Családias hangulatban fejlődni

Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar

223

Továbbra is családok alkotják a Gyer­gyószentmiklósi Fúvószenekar alapját, a jó hangulat mellett viszont természetesen a szakmai fejlődésre is komoly hangsúlyt igyekeznek fektetni – részletezte lapunk megkeresésére a zenekar ügyvezetője, György István. Mint mondta, egy fellépésekkel teli évet hagytak maguk mögött, te­vékenységüket pedig 2019-ben is igyekeznek magasabb szintre emelni.

Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar. Várják a további „családtagokat” Fotó: Archív

Amint arról lapunkban már olvashattak, egyszerű be­szél­getésekből alakult ki a fúvószenekar létrehozásának gondolata: György István ügyvezető korábban már ismerte Mayer Róbert karmestert, zenetanárt, az egyeztetések pedig annyira komolyra fordultak, hogy 2014 márciusában már találkozhattak is a szárnyait bontogató zenekar első tagjai. Nem volt egyszerű az indulás, ugyanis sokan azelőtt nem játszottak hangszeren, viszont nagyon gyorsan tanultak, mára pedig úgy fújják, mintha egész életükben játszottak volna.
– Gyergyószentmiklós, illetve a környező falvak nagyobb rendezvényein is igyekeztünk ott lenni – emlékezett a tavalyi évre György István, hozzátéve: természetesen a szokásos nyári táborukat is megszervezték, a magyarországi Békésen pedig egy nemzetközi fúvósfesztiválon is részt vehettek.
A fúvósok vezetője kiemelte, továbbra is nagyon fontos a helyi és a megyei önkormányzat, valamint a közbirtokosságok támogatása, az új hangszereket és egyenruhákat is az ő hozzájárulásuknak köszönhetik.
Heti két alkalommal, három oktató foglalkozik a zenekarral. Minderre György István elmondása szerint azért van szükség, hogy hangszercsoportonként folyamatos legyen az oktatás, ugyanakkor az új tagok beilleszkedésének elősegítése is fontos szempont.
Az idei célokat illetően: fúvószenekari fesztivált szeretnének szervezni, a rendezvényt a székelyföldi fúvósok szakmai tapasztalatcseréjének szánják. Áprilisban Bukarestben, a parlamentben lépnek fel, mindezek mellett az immár hagyományos tevékenységeiket is megtartják, és a menet közben érkező meghívásoknak is igyekeznek eleget tenni.
Természetesen, folyamatosan várják az új jelentkezőket, mondván, mivel a fiatalabb generációból – továbbtanulási szándékkal – többen távoznak, szükség van az utánpótlásra.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek