Buszjegyre

48

kerteszlaszlo_szinesGyermekkorunkban otthon és az iskolában is arra tanítanak, hogy lehetőségeink szerint igyekezzünk segíteni a rászoruló embertársainkon, hisz ami számunkra csak egy gesztus, az nekik nagyon sokat jelenthet. Igen, csak arról nagyon kevés szó esett, hogy sokan visszaélhetnek a kedvességünkkel, többen is megpróbálhatják majd kihasználni azt, hogy segítőkészek vagyunk. Mindezt pedig a saját bőrömön tapasztaltam meg.
Nem is olyan régen történt, hogy egy férfi megállított az utcán, mondván gyógyszereket vásárolt, és annyi pénze se maradt, hogy kifizesse a buszjegyet hazáig. Az egyik gyergyószéki falut jelölte meg lakhelyeként, és szinte könyörgött néhány lejért, mert hát ő nem tud hazamenni. Egy kicsit furcsán néztem rá, talán még alkoholszagot is éreztem ahogy beszélt, sejtettem, hogy hazudik.
De mi van, ha tényleg elfogyott a pénze, és igazat mond? – morfondíroztam magamban, miközben emberünk egymás után sorakoztatta fel a nyomósabbnál nyomósabb érveket arra vonatkozóan, hogy segítenem kell neki.
– Senki nem akar segíteni – jegyezte meg letört hangon, én pedig arra gondoltam, hogy vajon miért? Mert valószínűleg már sokan ismerik, és tudják, hogy semmi nem igaz abból, amit mond.
Üsse kavics – gondoltam magamban, adtam neki egy buszjegyre való összeget, és reménykedtem, hogy tényleg arra költi majd, noha biztos voltam benne, hogy nincs itt semmiféle gyógyszer, busz pedig még annyira sem lesz. Az egyetlen igaz mondat a történetben annyi, hogy nincs pénze.
Megköszönte, továbbmentem, de arra nem gondoltam, hogy hozzávetőleg egy óra múlva ismét látni fogom az úriembert. Nem olyan volt, mint aki épp a buszra siet, és ahogy láttam, kicsit sem volt szomjas. Nagy kilengéssel haladt előre, gondolom, olyasvalakit keresett, akinek ismét előadhatja történetét. Buszjegyre. Persze.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek