Bővítik az intézmény eszköztárát

Új játékokat vásároltak

244

Új játékok érkeztek a Gyergyó­szent­miklósi Városi Bölcsődébe. A Kismanók Egyesülete pályázott sikeresen Hargita Megye Tanácsának kiírásán, a megnyert összegből vásárolták az újdon­ságokat.

Örömmel fogadták a bölcsődések az új játékokat Fotó: Lázár Hajnal

A városi bölcsőde fenntartásához szükséges pénzt a gyergyószentmiklósi önkormányzat a mindenkori költségvetésből biztosítja, fejlesztésre azonban nagyon kevés pénz jut az intézmény működtetése és az alkalmazottak fizetése mellett. A Kismanók Egyesületét 2015-ben hozták létre, a bölcsőde mellett működő civil szervezetként, hogy az intézmény fejlesztéséhez járuljon hozzá többek között pályázatokon való részvétel által. A tavaly már sikeresen pályáztak a megyei tanács kiírásán, és több olyan játékot vásároltak, amely hiányzott a bölcsődéből, idén pedig újabb nyertes pályázatnak köszönhetően bővítették a játékállományt. Ezúttal 2500 lejre vásároltak kézügyességet fejlesztő játékokat.
– A finommotorika fejlesztése alapvető fontosságú a későbbi zavartalan írástanuláshoz, a most megvásárolt eszközöknek köszönhetően a bölcsőde magasabb színvonalon tud fejlesztő tevékenységeket biztosítani az ide járó háromévesnél kisebb gyerekeknek – fogalmazott Baricz Katalin igazgató. Megjegyezte ugyanakkor, a hétközna­pokban mindig a játék a cél, majd ennek eredménye a kicsik fejlődése. Az igazgató elmondta azt is, az egyesület célja olyan alapfelszereltséggel bővíteni az intézmény eszköztárát, mely a következő generációk számára is hasznos lesz, az építőkockákat és különféle színes játékokat ugyanis sok gyerek használhatja még a következő években.
A gyergyószentmiklósi bölcsődében egyébként jelenleg is telt ház van, ötven gyerek jár a két csoportba, nyolc gondozó foglalkozik velük, köztük óvónők és egészségügyi személyzet is. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén meghatározott pontrendszer alapján történt a beiratkozás. Előnyben részesítették azokat a gyerekeket, akik szülei dolgoznak, esetleg egyik szülő egyedül neveli a gyermeket. Azok jelentkezését pedig, akik nem Gyer­gyószentmiklóson laknak, nem vették figyelembe.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.