Bűnmegelőzési hetet tart a rendőrség

Lehet „részeg szemüveggel” kocsit vezetni

41

Megtudhatjuk, hogyan kerüljük ki a rafinált csalók csapdáit, mi a teendő, ha családi vagy munkahelyi erőszak áldozatává válunk. Többek közt ezekre ad választ a Hargita megyei rendőrség A bűnmegelőzés hete elnevezésű rendezvénysorozata – közölte Manuela Ionescu, az intézmény bűnmegelőzési osztályának koordinátora tegnapi, csíkszeredai sajtótájékoztatóján.

Manuela Ionescu és Stanciu Christian Leone Fotó: László F. Csaba

Hozzáfűzte: meglehetősen színes és gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket, a korábbi évek gyakorlatához képest a rendezvénysorozat idei újdonsága, hogy tudományos előadásokat is tartanak a Sapientia – EMTE-vel karöltve, együttműködési egyezséget kötöttek ugyanis a felsőoktatási intézménnyel.

Célkeresztben az erőszak
Az egész hetes rendezvénysorozat egyébként tegnap kora délután elkezdődött, a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló szórólapokat osztogattak a megyeszékhely főterén. Ma 14 órától pedig új konfliktuskezelési módszert, a kárhelyreállító (szakzsargonban resztoratív) igazságszolgáltatást mutatják be, hogy hogyan működik a gyakorlatban. Manuela Ionescu elmondása szerint ez megpróbál személyes elégtételt adni az áldozatoknak, azaz helyreállítani a lelki békéjüket, mégpedig úgy, hogy egy asztalhoz ültetik az őket bántó elkövetővel, akik így szembesülnek azzal, hogy pontosan milyen nyomot hagytak a másik emberben az általuk elkövetett tettek. A felek megbeszélhetik az elkövetett bűncselekmény következményeit, továbbá, hogy miként oldják fel az ebből származó konfliktusokat. Az eseményt egyébként a Sapientia – EMTE csíkszeredai épületének 2-es termében tartják. Szintén az egyetem ad otthont a szerdai tudományos konferenciának, amely a kortárs társadalom új erőszakformáit és annak megelőzését taglalja. Dr. Ambrus Zoltán az erőszak társadalomlélektani vonatkozásairól és lehetséges megelőzéséről tart előadást. Ezt követően dr. Szigeti Tünde a munkahelyi lelki terrorizálásról, az úgynevezett mobbingról beszél, dr. Gergely Orsolya pedig a fiatalokat a virtuális térben, a világhálón érő erőszakformákról tartja meg előadását. A végén Manuela Ionescu összegzi az előadások következtetéseit.

Egyre rafináltabbak a csalók
Csütörtökön pedig arról tájékoztatják az érdeklődőket, miként lehet megakadályozni, hogy a betörők bejussanak a lakásunkba. Manuela Ionescu elmondta: a legtöbb lopás nem betörés után következik be, hanem egész egyszerűen maguk a gyanútlan áldozatok engedik be a tolvajt a lakásukba, akik mindenféle ürügyekkel – eladni vagy vásárolni szeretne valamit, vagy csak egy kenyeret kér – bejutnak, majd ellopnak bármit, ami a kezük ügyébe esik. Stanciu Christian Leone, a Szeben Megyei Rendőrség bűnmegelőzési osztályának koordinátora, aki a Hargita megyei kollégái meghívására vesz részt a rendezvénysorozaton, a legújabb csalási módszerekről beszélt. Elmondta: ma már az emberek nem dőlnek be annak a trükknek, miszerint telefonon közlik velük, hogy a családtagjuk balesetet szenvedett, küldjenek pénzt, ezért a csalók módszert váltottak. Azaz, ha kell, ügyvédnek és rendőrnek adják ki magukat. A magát rendőrnek kiadó bűntárs arra kéri az áldozatot, adja oda a csalónak a pénzt, mert már régóta keresik és szeretnék végre rajtakapni. Így sokan beleegyeznek a dologba, vesztükre. A rendezvénysorozatnak ugyanakkor a pénteki napja ígérkezik a legizgalmasabbnak, a közlekedési balesetek megelőzéséről szóló rendezvényen ugyanis a Szabadság téren ki lehet próbálni a „részeg szemüvegeket”. Egész pontosan a valóságot torzító szemüveget viselve lehet kocsit vezetni a város főterén kialakított pályán, így szimulálva az ittas vezetést.

Keresik a halott csecsemő anyját
Holtan találtak a hétvégén egy csecsemőt Csíkszeredában, a Szív utcában. Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő a Hargita Népének elmondta: bár az ügyészség nyomoz, még nincs fejlemény az ügyben. Hozzáfűzte: a lakosság segítségét kérik, hogy ha bárki tud információval szolgálni, az jelentkezzen a rendőrségnél. Kérdésünkre elmondta: olyan információra számítanak, ha valaki látott egy állapotos nőt néhány napja és azóta ismét látta őt és észrevette, hogy már nem terhes. Hozzáfűzte: a bejelentő személyazonosságát nem hozzák nyilvánosságra, ezért is kérik, bárki bármit tud vagy látott, jelentkezzen. A halott újszülöttet egy nő találta meg szombaton Csíkszeredában, a Szív utcában, ruhaneműbe bugyolálva.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.