Bőrgyógyászati szűrővizsgálatok

Július 15-ig lehet jelentkezni

129

Csíkszeredában is be lehet kapcsolódni az egyik nemzetközi, dermatokozmetikumokat forgalmazó cég által szervezett bőrgyógyászati szűrővizsgálatokba.

A La Roche-Posay által meghirdetett Fényvédelmi napok keretében országszerte több helyszínen, Hargita megyében pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bőrgyógyászati osztályán és egy csíkszeredai bőrgyógyászati magánrendelőben végzik ingyenesen az anyajegyek ellenőrzését. A június 3-án kezdődött és július 15-ig tartó kampányban arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a melanóma az egyik legagresszívabb rosszindulatú daganat, amelynek az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az előfordulása, ugyanakkor azt is kiemelik, hogy az időben felfedezett rákos megbetegedések jó eséllyel gyógyíthatók. A szűrővizsgálat keretében az anyajegyeket ellenőrzik a szakorvosok.
Mihály Gyöngyvér, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bőrgyógyászati osztályának szakorvosa elmondta, a szűrés keretében az osztályon hetente nyolc pácienst fogadnak, a vizsgálatok hétfőn, kedden, szerdán és pénteken zajlanak 10 és 12 óra között. Előzetes bejelentkezésre van szükség, a 0372–748259-es telefonszámon lehet időpontot kérni, hétköznap délután három óra után. Szintén telefonos bejelentkezés alapján fogadják szűrővizsgálatra az érdeklődőket a poliklinika épületében található bőrgyógyászati magánrendelőben, ide a 0740–950910-es telefonszámon lehet jelentkezni.
Dr. Mihály Gyöngyvér elmondta, akinek sikerül a szűrővizsgálatra feliratkoznia, annak nem szükséges beutalót vinnie. Hozzátette ugyanakkor, aki esetleg nem kap időpontot most, az egy, a háziorvostól igényelt beutalóval máskor is kérhet időpontot a kórház bőrgyógyászati járóbeteg-rendelőjébe, és így is elvégeztetheti ingyenesen az anyajegyek vizsgálatát. A szakorvos szerint akkor kell megnézetni szakemberrel az anyajegyeket, ha valakinek sok anyajegye van, ha családjában előfordult bőrrák, ha az anyajegyek állapotában változás következik be, például viszketni kezd vagy fáj. Szintén érdemes szakorvoshoz fordulni, ha atípusos anyajegyei vannak valakinek, tehát ha az anyajegy nem szimmetrikus, a széle nem egyenletes, többszínű, illetve nagyobb, 5-6 milliméteres. Amint megtudtuk, a melanóma előfordulásának növekvő tendenciája térségünkben is tapasztalható, a szakemberek szerint ennek egyik oka lehet a túlzott napozás. Ahogy a kampány egyik fő üzenete, úgy a bőrgyógyászok tanácsa is az, hogy megfelelő fényvédelmet kell alkalmazni: alapszabály, hogy 11 és 16 óra között nem szabad napon tartózkodni, továbbá, hogy amikor napon vagyunk, akkor ajánlott a fényvédő krémek alkalmazása és a bőrt a nap sugarai elől védő ruházat.
A szűrővizsgálatról és a fényvédelemről további információk olvashatók a www.protectiasolara.ro honlapon.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek