Csizma a konyhaasztalon 55.

Együnk csicsókát!

55

Fiasodjék, mint a csicsóka – kurjantották a lakodalomban a menyasszonynak a 18. századi Erdélyben, s válaszoltak is rá –, répa, répa, csicsóka, az is mingyár egy nóta. Mindez a csicsóka szaporaságára és valahai közismertségére utal. Sok más neve mellett (például földi alma – vitatott, hogy ez a csicsóka vagy a krumpli a régi szakácskönyvekben; aztán tót répa Gyergyóban) a csicsóka honosodott meg; középajtai Benkő József (1740–1814) Nomenclatura botanica című növényhatározójának révén került a magyar füvészetbe, erdélyi népi elnevezésnek tartják. Az 1600-as évek elején hozták Európába a kanadai indián ültetvényekről. Rendkívül hamar megszerette új hazáját és sokasodott is, előbb Franciaországban, majd Olaszországban, Nagy-Britanniában és száz-százötven év alatt jóformán mindenhol. Az angolok királyi csemegének nevezték, amikor megismerték; az olaszok articsóka ízű napraforgónak. Ez utóbbi is kifejező, mert íze az articsókára hasonlít, magassága és virágai a napraforgóra emlékeztetnek. Életereje igénytelenségének köszönhető, elvadulva is terem, árterületeken ma is megtalálható, na és Erdélyben a királyi csemege hamarosan sokkal rokonszenvesebb nevet öltött magára: szegények eledele. Tulajdonképpen a királyi rendelettel elősegített burgonyatermesztés (II. József adókedvezménnyel támogatta) halványította el a jelentőségét. Mindketten 17. századi jövevények Európában, de míg a csicsóka korábban jött és nagyon gyorsan nagy népszerűségre tett szert, addig a krumplit elég sokáig csak fejedelmi és nagyúri házak kertjébe ültették – olykor csak dísznek a virágok közé –, bizalmatlanságra adott okot, hogy föld feletti része mérgező, kezdetben csupán különlegességként fogyasztották a gumóit. Elhalványult az a tudás is, amivel olyan zseniális erdélyi tudós, mint Fridvalszky János pártolta a csicsókatermesztést, felismerve annak tömegméretű hasznosítását. Fridvalszky 1771. február 1-jén az erdélyi Mezőgazdasági Egyesületben bemutatta és a jelenlévőkkel megkóstoltatta az általa népszerűsíteni kívánt szegények kenyerét, a kétféle csicsókakenyeret – egyiket gabonaliszttel keverte –, amelyeket népi tapasztalatok és ismeretek alapján maga tökéletesített, és úgy vélte, alapvető élelemként sokfelé megoldhatná az éhezést. Egy kis tudományos-fantasztikus fűszerezéssel azt mondhatnám, hogy ha Fridvalszky időutazással korunkba érkezne, méltán csodálkozhatna azon, hogy a szegények kenyeréből mostanság borsos ára miatt újra királyi csemege lett, fogyasztása néhol luxusnak számít. Manapság sokfelé az elegáns éttermekben a csicsóka gumóját homár, libamáj, szarvasgomba, tenger gyümölcsei és más borsos árú ételek körítéseként tálalják. Inkább a ritkasága és nem a termesztésére fordított befektetés indokolja az árát. Új neve is van: diabetikus burgonya. Tegyük hozzá: joggal. A csicsóka gazdag inulinforrás (az inulin vízben nem oldódó nagyméretű rost), s mint ilyent, különösen cukorbetegségnél, kóros elhízásnál, valamint a bélflóra regenerálásához ajánlják, de ezen túlmenően is széles körű gyógyhatást tulajdonítanak neki. Ráadásul ahol terem, ott a tehenek és a juhok is nyernek vele, mert 2-3 méteres magas szára, gazdag levélzete bőséges takarmányt biztosít a számukra. Szerénységére jellemző, hogy jóformán mindenféle talajban megél, tűri a sok esőt, de a szárazságot is, na és ahol egyszer már megkapaszkodott a gyökereivel, onnan nehezen kiirtható, tavasszal dúsan sarjadzik és gyorsan nő. Gumói fagytűrők, ezért télen is betakarítható, kis mennyiségben nem is kell külön pince a tárolásához. Ehető nyersen ropogós, édes csemegének, reszelhető salátákra, főzve még édesebb. Egyetlen „hibája” hogy az erre hajlamosoknál, a teltségérzés mellett, puffadást okozó hatása lehet. Székelyföldön leginkább a virágoskertekben lelhető fel, a napraforgóénál kisebb, de hasonló sárga virágai szépen mutatnak. Ismertem cukorbeteget Korondon, aki évekkel ezelőtt célzottan gondozott 5-6 tövet az udvarán. Sokan tudják, hogy a gumók ehetők, de többnyire bizalmatlanok, nem kóstolgatják. 2015 októberében megjelent egy rövid riport a Hargita Népében, mely szerint a Csíkszereda melletti Zsögödön egy kísérleti évben próbálkoztak a nagybani termesztésével. Más tudósítást nem találtam a zsögödi csicsókáról. Az érdeklődőknek azonban jó hír, hogy az elmúlt télen megjelent az üzleteinkben. A termelő székelyföldi, sajnos a csomagoláson feltüntetett vállalkozó nevén és a cégbejegyzés helyén kívül – Nicolești, Hargita megye – mást nem sikerült kinyomoznom. Ha már a termék nevét megjelölik magyarul, írhatták volna mellé a falu magyar nevét is. Merthogy Nicolești lehet a szépvízi Csíkszentmiklós, de az Udvarhely melletti Miklósfalva is. Végső soron ennél lényegesebb, hogy itthoni termék, és régi hírnevéhez méltón közel került az ebédlőasztalunkhoz.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.