Bővül az infrastruktúra

Fontos, hogy a középületek rendben legyenek

49

Felsőboldogfalvához tizenegy település tartozik, ezért elég nehéz minden településen helytállni. Sándor József felsőboldogfalvi polgármester sincs megelégedve a román kormány által finanszírozott pályázatokkal, hiszen sok esetben hosszú ideig elhúzódnak a kifizetések. Tavaly leginkább az uniós pályázati pénzekből, illetve saját költségvetésből gazdálkodtak.

Sándor József Fotó: Nagyálmos Ildikó

Sándor József abban bízik, hogy öt településen – Fel­sőboldogfalván, Bikafalván, Hod­gyában, Ócfalván és Far­cád­ban – a csatornahálózat építését idén befejezik, hiszen még a derítőállomás, illetve 3 kilométer vezeték hiányzik, a szivattyúházak működőképesek.
– Ha ezzel megvagyunk, következnek a bővítések, ugyanis Patakfalvát és Árvátfalvát is szeretnénk hozzácsatlakoztatni a vezetékhez. Felsőboldogfalvára víztározót vásároltunk, az árvátfalvi vezetékhez minden szükséges anyag rendelkezésünkre áll – tájékoztatott a polgármester, majd hozzátette: tavaly vízszolgáltatót váltottak, a községhez tartozó településeken a Harvíz Rt. szolgáltatja a vizet. Sándorfalván a Kisvíz programmal akarják megoldani a zsáktelepülés vízellátását.
A művelődési házak egy részét szintén pályázati pénzből sikerült felújítaniuk, Felsőboldogfalván jelenleg is folynak a belső munkálatok, itt teljes felújítás történik. A telekfalvi és farcádi kultúrotthonokat számos belső berendezéssel szerelték fel: függönyöket, fény- és hangtechnikai eszközöket, székeket vásároltak. Szintén tavaly vezették át Farcádból Lengyelfalvára a földgázt, s bár a szolgáltatás még nem indult el, a polgármester ígérete szerint tavasszal megnyitják a gázcsapokat. Pályázatot nyújtottak be a LEADER-hez, Felsőboldogfalván szeretnének még ebben az évben műgyepes sportpályát építeni. Saját költségvetésből javították meg a sándortelki és árvátfalvi kultúrotthonokat. A polgármester fontosnak tartja, hogy a középületek minden településen rendben legyenek, hogy civilizált körülmények között tudjanak rendezvényeket tartani.
A farcádi kultúrházba a napokban bevezették a központi fűtést, a falu lakossága is besegített a takarításba, sőt pénzadománnyal is hozzájárult a megvalósításhoz .
– A közmunka nem idegen errefelé, a farcádi kultúrotthon is közmunkával épült 1983-ban – mondta a polgármester.
Megoldandó problémaként említette kilenc település közvilágításának modernizálását, reméli, hogy találnak pénzforrást erre a célra. Ugyanakkor megoldódni látszik a tömegközlekedés is: Szé­kely­udvarhely önkormányzata a környező településekkel karöltve februártól helyi buszjáratot indít a közeli falvakba.
A sokat ígért bicikliút kiépítése – amely Felsőboldogfalvától a zetelaki gátig húzódna – még várat magára, a polgármester szerint 2024 előtt nem lesz semmi belőle. Létrehoztak ugyan egyesületet is az Udvarhely környéki érintett települések, és Hargita Megye Tanácsa is betársult, az előtanulmányt is készítik, de egyelőre nincs lehetőség a pénzszerzésre.
Idei tervek között szerepel a községhez tartozó települések egy-két utcájának az aszfaltozása, erre is tettek le pályázatot.
Készül a község területrendezési terve, csak a községközpontban, Felsőboldogfalván, 1990 óta 204 ház épült. Ócfalván befejezték a mezőgazdasági területek telekkönyvezését, idén a többi településen folytatják a munkát.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek