Brevenge

56

Sajnos van olyan, hogy gyűlölet. Sajnos szembe kell nézni vele. Sajnos az elfojtása nem megoldás. Ennek a golgotáját járja most Nagy-Britannia, amely ahelyett, hogy szembe nézett volna a gyűlölettel, évtizedeken át a politikai korrektség szűzi fátyla alá rejtőzött. A múlt heti népszavazás azonban alkalmat adott arra, hogy Nagy-Britannia leleplezze valós énjét, és ma már egyre gyakrabban olvashatunk a britek között elszabaduló rasszizmusról.
A gyűlölet egyik jellemzője, hogy torzzá teszi az ítélőképességet. Olykor a politika vezérli erőteljesebben – ilyen például a mi esetünkben a magyar–román viszony. Máskor a népharag a hangadó – ez a helyzet a cigánysággal való kapcsolatunkban. A kettő valamennyire mindig kéz a kézben jár, de a briteknél most különösképpen egymásra talált.
Másfél évet dolgoztam Angliában, a legtöbbet egy gyümölcscsomagoló gyárban. A vezetőség büszkén hangoztatta, hogy több mint negyven ország fiai és lányai dolgoznak a gyártósoron. Azt már nem kürtölték szét, hogy a vezetőség zöme közvetlenül nem dolgozik lengyelekkel, románokkal, indiaiakkal, nigériaiakkal, csakis britekkel. Ha az ananászvágásról tartottak agytágítót, annak is része volt a politikai korrektség. Annyira görcsösen ragaszkodnak ezekhez a körökhöz, hogy mindenáron le kellett futni. Egyszerűen nem akarják tudomásul venni azt a nem örvendetes, de valós tényt, hogy az a sokféle ember, aki különböző okokból kifolyólag a brit szigeten él, különféle sérelmek vagy puszta szűklátókörűség miatt esetleg gyűlöli egymást.
Persze eleve más a kiindulópont, ha az ember identitása nem az angol, a skót vagy a walesi, hanem a brit. És náluk sikerül fenntartani azt a látszatot, hogy ez valóban működik! Nem omlik össze, mint például a diktatórikus satuban létrehozott egységes jugoszláv öntudat. Ettől függetlenül a látszat mégiscsak látszat marad, és a talaj könnyen meginog, ha politikai játszmák és társadalmi feszültségek egymásra találnak egy érzékeny útelágazásnál.
Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének több előreláthatatlan negatív következménye lesz, mint amennyi előrelátható. A gazdasági, politikai következményekről már könyvtárnyi anyag született, és a szakemberek ezután is ontani fogják az elemzéseket. Ami a politika és gazdaság nagyszínpadán zajlik, az történelmi, de messze nem annyira fájdalmas, mint ami a társadalom szintjén, az egyszerű emberek körében lejátszódik. Az egyén sorsát ugyanis most erőteljesebben határozza meg az elszabadult gyűlölet. Az elhallgatott, nem kezelt harag, a politikai korrektség kudarcaként áradó gyűlölet most elönti az utcákat, és magával sodorja a lengyeleket, románokat, bolgárokat, indiaiakat, afrikaiakat, muszlimokat. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek becsületes adófizetők vagy pótlékokra vadászó haszonlesők. Olvasni, hogy megszólják a lengyelül beszélőket, megalázzák a bevándorlókat. (Feltételezem, számos olyan brit állampolgár is, akinek a felmenői között szintén találnánk bevándorlókat.)
A Brexit (Br = brit, exit = kilépés) és a Bremain (remain=maradni) fogalommá vált, és a népszavazást követő napon a Bregret (regret = megbánás) kifejezés is elterjedt. Maga a jelenség pedig felfogható Brevenge-nek (revenge = bosszú). Mert a bevándorlás-ellenességre alapozó Brexit tulajdonképpen az elhanyagolt, érdektelen sorsoknak a bosszúja. Bosszúja annak, hogy Nagy-Britannia hosszú ideje azzal ámítja lakóit, hogy a gyűlölet elfojtása hatékony eszköze a gyűlölet megfékezésének. Most láthatóvá vált, hogy a gyűlölet és az indulat elfojtása egyformán veszélyes.
Politikai korrektség nélkül beszélni valóban nem annyira civilizált dolog, de még mindig sokkal okosabb, mint a négy fal közé szorítani az indulatot. A gyűlölet ugyanis olyan torzszülött, amelyre hiába nyomjuk rá az ajtót, a kulcslyukon is képes kibújni és elárasztani az utcát. Akár tetszik, akár nem: gyűlölet igenis létezik! És akár tetszik, akár nem: jobb nyíltan szembenézni vele, mintsem bújtatni egy ilyen szörnyet.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.