2021, január 18, hétfő.

Bűnözők országa

forro_eros_gyongyver_szinesEz olyan ország, ahol még a gyermek is bűnöző. Vagy ha nem bűnöző (még), akkor az lehet, ergo: aszerint is kell kezelni – számomra legalábbis ez a legfőbb tanulsága az idén lezajlott kisérettséginek. Nem állítom, hogy mindez újdonság, teljesen elképzelhetőnek tartom – sőt esetenként tudom is –, hogy az előző években is hasonló módon jártak el a vizsgázó nyolcadikosokkal, csak hát az ember mindig akkor érzékenyebb egy történetre, amikor fészekaljához tartozót érint.
Szóval, a történet: Megkezdődik hétfőn a vizsgáztatás, elsőként románból írnak a gyermekek. Nehéz tananyag, hatalmas követelmény főleg a nem román anyanyelvűek számára, ez, ha a természetes vizsgadrukkot leszámítjuk, önmagában is stressz. És nem kicsi gyermekek már, 15 éves fejjel felmérik, hogy ennek a vizsgának tétje van, ettől függ, hogy hol tanulhatnak tovább, és ez a felelősség voltaképpen az első ilyen méretű életükben, ami külön stresszt okoz. Aztán ott vannak esetenként a saját stresszüket kezelni nem tudó szülők, akik csak gerjesztik a világvége-hangulatot a gyermekek között, ők pedig szoruló gyomorral, kisápadva várják a tételt. (Persze itt is van kivétel, hiszen van gyerek, akinek áldott jó természete van, és nem nagyon lehet kibillenteni lelki békéjéből, meg hát vannak, akik számára valamilyen oknál fogva nincs tétje a vizsgának. Na, ők láthatóan kilógnak az izgulók tömegéből). Mindezekre azt mondhatnánk, hogy természetes. A vizsgahelyzet velejárói. Ami viszont már nem természetes, az a bánásmód, amelyben a vizsgázni érkező gyermekek részesülnek.
Románia ma az az ország, ahol egy 15 éves gyerek úgy megy be vizsgázni a terembe, hogy az ajtó előtt kiüríttetik a zsebeit és elveszik a papírzsebkendőjét. Bizonyára azért, hogy meg ne táltosodjon orrfújás közben, és többet írjon, mint amennyit tud. És elveszik a félliteres palackban vitt ásványvizét. Gondolom, a vízivás is fokozhatja a teljesítményt, azért. És miközben ír, nem elég a felvigyázó tanár (bizonyára az állam nem tartja eléggé megbízhatónak a pedagógusokat), az iskolában egyenruhás rendőr vigyáz a rendre és fegyelemre. Ja, és képet rögzít a teremben felszerelt kamera, mellette újabban hangot is vesz az e célra beszerelt hangrögzítő. Mert sosem lehet tudni, ugyebár.
Vajon, akik ezt a vizsgát megszervezik, egy percig is bele tudják képzelni magukat egy vizsgázó nyolcadikos helyzetébe? Aki szoruló gyomorral megérkezik vizsgázni, és egyenruhás rendőrrel találja magát szembe? Akinek kiüríttetik a zsebeit úgy, hogy papírzsebkendője sem maradhat benne? Milyen ország az, ahol úgy kezelünk kamasz gyermekeket, mint potenciális bűnözőket, és még csak fel sem tételezzük, hogy tisztességesen is vizsgázhatnak?
Ne higgye senki, hogy ez a megalázó bánásmód csak a nyolcadikosoknak jár ki. Nem bánnak különbül az érettségizőkkel sem. Legújabb, hogy más megyébe viszik javíttatni az ő dolgozataikat. Hogy miért? Hát hogy még kevesebb esély legyen csalni! Értik? Csalni! Mert csak erre tudnak tisztelt döntéshozóink gondolni, hogy itt mindenki csal és lop. A helyzet külön pikantériája, hogy azoknak, akik az elmúlt években-évtizedekben a szabályokat hozták ebben az országban, jó része valóban csal és lop. Például doktori disszertációt lop. Vagy mást.
Nem hiszem, hogy csak én érzem megalázónak ezt az egész történetet. Nem tudom elhinni, hogy a pedagógusok számára nem megalázó ez a helyzet, amit évek óta csak fokoznak újabb és újabb „csalásellenes” intézkedésekkel a döntéshozók, és mire a helyi buzgómócsingok még rátesznek egy-egy lapáttal, mint ahogy történt állítólag a papír zsebkendők elvételének ügyében. Azt viszont már egyre kevésbé értem, hogy miért tűrik. Miért tűrik a pedagógusok, miért tűrik a diákok, és miért tűrjük mi, szülők, hogy gyermekeinkkel ezt műveljék?
De mit lehet várni akkor, ha a pedagógusok szakszervezete is támogatja például azt az intézkedést, miszerint más megyékben javítsák az érettségi dolgozatokat? Az a szakszervezet, amely igen hangosan és hatékonyan tudott harcolni például a fizetések ügyében. Az ilyen emberektől valóban nincs mit várni. Már csak reménykedni tudok, hogy vannak még karakán tanárok, tanítók ebben az országban, akiknek egyszer csak megtelik a hócipőjük azzal, hogy a gyermekekkel együtt őket is potenciális bűnözőkként kezelik. És eszükbe jut Babits örök érvényű igazsága, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Forró-Erős Gyöngyi

Kapcsolódó cikkek:

14,316RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb