Bözödi György halálának 30. évfordulójára

47

Nehéz volna e helyen irodalmi munkásságát bemutatni, mégis megpróbálom, ha szűkszavúan is, a sokoldalú tevékenységét, amely szorosan összefügg történelmi személyiségével és magyarságtudatával.

Bözödön született a hatholdas földműves székely család, Jakab Lajos és Berei Judit hatodik gyermekeként. Az otthoni kötődését azzal is nyomatékosította, hogy felvette a Bözödi nevet. Otthon azonban mindig Jakab úrként emlegették. A népes családból egyedül ő emelkedett ki, Kolozsvárt, az unitáriusok kollégiumában végezte középiskolai tanulmányait, s ez meghatározta további tevékenységét.
A legszűkszavúbb lexikonok is felsorolják, hogy: költő, prózaíró, szociológus, történész és műfordító volt. Vállalta az erdélyi magyar író mindenkori felelősségét, folyamatosan alkotott. 1968-ban versbe fogalmazta vallomását: „Őrült vállalkozás volt / az egész életem / megírni mindent / ami történelem / s maholnap azt sem tudom / mi történik velem.”
Az alig húszesztendős Bözödi György prózával és versekkel indult. Én csak hallgattam című pályakezdő novellája 1932-ben jelent meg a Keleti Újságban. Ekkor már recenziókat, könyvkritikákat is rendszeresen közölt a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon hasábjain.
Érettségi után felvették a Lyceum nyomdába Kolozsvárt, ahol folytatásos regények szedését bízták rá. 1932-től 1935-ig egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a Keleti Újság szerkesztőségében dolgozott, utána 1935-től 1940-ig az Ellenzék belső munkatársa volt. Két éven át az Unitárius Teológiának is növendéke volt.
Az újságíró, kritikus, novellista Bözödi mindezek mellett verseket írt különböző folyóiratokba. Egyetlen verseskötete látott napvilágot életében: Nap és árnyék címmel válogatott költeményeinek gyűjteménye (1979).
Első könyvét a bözödújfalusi szombatosokról írta, Székely emberek – zsidó istenek címen, amelyet 1935-ben a Minerva adott ki Kolozsváron. A harmincas évek közepe táján az Ellenzék sorozatban közölte Bözödi György tényfeltáró falurajzát, ebből nőtt ki aztán a Székely bánja, ami 1938-ban jelent meg. Ebben szakítani akart a romantizáló látásmóddal, reálisan feltárta a társadalmi valóságot. A Romlás című regény 1939-ben jelent meg, a Nyugtalan pásztorok 1942-ben. A Termés című folyóiratban jelen volt mindvégig (1944 nyaráig, amikor kényszerű okok folytán megszűnt a lap). Itt kritikai tanulmányok, elbeszélések, néprajzi közlések láttak napvilágot tollából. „Vissza kell állítani az erdélyi írásban a szociális tartalmat” – vallotta Bözödi.
Szoros kapcsolatba került Móricz Zsigmonddal, aki a Kelet Népét szerkesztette. 1941 nyarán együtt járták be Erdélyt. Ezt az utazást a Termés első számában megjelent írásában ismetette. A Móriczcal való kapcsolattartásról többször is írt. Ebben az időben a Székely Szó szerkesztőségében dolgozott. A háború utáni hányattatások, meghurcoltatások, letartóztatások sorozata következett Bözödi életében. A kommunista diktatúra nem csupán testét gyötörte meg, hanem irodalmi és tudományos munkásságát is lehetetlenné tette. Ezekben az években Bözödi ritkán jelentkezett új írásokkal. Novellát nem, de verset folyamatosan írt, élete végéig.
Fölszított hajsza indult ellene a világháború után, vádakkal illették, egyebek mellett antiszemitizmusát és jobboldaliságát emlegették a Jónás Ninivében című írásáért, amelyet az Egyedül vagyunk című jobboldali lap jelentetett meg, tudta nélkül. Ez időben a kolozsvári Egyetemi Könyvtár alkalmazottja volt, utána az 1848–1849-es Történelmi Ereklye Múzeumában dolgozott, ahol Kiss Jenővel a múzeumnak a háború által feldúlt könyvtárát rendezgették. A könyvtári alkalmazottak közül a káderezések folytán egyedül őt menesztették, ezt a nem megfelelő politikai tevékenységével indokolták. Ezt követték az ítélet nélküli börtönévek, kényszermunka Békáson, a Duna-deltában és más helyeken.
1958-tól nyugdíjazásáig (1975) a marosvásárhelyi Akadémiai Fiók kutatója, történelmi tárgyú dolgozatok társszerzője, román regények fordítója, lapok munkatársa. De a belügyi szervek akkor is zaklatták, próbálták elhallgattatni. A fizikai és szellemi-lelki gyötrelmek megviselték, 1989-ben halt meg a budakeszi szanatóriumban. Sírja a bözödi temetőben van, szülőházán és egykori iskolájának homlokzatán tábla emlékeztet egykori székely írónkra.

Gálfalvi Gábor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek