Civilizációs fokmérő

1 055

Csíkszeredai kórház, vasárnap, látogatási idő. A kórház egyik ablakából nézem, ahogy benépesül a parkoló, s vonulnak fel az épületbe az emberek, csomaggal, családdal. Ez a kora délutáni óra kisgyermekeknek alvásidő is egyben, így örülök, hogy a gyermekosztályra nem, illetve csak különleges esetekben mehetnek be a látogatók, gondolom, nem fogják zavarni azt, akinek őrzöm az álmát. De csak gondolom. A zaj lassan a mi folyosónkra is begyűrűzik, hallom, ahogy az ott dolgozók magyarázzák, hogy nem lehet bemenni, ahogy azt is, ahogyan kérdőre vonják a népes vonuló famíliát, hogy ugyanbiza hová is. De a személyzet nem rendőr, az ajtóra kiírtakat meg kényelmesebb nem elolvasni, így aztán a többség törvénye szerint beszivárognak néhányan, nevetgélve vonulnak el az ajtó előtt, jönnek-mennek, beszélgetnek. A rendszerint zárva tartott hátsó ajtó titkát is rendszerint megfejtik, a gyermekre pedig, aki ötpercenként trappol végig kiabálva a folyósón, már nem szól rá senki. Kicsit később hangos ordítozás, veszekedés, nem tudom eldönteni, hogy valamelyik kórteremből vagy a folyosóról. Bosszankodok, és jelzőket aggatok magamban emberi gyarlóságainkra, amikor hangos kopogás, majd válaszra sem várva egy fél család lép a kórterembe, másik fele kint tipródik az ajtóban. Benéznek, de az nem érdekli őket, hogy mi van, csak az, mi nincs, hangosan töprenkednek, hogy ez nem lehet az, biztosan nem jó helyen járnak, egy emelettel feljebb kellene menni. Ezt megbeszélik és bármiféle elnézéskérés nélkül elmennek. Azon gondolkodom, hogy juthattak el ezek úgy az ajtóig, hogy nem tűntek fel nekik a gyermekosztály folyosójának falán a mesefigurák, amikor újabb kopogás, ezúttal eladni akarnak nekem valamit. Háromszor mondom, hogy nem kérem és integetek is elutasítóan, hogy fel ne ébredjen a gyermek, mire hajlandó az illető kimenni. Az ajtócsukásával felkelti a kicsit is. Később sétálunk egyet az udvaron. A látogatóhorda már nincs ott, csak a nyomaik, cigarettacsikkek, üvegcserepek a járdán, még egy-két sörösflakon is a fűben.
Eddig azt hittem, hogy betegágynál összeszedi magát a látogató emberfia, s igyekszik minél együttérzőbben, a lehető legkevésbé zavarón megnyilvánulni, jelenlétével támogatást nyújtani. De a civilizáció foka mindenhol megmutatkozik. Kórházban, látogatási időben is.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.