Bővült a csomafalvi gyümölcsfeldolgozó eszköztára

11

Sikeres éveket tudhat maga mögött a 2011-ben alapított gyer­gyó­csomafalvi Fenyőalja Turisztikai és Hagyományőrző Egyesület. Szervezetünk összes tagja azon dolgozik, hogy folyamatosan fejlődést mutasson a tevékenységünk, így idén is pályázatot nyújtottunk be ennek érdekében.
A megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesületéhez benyújtott – 25 040 lej értékű – pályázatunk révén hat fagyasztóládával és egy kuktával bővült az eszköztárunk, amit azért tartottunk fontosnak, mert nőtt a termékek iránti igény, az új eszközök pedig mind az elkészítésben, mind a tárolásban komoly segítséget nyújtanak.
Egyesületünk termékei a határon túl is egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek, büszkék vagyunk arra, hogy Csomafalva hírét például Manchesterig is el tudtuk vinni. Köszönjük mindenkinek, aki segíti a tevékenységünket!

Orbán Melinda, Csomafalva

Eszköztárunk bővítését Hargita Megye Tanácsának pályázata tette lehetővé.

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.