Costică – 2215

SZMÚE-riportpályázat 2.

254

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak,
egyformán szolgálni
nem lehet.
/Dsida Jenő: Tekintet nélkül (1928)/

Nem végeztem családfakutatást. De nincs tudomásom arról, hogy a Csáky nevet Háromszéken az évszázadok során valamelyik ősöm besározta volna. Apai nagyapám a torjai temetőben, édesapám egy Marosvásárhely melletti falu temetőjében nyugszik. Egyébként is, szeretem a nevemet. Így írtam alá első zsengéimet és közel fél évszázados rádiós, tévés, újságírói múltamban valamennyi munkámat. Aztán nem is oly régen azzal kellett szembesülnöm, hogy a hatalom, a román állambiztonsági szerv a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben konspirációs névvel jegyzett be a megfigyeltek nagykönyvébe: számukra Costică lettem.

Csáky Zoltán a csíkszeredai könyvvásáron Fotó: László F. Csaba / Archív

2015. április másodika. Kissé feszengve lépek be a román főváros Matei Basarab utca 55–57. számú kopott épületébe, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) székhelyére. Szűk, levegőtlen helyiségbe vezettek.
Leteszik elém a dossziét. Dosar de urmarire informativa nr. 2215 privind Costică – nume conspirativ – áll a fedőlapján. Kinyitom. A BM Állambiztonsági Főosztálya arról értesíti a marosvásárhelyi szeku vezetőjét, hogy nacionalista, irredenta tevékenységem miatt, a semlegesítésem érdekében tájékoztatási, megfigyelési iratcsomót nyit a román titkosszolgálat. Dátum: 1981.06.11. Aláírás: Bordea tábornok. Láthatóan elsápadtam, ránézek a fölém hajló hivatalnokra: „Calm, domnule, calm – mondja –, citiți mai departe – még hozok, összesen négyszáz oldal.
Az 1969-ben létrejött bukaresti magyar nyelvű tévéadás új korszakot nyitott az erdélyi magyarok gondolkodásában, látásmódjában. Ez az adás ébresztette rá Székelyföld, a Partium, a Bánság magyarjait, és tudatosította bennük, hogy összetartoznak. Közösségteremtő, könnyű- és népzenei műsoraik, a létkérdésekről szóló riportjaik az erdélyi magyarok tíz- és százezreit ültették le a képernyő elé. Köszönhetően a Magyar Adás felejthetetlen főszerkesztőjének, Bodor Pálnak, és néhány szerkesztő kollegának, akiknek világos iránytűi voltak, tudták, tudtuk, hogy mit akarunk, azt is, hogy mit lehet, s hogyan lehet kisajtolni a helyzetből a lehetetlent. Tettük a dolgunkat.
Jómagam portré- és oknyomozó riportműsorok készítése mellett Erdély nagymúltú iskoláit bemutató, a Kollégium című műsorban és a Kalákában jeleskedtem. A Simonffy Kati zenei szerkesztővel kitalált néptánc- és népművészeti vetélkedőbe 22 magyar tannyelvű líceum diákjait vontuk be. A székely anyavárosban, Udvarhelyen 2500 néző jelenlétében lezajlott nyilvános felvétel alkalmával hátizsákos fiatalok százai lepték el a várost. Nem csoda, hogy a csíkszeredai szeku akkori főnöke, Erdélyi Elemér tábornok is tiszteletét tette a forgatás idejére. Dossziém első lapjai is a táncházmozgalomba, és azt a médiatérbe beemelő Kalákába beépített ügynökök jelentéseiről szólnak. Közülük is a legszorgalmasabb, bizonyos Bíró Ferenc, aki kolozsvári filmes kollegám lehetett, hiszen vele készítettem Beke György szerkesztésében az első, Romániában csángókról szóló dokumentumfilmet. Ugyancsak ő volt az operatőröm a vizsgálati fogságból szabadult, Kallós Zoltánról készült portréfilmben, és neki szóltam el magam, árulónak nevezve a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Országos Tanácsának akkori elnökét – minderről részletesen tájékoztatta tartótisztjét, Neciu Gavril főhadnagyot. A Dosszié tanulsága szerint az 1982 közepén foganatosított intézkedési terv újabb, ezúttal a Marosvásárhelyi Rádióban dolgozó Luca és Gál informátorokat jelöl ki a célszemély követésére, Grama és Filca századost megbízzák a Gálfalvi Györggyel és Sütő Andrással való találkozásaim követésére, ugyanakkor adatokat kérnek a BM bukaresti főosztályától tervezett forgatási programjaimról és megszületik az engedély lehallgatókészülék beszerelésére a marosvásárhelyi lakásomban. A telefonlehallgatás végigkísért 1988-ig, de nemcsak a lakásomon, többnyire minden erdélyi város szállodájában, ahol tévéstábunk megszállt.
Tudatában voltam-e annak, hogy követnek? Úgy ’82 táján Kincses Előd ügyvéd csak annyit közölt akkori feleségemmel: „Zoli vigyázzon magára.” Ebből mindent megértettem, és riportútjaimon a szállodák recepcióján már titkos összekacsintással vettem át mindig ugyanannak a szobának a kulcsát. Nem tudom, hogy Sütő András szekusdossziéjában megvan-e az 1983 januárjában a lakásán tett másfél órás késő esti beszélgetésünk leirata. Nálam „Sorescu” fedőnéven szerepel a teljes szöveg. Nem döntöttük meg a rendszert, nem szidtuk a Conducatort, hiszen tudatában voltunk, hogy rögzítik beszélgetésünket. A Maros megyei szeku vezetője, Alexandru Agoston ezredes elvtárs viszont nem tétlenkedett. A beszélgetés folyamán részemről elhangzott információkat felhasználva azonnal értesítette a Hargita megyei szeku főnökét, legyenek résen, mert az RTV magyar adásának irredenta, nacionalista koncepciókkal terhelt riportere a városba készül, felforgató tevékenységével Kalákát szervez. De Sepsiszentgyörgy is készüljön, mert érkezem a színház ottani Sütő-bemutatójára. Különben is, szeretek oda járni, mert miként írta jelentésében: „Facem un chef mare cu secui.”
1985 januárjában megszűnik a román televízió magyar és német nyelvű adása, és beszüntetik a nemzetiségi rádióstúdiók adásait is. Megmaradt viszont a román rádió bukaresti egyórás magyar nyelvű műsora. Kaptam egy vállon hordozható táskamagnót, s többnyire vívmány riportokat kellett készítenem mezőgazdasági téeszekben, gyárakban, Maros, Hargita és Fehér megyében. Nyomomban a megszaporodó besúgókkal, informátorokkal, ügynökökkel. Különösen egy Jancu fedőnevű volt aktív, a Dosszié tanúsága szerint arról értesítette feletteseit, hogy a nacionalista érzelmű Csáky 1985 nyarán a Kaláka és a Kollégium volt diákjaival nagyszabású összejövetelt szándékszik szervezni, azzal a céllal, hogy fenntartsa baráti kapcsolataikat. A tervezett találkozó természetesen nem valósult meg. Baráti köröm, kapcsolataim is egyre szűkültek. Családi állapotomban is változás állt be. Végzős gyermekgyógyász feleségemet 11 magyar kollégájával együtt Moldvába, Roman városába helyezték. Ez idő tájt hívott személyes találkozóra őrangyalom, Birsan Ioan kapitány, a szeku Borsos Tamás utcai székhelyére. Mondtam, oda soha nem fogok elmenni, de találkozhatunk az Olga cukrászdában. A kapitány nálamnál valamivel fiatalabb, aradi származású, végig barátságosnak mutatkozó tiszt volt. Érdeklődött Emőke feleségem munkahelye iránt, milyen időközökben jön haza, ki vigyáz a gyerekre. Felvetettem neki, hátha a Belügy tudna segíteni, hogy nejem Vásárhelyre, vagy egy közelebbi helyre kerüljön. Siránkozásomnak meg is lett az eredménye. A Maros megyei szeku főnöke azzal a kérdéssel fordult a Neamț megyében dolgozó kollégáihoz, nézzenek utána, miként viselkedik dr. Kémenes Emőke a munkahelyén, gondolkodására hatással vannak-e férje nacionalista, irredenta eszméi. A rám tapadó Jancu jelentéséből az derül ki, hogy Hargita megyében járva arra a következtetésre jutottam, egyre több Moldvából jött munkást alkalmaznak Udvarhelyen és Keresztúron. Ugyanakkor szidom az egyre durvuló asszimilációs politikát, és „mivel Kolozsvár már elesett, most Marosvásárhelyen a sor, majd a Székelyföld következik” – idéz jelentésében Jancu.
1986 közepén új eszközt vetett be a titkosszolgálat: személyes nyomonkövetésemet Marosvásárhelyen.
Jegyzék, melynek tárgya Csáky Zoltán-Carol, fedőneve Costică, lakhelye Strada Grigorescu nr 2/11 követése, 1986. 09.18-án. Felismerés módja: fénykép alapján.
7:55-kor Costică célszemély kijött otthonról, tréningruhába öltözve elment a Maros szabadidő telepre, ahol a vízmedence mellett szaladt 8:50-ig, amikor is megállt, és tornászni kezdett. Majd hazament. 11 órakor Costică célszemély újra eljött otthonról feleségével és gyerekével babakocsiban, a személyi kocsijukhoz mentek, a Május 1 bulvárra. Ahol kiszálltak a kocsiból és bementek a cukrászdába. A cukrászdából kijövet a Bolyai utcába mentek, a Stefan cel Mare utca közelében. A feleség és a gyermek itt maradt, Costică célszemély elment a rádióstúdióba. A kocsiból kiszállva volt nála egy szatyor magnetofonnal. 13 órakor Costică kijött a rádióstúdióból és elment a Tudor III negyedbe. Ezt követően elment a kocsival a Petőfi térig, ahol leparkolt és gyalog ment az 1. számú postához. Innen kijött és bement az Intim cukrászdába, ahol ivott egy kávét. A cukrászdából a kocsihoz ment, majd a gyermekével és feleségével haza. 17 órakor Costică célszemély egyedül kijött otthonról, kezében egy szatyorral és elment az Ephoria komplexumba, valószínűleg vásárolni. 17:40-kor érkezett haza. 18:18-kor Costică célszemély ismét elment otthonról, egy csomaggal a kezében betért a Kultúrpalota melletti nyomdaüzletbe. Mielőtt bement volna az üzletbe, köszönt egy idős személynek és hosszan beszélgettek. Innen 19:45-kor jött ki, és hazament. 20 órakor megszüntettük a követést az információs szerv hozzájárulásával.
Sejtettem-e, hogy Marosvásárhely utcáin is követnek? Az első esetekben nem, de egy idő után feltűnt a blokklakásom sarkában huzamosabb ideig ott-tartózkodó, ismeretlen rendszámú fehér Dacia. Időközben változás állott be családi életünkben, megszületett Csongor fiam, akit édesanyám gondozott. Zselyke Gyergyóba került anyósomhoz, Emőke vissza a munkahelyére, Románba. No, ebből elég, mondtuk a feleségemmel, 1987 végén beadtuk a kitelepülési kérelmet. Természetesen leszereltem a bukaresti rádióadástól is, egy ideig munkanélküli voltam, majd felvettek cséplőfelelősnek a nyárádszentmártoni téeszbe.
1989 januárjában dobozolunk. Az udvaron porolom a szőnyegeket, Emőke hív, látogatónk van, Barsan kapitány személyesen. Ahhoz, hogy a Belügyminisztérium végleg lezárja a követési dossziémat, szükségük van egy általam adott nyilatkozatra, mondta, melyben kijelentem, hogy eltávozásom után külföldön továbbra is lojális maradok Romániához, sem szavakban, sem cselekedetekben nem folytatok románellenes tevékenységet. Ott helyben a kapitány előtt megírtam. Ez volt az első és egyetlen írásbeli nyilatkozatom, amit a román titkosszolgálatnak adtam.
Besúgók, ügynökök, informátorok. Hosszú ideig nem éreztem késztetést arra, hogy a nyilvánosság elé tárjam a magam történetét. Mert mit is csináltam? Tettem a dolgomat, filmjeim, írásaim erre a bizonyítékok. Különben is, fizikailag nem bántottak. A vallomásait közzétevő ’56 miatt hét esztendőt börtönben töltő Dávid Gyula győzött meg a csíkszeredai könyvvásáron, hogy múltam hiteles feltárásával én is tartozom a jövő nemzedékének. Időközben megkaptam a hivataltól a dossziéban szereplő ügynökök közül négynek a konspirációs nevét. Nincsenek csalhatatlan bizonyítékaim, a kilétüket ezért nem fedem fel. Talán holnap. Vagy holnapután. De lehet, hogy soha.

Csáky Zoltán

A riport I. díjat nyert a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének 2018-as, Magyarok a román nemzetállamban című pályázatán.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.