Búcsúzott a Fradi

149

A három magyar csapatból kettő jutott tovább a labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörébe, míg román oldalról a Konstancai Viitorul is vette az akadályt. A magyar csapatok közül a Ferencváros ezúttal is búcsút intett az európai kupasorozatnak.

Újpesti öröm az azeriaknak lőtt gólok után. A Sevilla révén nagyágyú következik

Három magyar és egy román csapat volt érdekelt a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében, a Budapest Honvéd, az Újpest, a Ferencváros, illetve a Konstancai Viitorul révén.
A konstancai csapat 2–0-s idegenbeli sikere után hazai pályán 0–0-t ért el a luxemburgi Union Luxemburggal, és továbblépett. A magyar csapatok már nehezebb helyzetben voltak. A Honvéd 2–1-es hátrányba került Szkopjéban a Rabotnicki ellen, de hazai pályán fölényes 4–0-s sikert könyveltek el. Hasonló helyzetben volt az Újpest is, amely az azeri Neftci ellen 3–1-re veszített idegenben, ám hazai környezetben esélyt sem hagyott ellenfelének. Ez a bravúr viszont nem jött össze a Ferencvárosnak, amely 1–1-es hazai döntetlen után lélektelen játékkal 1–0-ra kapott ki a Makkabi Tel-Aviv otthonában, és ebben az évben is az első fordulóban búcsúzott az európai kupasorozattól.
Eredmények, 1. forduló: Kon­stancai Viitorul – Racing Union FC Luxemburg 0–0 – továbbjutott: a Vitorul, 2–0-s összesítéssel; Budapest Honvéd FC – Rabotnicki Szkopje 4–0 (2–0) /Holender (6., 16.), Danilo (63., 84. – az elsőt tizenegyesből)/ – továbbjutott: a Honvéd, 5–2-es összesítéssel; Makkabi Tel-Aviv – Ferencváros 1–0 (1–0) /Atar (45+1.)/ – továbbjutott: a Makkabi Tel-Aviv 2–1-es összesítéssel; Újpest FC – Neftci 4–0 (2–0) /Litauszki (19.), Sankovic (21.), Zsótér (50.), Nwobodo (65.)/ – továbbjutott: az Újpest FC 5-3-as összesítéssel.
A 2. forduló párosításai, csütörtök: Konstancai Viitorul – Vitesse (18), Rudar Velenje (szlovén) – FCSB (18.30), Budapest Honvéd – Progres Niederkorn (luxemburgi, 20 óra), Sevilla – Újpest FC (22.45).

Nyert a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es idényének első, szombati játéknapja 3,5-ös gólátlagot hozott. Az új szezon első meccsén, a Puskás Akadémia – Debrecen találkozón csupán egy találat született, este azonban Kispesten öt, Mezőkövesden, valamint a felcsúti MOL Vidi FC – Kisvárda mérkőzésen pedig négy-négy gól esett. A fordulóból a Ferencváros – Diósgyőr és az Újpest – MTK találkozók tegnap este lapzárta után értek véget.
Eredmények: Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 0–1, MOL Vidi FC – Kisvárda 4–0, Mezőkövesd – Paksi FC 3–1, Budapest Honvéd – Haladás 3–2.

Vereséggel kezdett az OSK
Elkezdődött a román labdarúgó-bajnokság 2018/2019-es idénye, amelyet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vereséggel indított. A háromszékiek Marosvásárhelyen az újonc nagyszebeni Hermanstadt ellen játszottak és 1–0-s vereséget szenvedtek. A bajnok és friss Szuperkupa-győztes Kolozsvári CFR botlott hazai pályán, míg a FCSB is vereséggel indította az idényt.
Eredmények: Kolozsvári CFR – FC Botoșani 1–1, Hermanstadt – Sepsi OSK 1–0, Astra Giurgiu – FCSB 1–0. A Konstancai Viitorul – Dunărea Călărași és a Bukaresti Dinamo – FC Voluntari találkozók lapzárta után értek véget, míg a Medgyesi Gaz Metan – Concordia Chiajna (18), illetve Craiova – Iași (21) meccseket ma rendezik.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.