Büszkeségről, márkákról,marketingről

Mi, székelyek és román barátaink – Beszélgetés Tudor Roxánával

37

Néhány héttel korábban, amikor levelezni kezdtünk Roxana Tudorral, és eljutottunk Tudor Roxánáig meg az ékezet fontosságáig, akkor riportalanyunk azon életszakaszát érintettük jórészt, amikor „elmagyarosodása” már megtörtént. Az elektronikus üzenetekből nem lett interjú, hanem inkább csak „kóstoló” jelen sorozatunkhoz. Most azonban ismét felvettük a beszélgetés fonalát Roxánával, mert az élet az ő számára, általa pedig a mi számunkra is érdekes forgatókönyvet írt: életvitelszerűen Csíkszeredában lakik, és május 1-jétől a csíkszentsimoni sörmanufaktúra marketingigazgatója.

– Tősgyökeres oltyán családban született?

– Hatéves koromig apai nagyszüleim falujában, a Dolj megyei Bistreţ községben éltem, közel a Dunához. Mindkét szülőm oltyán, egymáshoz közeli településekről származnak, akik aztán az egyetemet elvégezvén – mindketten fizika szakosak – egy Gorj megyei kisvárosba, Turceni-be kerültek, ahol a mai napig is élnek. Nálunk a generációk gyorsan követték egymást, úgyhogy ismerhettem az összes nagyszülőmet, de a dédszüleim nagy részét is. Amint utánaérdeklődtem a rokonságban, kiderült, hogy tősgyökeres, tiszta oltyán eredetű vagyok. Én és a fivérem képeztük azt a generációt, amely kimozdult ebből a környezetből: ő Kolozsvárra került, én meg Bukarestbe. Mindketten szakmai okokból kifolyólag, más-más városban „raktunk fészket”, de ez még nem jelenti azt, hogy nem változtatnánk a későbbiekben. Igazi „oltyán” mivoltomon gyakran mosolyogni szoktam. Ami a származásomat illeti, az valóban ahhoz a régióhoz köt. Felfogásom alapján, szellemileg azonban mindig csodabogárnak számítottam. Kislánykoromban azt tartották rólam, hogy lázadó, felvágós, különc vagyok.

– Mi befolyásolta a pályaválasztáskor?

– Közvetlenül az érettségi előtt még orvos szeretettem volna lenni, de amikor megtudtam egyet és mást a kötelező kórbonctani gyakorlatokról, mindjárt odalett a kedvem. A tanáraim próbáltak a bölcsészeti szakmák, osztályfőnököm éppenséggel a matek felé irányítani. Én azonban a közgazdaságot választottam, mert azt észleltem, hogy ekörül forog a világ. Vélhetően jól döntöttem. Alkalmazott informatika szakon végeztem, a mesterképzőt gyakorlati marketing szakon végeztem a Krajovai Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Később – ugyancsak Krajován – külföldi egyetemek kihelyezett tagozatain és tanfolyamain képeztem tovább magam. Ekkor még a saját komfortzónámban, Olténiában maradtam, hiszen az ottani lehetőségeket kiválóan ismeretem és eligazodtam. A főváros a szakmai fejlődés lehetőségeivel kecsegtetett. Annak a cégnek az országos központjába kerültem, amelynél Krajován dolgoztam. Gyorsan beilleszkedtem: rájöttem, hogy sokkal többet kell dolgozni és rengeteget utazni, olyan, mintha napi rendszerességgel több kisvároson haladna át az ember, úgyhogy egyáltalán nem unatkoztam. Én Bukarest szép és kellemes vetületeit kerestem, a múzeumokat, a parkokat, a történelem nyomait, a kulturális és művészeti eseményeket. A kellemetlenségekről nem kívánok szólni. Az utóbbi időszakban azonban immár idegennek éreztem magam ott. Bár vannak még jó barátaim és közeli ismerőseim Bukarestben, a lelkem ma már messze jár, folyton a magyarok közt lebeg. Ez akár üres klisének, közhelynek tűnhetne, ám tudom, hogy nem az. Gyakran töltöm álmatlanul az éjszakáimat, és úgy érzem elkeseredésemben, hogy valami végtelennek tetsző száműzetésben élek.

– Manapság divatos szakterületen dolgozik…

– Nincs még egy éve sem annak, hogy a reklámipar terén működöm… Korábban a termékfejlesztés, a termelés-optimalizálás volt a szakterületem – édesipari termékekkel és rövid ideig biztonsági rendszerek értékesítésével foglalkozhattam. Rek­lámügynökség munkatársa voltam a közelmúltig. Nyilvánvaló, hogy amikor kreatív feladatoknál kérik ki a véleményemet, soha nem vonakodom.

– Elérte a kitűzött célokat?

– A vállalkozásfejlesztés terén az elért célok mindig újabb és újabb kihívásokat szülnek; a fejlődés folyamatos. Szeretem a kihívásokat!

– Közeledjünk jobban a Székelyföldhöz! Vannak Góbé termékeink, Székely termékeink, kürtőskalácsunk, Csíki sörünk, de ugyanakkor számos térségbeli magáncég a minél jelentősebb bevétel érdekében nem ad a magyar márkanévre. Legjelentősebb ásványvíz-palackozóink román nyelven forgalmazzák a Székelyföldön palackozott ásványvizeket… Egyik vezető tejipari vállalkozásunknak pedig román nyelvű szlogenje van…

– Ezen a kényes kérdésen egy ideje magam is gondolkodom. Az üzleti életben a célközönséget illik „saját nyelvén” megszólítani. Jártam úgy, hogy a magyarországi célközönségnek palackozott székelyföldi borvíz nevét lefordítottam magamban románra, és csak akkor jöttem rá, hogy ez ugyanaz, amit román nyelven vásárolni szoktam. Az említett tejipari vállalkozás szlogenje is valóban csak románul működik, de azért mindkét nyelven – magyarul és románul – igyekszik kommunikálni a vásárlóval. Kár, hogy ilyen szempontból nem „agresszívebb” a marketing-kommunikációja. Mindenképpen érdemes marketing szempontból pozitív példaként megemlíteni a Legendáriumot vagy a Pista bá’-t de akár a frissen létrehozott első kriptovalutát – a Koronát – is, amelynek szülőatyja fiatal Hargita megyei mérnök, aki ráadásul világrekorder a drónjával. Ezek fényében úgy látom, hogy a székelység márkái nem túl gyorsan, de azért jó úton haladnak. Látom, hogy gyakran igen merész székelyföldi vállalkozások indulnak. A székelyeket ma már nemcsak az idegenforgalom, az étkek és a pálinka kapcsán ismerik – bár bevallom, ezek mind jó és csodálatos dolgok –, tudják itt is, hogy a gazdasági revitalizációhoz, a lendülethez sokkal komolyabb erőfeszítések kellenek. Bukaresti lakosként sosem hiányoztak háztartásomból a székelyföldi termékek. A főváros ilyen szempontból kiemelt hely, ahol igen korlátozott mennyiségben, de néhány helyszínen beszerezhetők a székelyföldi termékek. Ellenben Románia sok más vidékén, városában még nem ismerik ezeket a márkákat. Olténiába én például rendszeresen viszek belőlük a rokonaimnak. És mindez nem abból fakad, hogy nem lennének másutt is vásárlóik, a termelők és forgalmazók is szeretnék a piac szélesedését, de az odáig vezető út igen bonyolult, hosszadalmas és költséges, s emiatt lanyhul az érdeklődésük. Komoly szerződésekre van szükség, hogy lefedjék Románia egész területét, hibátlan logisztika kell, megnövelt termelési kapacitás, amely eleget tesz az igényeknek, s ez eleve nagyobb befektetéseket igényel. Erőteljes marketingre van szükség, hogy látható helyeken, kiemelt polcokon szerepeljenek a nemzetközi szupermarketek kínálatában. Ez a folyamat is jelentős költséget vonz, és értékesítők, területi képviselők egész hadát foglalkoztatná. Mivel a vállalkozások tulajdonosai nem engedhetnek meg ilyen többletkiadásokat, a cégek és termékeik a Székelyföld földrajzi határain belül maradnak. És van még egy fontos részlet. Figyelembe véve azt, hogy lehetetlen mindenki igényét kielégíteni, vannak olyan hangok – román és magyar oldalon egyaránt –, amelyek szerint a székelyföldi márkák túlzottan „székelyek”. Kedvelem azokat a márkákat, amelyek képviselhetnek egy-egy földrajzi tájegységet vagy etnikumot, hiszen ugyanakkor átlépik kereskedelmi szempontból a földrajzi és a mentalitásbeli határokat. Az az igazi marketing, amely megérinti egy vidék értékeit, az emberi büszkeséget, s azt minőséggel és a mai világ kihívásaival ötvözi. Úgyhogy semmiképp nem lennék képes arra, hogy túlzott „székelységgel” vádoljam a székelyföldi márkákat.
Mindenképp emlékeznünk kell a közelmúltban lezajlott jogvitákra, amely a csíkszentsimoni sörmanufaktúra és a multinacionális sörgyár között zajlott, és igen kellemetlen felhangjai voltak. A valóság rávilágított arra, hogy ilyen konfrontációkra bármikor sor kerülhet, ha egy-egy terméknek magyar nevet adnak. A konfliktus a márkák közt keletkezhet, amely aztán a cégek/tulajdonosok pereskedéséhez vezet. Az esetet megoldották, és megtalálták a módját annak, hogy mindkét termék a piacon maradjon. De milyen áron?! Hány peres eljárást követően?! Nem hiszem, hogy túl sok székelyföldi vállalat lenne, amely vállalja ezeket a helyzeteket. Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen nyomokat hagyott mindez a székelyföldi üzletemberek stratégiai gondolkodásában? Sokkal óvatosabbakká, sokkal körültekintőbbekké váltak? Eltávolodtak attól a gondolattól, hogy a román piacot magyar márkanevekkel „támadják”? De az is előfordulhat, hogy a kis sörgyár ambíciója és szellemisége inspirálta őket. Szeretném ezt is megtudni, és nemcsak beszélgetések vagy nyilatkozatok szintjén, hanem úgy, hogy a magyar nyelven felcímkézett termékeket például olténiai üzletek polcairól válogathassam. Mindenestre elgondolkodtató, hogy a Financial Trends 2018 elején közzétett tanulmánya szerint a simoni főzde fedi le Romániában a kézművessör-kereslet 75 százalékát, ami már önmagában is sokat elárul a sikerről, amelyet egy székely márka elért. Én azt a következtetést vonom le ebből, hogy hiszek a jelenségben, amely akár fel is erősödhet, bízom a székely márkák romániai térhódításában. Nagyon örülnék, ha a következő 10 esztendő gazdasági folyamatai engem igazolnának.

– A személyes története széles körű sajtóvisszhangot kapott. Hogyan tudja „hasznosítani” nem szokványos identitását?

– A székelyek, a magyarok világa iránti szeretetemnek nincs célja. Csak létezik. Nem igazán értek a nagyszerű cselekedetekhez. Csak úgy élek, ahogy szeretnék. Az a hírverés, a mediatizálás, amely az én történetemet feldolgozta és követte, sokkal nagyobb port vert, mint gondoltam, és olykor kellemetlen is. Legmeghatározóbb magyarság-élményemet az otthonomban, a közeliek körében élem. Biztosíthatom, hogy amennyiben többé soha nem írnak rólam, akkor sem változik semmi az életemben: a magyar univerzum minden részecskéje vonz és érdekel. Hogyha az érzéseimnek látható és tapintható termése lehetne, akkor boldog lennék, hogy hozzájárultam szép dolgokhoz, hogy részt vállalhattam egy vidék fejlődéséhez vagy tartós értékek létrejöttéhez. Egyik nagy tervem – miután majd jól elsajátítom a magyar nyelvet – egy olyan magyar–román kézikönyv megírása, amely azokat a nyelvtani nehézségeket tárná fel, amelyekkel menetközben szembesültem. Ebben segítenek a feljegyzéseim. A másik téma, amely nagyon vonz, hogy közreműködjek a román és a magyar családok közeledésében – kölcsönös látogatásokat szeretnék ösztönözni. Nem ismerem még a módszert, de saját családommal és csíki „fogadott székely rokonaimmal” kezdeném. Aztán e kezdeményezéssel talán sikerül elvinni székelyföldi gyermekeket Olténiába, és fordítva, hogy kölcsönösen megismerjük egymás életét, nyelvét és kultúráját. Így juthatunk el arra a szintre, hogy megismerjünk, megszeressünk embereket, nem pedig a számítógép vagy tévé előtt. Mert vannak székelyek, akik soha nem láttak élő oltyánt, mint ahogyan oltyánok is, akik székellyel soha nem találkoztak. Ismerve a média hatását, jól tudjuk, hogy milyen ellentétek, miféle ellenszenv létezhet a két etnikum szélsőségesei között. Viszont akkor, ha valakinek a szemébe nézel, ha egyazon asztalhoz ültél, ha kezet fogtatok, ha együtt sírtatok vagy nevettettek, akkor mindez megszűnhet. A gyermekek, a kamaszok még inkább fogékonyak ezen „hevítő” érzelmekre.

– Írással is foglalkozik. Mi a hitvallása?

– Ritkán keletkező, rövid írásaimat a fájdalom vezérli. Szavaim túlcsordult lélek kiáltásai. Túl keveset írok, s így jórészt kimondatlan marad, ami fáj. Amikor nem ezekről a bántó érzésekről írok, akkor – a maga nagyszerűségében – a természet ihlet, ő a múzsám, a csendem és biztos menedékem. Lenyűgöz az Ember is – ez a spirituális és intellektuális mechanizmus, amely varázslatos és olykor kiábrándító. A román gondolkodók közül Constantin Brâncuşi szobrászművész szavai irányadók: „Teremtsél úgy, mint egy isten, parancsolj, akár egy király, és dolgozz elítélt rabként!” De szívesen idézem Orbán Balázs A csend harcosa című versének első és utolsó strófáját is: „Engem csöndre nevelt az élet, / Én mindig csendes voltam / És ha mással harcolnom kellett / Önmagammal harcoltam. / […] / Mert kit csöndre nevelt az élet, / Annak hosszú s könnyes az út. / S ha minden csatát el is veszít, / Ő nyeri meg a háborút!” A mostani lelkiállapotomat viszont Mahatma Gandhi szavai fejezik ki leginkább: „Előbb lenéznek, aztán nevetnek rajtad, utána harcolnak ellened, de te mégis győzöl.” Mert 2018-ban nem könnyű Roxana Tudornak lenni. De Tudor Roxánának sem.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.