Cserkészek Mezőségen

13

Idén is megszervezték hagyományos nyári nagytáborukat a gyergyóújfalvi 58-as számú Márton Áron Cserkészcsapat cserkészei. Ez alkalommal a Mezőség feltérképezése, megismerése volt a cél, ezért a csapat 32 tagja július 29-én útnak indult a Kolozs megyei Kidére, hogy onnan barangolják be a környék nevezetes településeit, helyeit.
Már az utazás napján elkezdődött az ismeretszerzés, ugyanis Marosvécsen felkerestük a Kemény-kastélyt, ahol nemcsak a Kemény család életével ismerkedtek meg a cserkészek, hanem Wass Albertről és az Erdélyi Helikon tagjairól is hasznos információkkal gazdagodhattak. Továbbá az egyhetes tábor alatt a gyerekek megismerkedtek Kolozsvár és Szamosújvár fontosabb helyszíneivel, épületeivel és természetesen megismerték azok történelmét és jelenét. A különböző stílusban épült impozáns templomok nemcsak csodálattal töltötték el őket, hanem érdeklődést is ébresztettek bennük történelmünk, hazájuk és őseik múltjának megismerése iránt.
Bonchidán az erdélyi Versailles-ként is ismert Bánffy-kastélyban gyönyörködhettek a táborozók, és bár Válaszúton nem volt lehetőség a Bánffy-kastély meglátogatására, a Kallós Zoltán Múzeum gyűjteményének megtekintése szintén a régi korok szellemét idézte meg.
A táborhelyként szolgáló Kidét is bebarangoltuk, hisz a mindmáig többségében magyarok lakta falu nemcsak építészeti, hanem kulturális szempontból is jelentős. Látnivalói közé tartozik a négy különböző felekezetű templom (római katolikus, református, unitárius, ortodox), a tájház és nem utolsósorban számos természeti kincse.
A hazaút során a cserkészek Pusztakamaráson a Sütő András Emlékházat is meglátogatták, ezzel koronázva meg kirándulásukat.

Sólyom Csilla, Gyergyóújfalu

Csodálatos és élménydús táborunk sikeréért köszönetünket fejezzük ki csapatparancsnokunknak, Elekes Zsuzsannának, a szülőknek és támogatóinknak: Hargita Megye Tanácsának, valamint az RMDSZ-nek és a Communitas Alapítványnak, valamennyien évről évre hozzájárulnak ahhoz, hogy felejthetetlen élményekben legyen része cserkészeinknek.

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek