Bőröndnapló 86.: Levelet hozott a gugli

115

Érdekes e-mailt kaptam a napokban. A Google Maps küldte. A címe egy, az elmúlt évről szóló összeállítást ígért. Napokig ki sem nyitottam, mert hozzászoktam, hogy mindenféle rendszerüzenet (azt hiszem, így hívják) érkezik, amely rendszerint nem érdekel. Aztán tegnap, mivel takarítottam a levelesládámat – mondanám, de ez inkább levelesfiók vagy egyszerűen elektronikus üzenetek – na szóval, takarítottam az e-mailek között, megnyitottam ezt a küldeményt is, és szemem-szám tátva maradt.
Lehet, hogy csak az én elmaradottságom teszi, lehet, hogy a fiatalok már rendszeresen ilyen összesítőkkel dolgoznak, mint a legmegszokottabb összefoglaló módszer, mint ahogy elképzelhetőnek tartom azt is, hogy ennél sokkal bonyolultabb dolgokra is képes a gugli (szeretem így becézni), csak én vagy mi, egyesek nem tudjuk, nem ismerjük az összes lehetőségét, de tény, hogy elképedtem, amikor megláttam, mit tartalmaz a levél.
A Google-térkép levelében pontosan felsorolja, hogy tavaly hány országban, városban, régióban jártam, ebből hányban először, és azt is, hogy hány kilométert tettem meg repülőn, buszon, metrón, kompon és gyalog, összesen, illetve részletekre lebontva. Az említett helyeket szépen illusztrálja és hajszál- meg percre pontosan kirajzolja az útvonalaimat, mindig jelezve, hogy milyen járművel, esetleg hogy saját lábamon és hány kilométert közlekedtem. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, amikor ötletszerűen a múlt év bármelyik napjára kattintva, azonnal megtudhattam, és ezzel felidézhettem, hogy hol jártam.
Az első döbbenet után nagyon megörültem ennek a lehetőségnek. Mert nem jegyzetelek eleget az útjaimon. Vagy mert nincs mindig időm rá, vagy mert néha bízom – legtöbbször alaptalanul – a memóriámban, néha meg annyira tömény a program, hogy eszembe sem jut, még megpróbálni sem, rögzíteni a történéseket. Ha ilyen összefüggésben nézem, akkor határozottan segítséget jelentenek ezek az adatok, különösen mert legtöbbször illusztrálja is: a saját fotóimmal, ha azokat telefonnal készítettem, máskor – bár nem mindig – a netről levett képekkel. Mit kívánhat többet egyszerű dokumentációként az ember lánya?
A második gondolatomat, illetve tulajdonképpen kérdésemet már a kíváncsiságom, a megismerési vágyam szülte. Hogyan is történik ez? Egészen pontosan: miért, hogyan valósítható ez meg, és mit jelent a tény, hogy ilyen információkat tárolnak rólam? Mert biztosíthat ugyan az oldal, a rendszer, az akármi, hogy senki más nem látja ezeket az adatokat rajtam kívül, annyira naiv csak nem vagyok, hogy ezt el is higgyem. Mert azok, akik ezt kitalálták, nyilván minden adathoz hozzáférnek. Persze, csak akkor, ha akarják. De vajon mikor és miért akarhatják?
És amint elkezdtem kutakodni az internet alapfogalmai körül, mert bevallanom, elég sokat használom ezt a csodát (mert az!), anélkül hogy eddig utánajártam volna a történetének, úgy kapott el az internet ördöge: szörföztem szinte akaratlanul is a neten, ahogy az elő van írva, hisz már-már automatikusan kattintgatsz, amikor küldözget innen oda, onnan meg még tovább, egy-egy kiemelt fogalom keresésére. Azaz navigálunk szélsebesen, rövid kattintásokkal ugorva egyik oldalról a másikra, egyik adatról a másikra, sokszor csak részleteket vagy félmondatokat olvasva el. Ily módon az idővonal, a keresőprogram meg a világháló könnyedén vezetett a feltalálójához, aki a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete) alkalmazottja, ez pedig egyéb nemzetközi kutatócsoportokhoz és szervezetekhez (betűszókhoz: ENSZ, EU, WHO, DSM stb.), amikről aztán eszembe jutott a Tudat és Élet Intézet, amelytől már csak egy aprócska asszociációra van nemcsak a zen, hanem a New Age, majd a szcientológia is, anélkül, hogy az utóbbiak között bármilyen egyenes vonalú kapcsolatot feltételeznék. Az azonban vitathatatlan, hogy egyrészt nemzetek fölötti szervezetekről, másrészt kortárs eszmerendszerekről, eléggé kaotikus, rendszertelen, részben vallásos, részben ezoterikus, nehezen egységbe foglalható, de mégis valamiféle ideológiát magáénak valló mozgalmakról van szó.
Nem szándékozom ezekből és ezek után elméleteket gyártani, veszélyeket látni vagy láttatni, különös értelmezéseket adni bizonyos jelenségeknek. Ám nem tudom megállni, hogy ne tegyek szóvá bizonyos összefüggéseket, amikre érdemes lenne odafigyelni, mert talán körvonalazódhat belőlük néhány magyarázat mindarra, ami körülöttünk és velünk történik: honnan és hogyan indult mindaz, ami mára ide juttatott, ahol vagyunk.
Az én generációm még kellene emlékezzen a múlt század hatvanas-hetvenes éveire. Igaz, akkor már eléggé el voltunk zárva a világtól, de még lehetett néha külföldre menni, onnan is jöttek, főként a valamiféle erdélyi kötődéssel rendelkezők, az odaszakadt rokonok. Akkoriban még a román konyak („konyak”) igen jónak és olcsónak számított az anyaországban: a legközkeletűbb és legközkedveltebb ajándék volt, de feketén kínálgatva jól el lehetett adni, akár a tetrabugyit, a frottírtörölközőt, bébiholmikat, bőrkesztyűt, kakaót, borsot és babérlevelet. Cserében onnan érkezett – hoztuk vagy hozták, kijátszva a vámosok éberségét – a kávét, farmernadrágot, Bac és 8×4 dezodort, Amo és Caola szappant, ételízesítőt, és természetesen a könyveket és folyóiratokat (legalábbis némelyek).
Amíg mi ezzel voltunk elfoglalva, 1968-ban megmozdult Nyugat-Európa: diákmozgalmak, lázadások dúltak a szabadság és az új szellem nevében. A szomszédban kivirult a prágai tavasz, Dubcek és az emberarcú szocializmus kísérlete. Amerikában meggyilkolták Martin Luther Kinget, zajlott a szexuális forradalom: megjelent a fogamzásgátló tabletta. Nálunk pedig a dekrétum a terhességmegszakítás tilalmáról, Kínában Mao kulturális forradalma, amely gyakorlatilag megsemmisítette a múltat.
Aztán harminc év múlva, talán innen eredeztetve vasfüggönyök hulltak le vagy húzódtak fel (tényleg, mi is volt az irány?), összetákolt soknemzetiségű birodalmak esek szét szintén soknemzetiségű nemzetállamokra – érdekes, ugye?
Ezután drasztikus gyorsasággal Nyugat betüremkedik Keletre, mert ez utóbbi piac és olcsó munkaerő, a lehetőségek felfedezésétől felbolydult Kelet meg elindul pénzt szerezni Nyugatra, hogy megvehesse annak áldásait.
A szabadság, a mindenki elidegeníthetetlen jogának kikiáltott szabadság és a jólét (szintén emberi jog vagy csak vágy?) megmozdít minden elnyomottat, rosszul élőt, múltat szebb jövőre cserélni akarót és a jól élő, segíteni vagy még többet keresni akarót a jog, szabadság, egyformaság nevében, és jönnek, és mennek. Ezt nevezzük globalizációnak.
És közben levelet küld a gugli térkép.

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek