Csibi teák egyik gyógynövénykertjébe is bepillanthattunk. A hét folyamán még folytattuk egy-egy rövid program erejéig a gyógynövényekkel való ismerkedést: a gyógynövények szedésébe, pucolásába is besegített csapatunk apraja-nagyja. A tábori program részeként, szerdán meglátogattuk a gyergyóremetei hulladéklerakót, ahol Isán Magda vezetett körbe. A még üzemen kívüli tározó teljes egészébe bepillantást nyerhettünk, rengeteg hasznos információval gazdagodtunk a szelektív hulladékgyűjtéssel, a komposztálással, a hulladék újrahasznosításával és feldolgozásával kapcsolatosan. Hasznos másfél órát töltöttünk el a hulladéklerakónál, és a végén Hargita Megye Tanácsa jóvoltából a táborozók hasznos brosúrákat, emlékeztetőket is kaptak. A hulladéklerakótól átgyalogoltunk a remetei lovasklubhoz is, ahol nagyon izgalmas lovasbemutató után a lovak tanításáról és a lovassportokról kaptunk hasznos információkat, majd finom tábori ebédünk elfogyasztása után a táborban folytattuk a programot. Csütörtökön csapatunk egy része gyalogtúrára indult: az Orotva–Halaság–Közreznyaka–Borszék közötti 17 km-es útvonalon Bardócz Ferenc, a Takó János Egyesület elnöke – egyben táborunk szakácsa is – volt a túravezetőnk, akitől többek között például a Tászok-tetőről és a rovásírásos kövekről tudtunk meg sok újdonságot. Borszéken, miután megpihentünk, Farkas Aladár idegenvezető, régi ismerősünk, volt cserkészcsapat-vezető fogadott minket, akivel a borszéki vízről, a forrásokról, a város történetéről és jelenéről beszélgettünk. A hét folyamán a tábori programjaink mellett ellátogattunk a maroshévízi Urmánczy-fürdőbe is, így a sűrű tábori programokat a gyermekek a tábor utolsó előtti napján egész napos strandolással pihenhették ki. A táborzárás napján 11-én, vasárnap délelőtt hálaadó szentmisén vettünk részt az orotvai templomban.
Minden évben elcsodálkozunk, hogy mi minden belefér az egyhetes programba, és milyen sok dolgot kapunk mi is és a részt vevő gyermekek is a tábortól. Kaptunk esőt, de rengeteg nyári napsütést is. Tudást, ismereteket és hasznos kapcsolatokat, szakmájukban jártas, ügyes embereket is adott számunkra a program. Kaptunk sok mosolyt, új barátokat, élményeket és azt a jóleső fáradtságot is. De még lehetne sorolni hosszasan. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki valamilyen formában segített, hogy az idei táborunk megvalósulhasson.

Balázs Brigitta csapatvezető, 20 sz. Lovag Takó János cserkészcsapat, Ditró

Köszönjük a segítséget és támogatást a lg. Takó János Egyesületnek, Ditró Község Önkormányzatának, a Ditrói Pékségnek, a Detroit City Kft.-nek, Bajkó Ká­rolynak, Isan Magdának és munkatársainak, a Remetei Lovasklubnak, valamint a Halasági Csibi gyógynövényes ajándékokat. Köszönettel tartozunk minden kedves szülőnek, szimpatizánsnak, akik a gyermekek szállításában, a táborunk hazapakolásában segítséget nyújtottak, és akik a tábor alatt gyümölccsel, finomságokkal ajándékozták meg a gyermekeket.
Ezt köszönjük, ezt köszönjük, ezt nagyon szépen köszönjük!

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek