Bőven a megengedett határérték alatt

Tiszta a levegő

48

Tiszta a levegő Hargita megyében, legalábbis ez derül ki a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség tegnapi prefektusi kollégiumon bemutatott statisztikai adataiból. Domokos László, az ügynökség igazgatója elmondta: 2018-ban egyetlen légszennyező anyag sem érte el az emberi egészségre veszélyes határértéket.

A környezetvédelmi ügynökség és a levegőminőséget jelző tábla. Nincs baj Fotó: László F. Csaba

Bár a határértéket nem érték el a mutatók, ettől függetlenül igaz, hogy néhány légszennyező anyag koncentrációja nőtt, de még mindig jóval a megengedett határértékek alatt maradt – közölte Domokos László.
Az ügynökség mérőállomása egyébként a kén-dioxid, a nitrogén-oxid és nitrogén-dioxid, valamint az ózon, a szén-monoxid, a benzol, a szálló port és annak ólomtartalmát mérte. Az adatokból az is kiderül: a levegő kén-dioxid-tartalma jóval az emberi egészségre még nem veszélyes, megengedett határérték alatt maradt. Tavaly az egy óra leforgása alatt mért köbméterenként 13,13 mikrogramm volt a legnagyobb mért adat, január 13-án. Ehhez képest az egy óra leforgása alatt mért megengedett határérték köbméterenként 350 mikrogramm. Hasonló a helyzet a többi légszennyező anyag esetében is.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.