2021, január 20, szerda.
custom_html_banner1

Csata után

burus_janos_botond_ml_8043-300x280Épp egy érdekes tanulmányt olvasok a történelemírás fókuszának sajátos elcsúszásáról: arra világít rá, hogy a hagyományos történelemszemlélet – a középkorral bezárólag – a birodalmak terjedését vagy zsugorodását, a hatalom kiterjesztését vagy elvesztését a legtöbbször fontos csatákhoz köti, holott sokkal inkább az ostromokhoz kellene – a számarány tekintetében is, mely szerint a hódítók lényegesen kevesebbszer provokáltak ütközeteket, mint ahányszor támadtak várakra vagy városokra. Ennek magyarázata egyszerű: a nyílt térben vívott csatához óhatatlanul két szembenálló fél kell, vagyis meg kellett teremteni a csapattestek térben és időben való találkozásának lehetőségét, ami bonyolult logisztikai feladatokkal fárasztotta a türelmetlen bekebelezőt, már csak azért is, mert a leigázandó fél sokszor ódzkodott a találkozótól. Ostrom esetén viszont nem lépett fel a szinkronizálás nyűge – ahhoz csak házhoz kellett menni.
A román és a magyar külügy napokban eszkalálódó diplomáciai konfliktusát természetesen teljes mértékben helytelen háborús viszonyként értelmezni. Ha azonban, csakis a hasonlat kedvéért, ezt mégis megengedjük, azt látjuk, hogy a magyar fél nyílt terepen sorakoztatta fel haderejét – vélekedésem szerint rosszul választva ki a csatamezőt és az ütközet idejét, de hát ez igazán nem mondható példa nélkülinek. A román fél viszont inkább ostromként értelmezte a helyzetet, és annak megfelelő lépéseket tett – mely technikák halmazából a kevésbé kockázatos, ám annál látványosabb eredményt ígérő kútmérgezést részesítette előnyben. És ezt a nyugodt szemlélő hangján mondom.
Az aktuális diplomáciai casus bellit Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet a România Liberă lapnak adott interjúja szolgáltatta, amit a román külügyminisztérium a román–magyar kétoldalú kapcsolatok kikezdéseként értékelt, és ezért bekérette a diplomatát (hiányában az első beosztottját). Ami nem is mondható meglepő intézkedésnek: Zákonyi diplomatától szokatlan nyílt hangot használt, és nem tartózkodott a kritikusnak vélt pontok lajstromától – bírálta a román félt, amiért csak fél gőzzel vesz részt a két országot összekapcsoló infrastrukturális fejlesztésekben (kiemelve a Szeged–Arad gázvezeték „egyirányúságát”, a határon áthaladó tíz út összekapcsolásának késlekedését és a határátkelő pontok számának kordában tartását); álügynek nevezte Bogdan Aurescu külügyminiszter kritikáját, mely szerint az Orbán Viktor kormányfő Facebook-oldalán posztolt tusványosi fotók egyike, amelyen Nagy-Magyarországot és Székelyföld zászlóját ábrázoló kitűzőkkel teli standot látni, sértené a két ország viszonyát – ugyanakkor élesen különválasztotta a két jelképet, és elítélte a székely zászló használata által kiváltott hatósági vegzálást. Személyes felmérése eredményeként jelentette ki továbbá, hogy Románia a közigazgatásban nem biztosítja a magyar kisebbség nyelvhasználati jogait, és rámutatott, hogy Magyarországnak, az alapszerződés szerint, jogában áll figyelemmel kísérni a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának kötelezettségét. Beszélt az ingatlan-visszaszolgáltatások nem kielégítő állapotáról, a MOGYE magyar karának megoldatlan helyzetéről, és adott egy – sebészi kegyetlenségű – meghatározást az autonómiatörekvés lehetséges kimeneteléről, kijelentve, hogy az autonómia nem egzotikum Európában, hanem a kisebbség és többség együttélésének egyik elfogadott modellje, és Székelyföld talán akkor kaphat autonómiát, amikor az itt élők „autonóm emberként fognak viselkedni – amikor már nem lesz szükségük a központ támogatására, pénzére”.
Mindez egy elég pontosan vázolt problémalista, amelyre érkezhetett volna – akár azzal a fenntartással, hogy ezek nem elsődleges gondok – érdemi válasz. Ehelyett azonban Victor Ponta miniszterelnök azt látta megfelelőnek kommunikálni, hogy a nagykövet „kormánya játékát űzi” – ami meghatározás szerint aligha lehetne másként –, közlése pedig a magyar kormány provokációja, amelyet „jelenleg az egész Európa és Amerika is bírál az antiszemitizmusáért, a revizionizmusáért, az oroszbarátságáért, a bevándorlók ellen épített kerítésért”, mindezek okán pedig Romániát is belerángatnák a botrányba. Ponta kijelentései a maguk során értelmezhetők – csak egy másik regiszterben. De hol van a válasz a kifogásolt interjúra? Legfeljebb ott, hogy szerinte a magyar fél azért ideges a határon átvezető utak megnyitásának késleltetéséért, mert jelenleg a 9 százalékra csökkentett élelmiszeráfa okán a magyarok tömegesen járnak át vásárolni Romániába. Ennek megértésére kérnék időt!
Tegnap egyébként Budapest is bekérette az ottani román nagykövetet, közölve vele, hogy meglátásuk szerint „a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz” – illetve román források szerint nem is, hanem Victor Micula nagykövet kért kihallgatást a magyar külügyminisztériumtól.
A csörtéből érdemben még Traian Băsescu exállamelnök vette ki a részét, a marosfői nyári egyetemen mondott beszédében tömören úgy fogalmazva, ki kellene végre irtani a hivatalos szókincsből a „Székelyföld autonómiája” szintagmát. „Ne mondják meg nekünk, hogyan rendezzük a régióinkat, és ezek mennyire legyenek autonómok. A probléma pofa kérdése, és komolyan mondom, ha ragaszkodnak a magukéhoz Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, nem látom, miért ne beszélhetnénk a határ és a Tisza közötti terület autonómiájáról” – mondta.
Talán még lesz pengeváltás, de a diplomáciai feszültség – értelemszerűen – belátható időn belül elül. Így, ezen paraméterek között számunkra meglepő következménye aligha lesz – mert az, hogy a kiürült csatamezőn elszórt sisakok, vértek, kőgolyóbisok miatt kicsorbul az eke vasa, igazán nem újdonság.

Burus János Botond

Kapcsolódó cikkek:

14,322RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb