2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

Bogdán Mária Emese: A padlás angyala

Egyszerre négy női szerző kötete jelent meg a Hargita Népe Kiadó gondozásában. Időrendi sorrendben elsőként Dana Gheorghiu Die Fabrukler. Gyárvárosi történetek című rövidpróza-gyűjteménye jelent meg Sarány István fordításában, ezt követte Bogdán Emese Mária A padlás angyala című novelláskötete, Albert Ildikó Párizs és a bizsergető gondolatok esszéregénye, majd Kozma Mária Csizma a konyhaasztalon című tárcasorozata zárta az új kiadványok sorát. Ennek kapcsán beszélgettünk szerzőinkkel.

– Bogdán Mária Emese inkább csak Bogdán Emeseként ismert Csíkszeredában, no meg Gyimestől Barótig, sporttanárként rendkívül népszerű. Szerzőként sem éppen kezdő, ugyanis könyvsiker volt Intő szülőknek, nevelőknek című kötete, amelyben a pedagógusok, de főként szülők számára foglalja össze a mozgással, testneveléssel, testtartással kapcsolatos tudnivalókat, az iskoláskorban előforduló leggyakoribb tartáshibákat. Emellett novellái irodalmi lapokban, antológiákban szerepelnek, no meg aktív a közösségi médiában. Hogyan született A padlás angyala?

– Nem tudnám pontosan körvonalazni ezt, de tény, hogy mikor kiment a fiam Amerikába, valamilyen úton-módon mindenképpen vissza akartam hozni. Aztán a Gyimesbükkben töltött tíz év tanárságom emlékei is kezdtek feszegetni, s jólesett leírni az akkori számomra ismeretlen érdekes világot, szokás- és hiedelemvilágával együtt, egy gyermek szemével. Így lett belőle egy szép szomorkás mese. Akkor úgy indult, hogy majd, folytatom kisebb, hasonló történetekkel, amelyből aztán kidomborodna sok esemény az életemből, de aztán más témák kötöttek le, és ez a tervem még hátravan.

– Nehezen vált meg a kézirattól, gyakran szeretett volna még változtatni rajta. Holott a kézirat is olyan, mint a családi fészekből kirepülni készülő gyermek: el kell engedni. Maximalista ezen a téren is?

– Igen nehezen engedem el a lelkemhez közel álló dolgokat, folyton javítanék valamit, másképp írnám, jobban körvonalaznám, a maximalizmus időrabló, egy rossz törekvés, ami bennem is megvan, s nem hagy békén, de nem is segít, inkább próbálgatom mentére hagyni a gondolataimat, s nem a tökéletességre törekedni, akkor jobban sikerül minden. Olyan is megtörtént, hogy megírtam valamit, amivel akkor elégedett voltam, de nem küldtem be sehová, eltettem pihenni, aztán egy fél év múlva elővettem és átírtam, egészen más mese lett belőle, de akkor a hangulatom is más volt. Az előző könyvecskémet, Intő szülőknek, nevelőknek, amely az Ábel Kiadó és a Csíkszereda Kiadó közös kiadásában jelent meg, legelőször az uszodában egy díjkiosztáson pillantottam meg. Díjaztak vele. Mikor egy nagy csomóban megláttam egymásra rakva, a medence szélén egy asztalon, oda akartam menni, hogy toljam biztonságosabb helyre az asztalt, nehogy a könyvek bespriccolódjanak. Az volt az érzésem, hogy beleesnek a medencébe, még mielőtt kiosztanák a gyerekeknek. Valahogy nem tudtam elszakadni tőlük, de akkor, ott a medence szélén rájöttem, hogy ezek már nem hozzám tartoznak, sokkal inkább azokhoz, akiknek szántam. El kell engedni az útjukra…

– Kitalált történetek vagy valós történések a kötetben bemutatott, mindennapiságukban is rendkívüli, rendhagyó esetek? Hol a határ a valóság és a fikció között?

– A kötetben bemutatott min­dennapi események lehet másnak nem is rendkívüliek, de bennem felerősödnek az érzések, és rendkívüliek lesznek. Mikor megláttam a piacon a kék szemű öreg nénit a tréningjében a botjával, ahogy tartotta fel a kezével a csombort, elsírtam magam, s nem tudtam lecsendesedni, míg le nem írtam. Így vagyok sok más utcai képpel, mindennapi eseménnyel is. Ha úgy érzem, hogy felkavar, muszáj leírni. Ezekben nincs fikció. Más elbeszélésekben, novellákban pedig a valós történetbe úgy bele tudok képzelni akármit, hogy elhiszi bárki, s még én is a végén, hogy úgy volt igazából. A fikció sokszor valósággá válik, miután leírom, s lehet, ez gyengeségem, de mivel gyerekkorom óta ábrándozó vagyok, nálam a határ is elmosódik. A valóság adott, egy történet, amely megérintett, egy kis fantáziával megváltoztatható, több írásban ki is próbáltam ezt. Sok múltbeli negatív eseményt vagy személyt átalakítottam, a lányom rám is pirított, mikor elolvasta, hogy nem egészen így volt, de így megszépült a múlt, elfelejtődtek a sérelmek, s már másként kapott helyet a jelenben.

– Egy általam tisztelt, jó ne­vű dalszövegíró, költő, aki civilben tornatanár, azt mondta nekem, hogy a magyartanár úgy lazít, hogy rúgja a bőrt, a tornatanár pedig ír. Osztja a né­zetét?

– Igen, osztom ezt a nézetet. Testnevelőként nekem is jólesik az írás, mert ez más világ, sokszor kényszerít is valami, s ha leírtam, megkönnyebbülök, de nem vagyok ebben szaki, nincs képzettségem, csak úgy, ami jön valahonnan, nem tudom, honnan, azt leírom, és örülök mikor sok pozitív visszajelzést kapok. Kihívás, de jólesik, ha az ember a mestersége mellett más téren is kipróbálja magát. Máskülönben a „bukfencesek” tehetséges emberek, persze messze nincsenek úgy elismerve, mint „rendes tanár” kollégáik, pedig nagy felelősség van rajtuk, a gyerekek egészsége függ a munkájuktól, de számos példa hozható fel arra vonatkozóan, hogy más doméniumokban is állják a sarat. Mihai Constantinescu testnevelőként lett az egyik legkedveltebb román könnyűzene-énekes, Bokor Ildikó szintén. Van, aki zenekart alapított és zenészként élte le az életét. Én későn kezdtem írni, de most ezt csinálom szívesen, a sportélet is sok leírni­valót rejteget. De azt is érzem, hogy sokszor más szemmel látom a világot, ha valamit elkezdek, kitartok a végletekig, erőszakolom, amíg befejeződik, mint a 3000 métert anno, -24 fokban. Ez is milyen érdekes, hogy milyen szép emlék lesz a sok fagyoskodásból, kínszenvedésből a jégen.

 

Bogdán Mária Emese 1955-ben született Baróton. Iskoláit 1963-tól Csíkszeredában, majd a bukaresti Testnevelési Akadémián végezte. Testnevelőként a Gyimesekben és Csíkszeredában tanított, gyógyúszás és vízitorna oktatóként is tevékenykedik. 2014-ben jelent meg az Ábel Kiadó és a Csíkszereda Kiadó gondozásában az Intő szülőknek, nevelőknek című kötete, amely az iskoláskori fejlődési rendellenességekre hívja fel a figyelmet, megelőzés céljából. Novelláit, elbeszéléseit nagyrészt a gyermeklélek inspirálja. Írásai közül az Intim című második díjat nyert a Hargita Népe novellapályázatán, A padlás angyala című novellája a Székelyföld folyóiratban jelent meg, de közölte írásait a Magyar Napló is. Írása szerepel Év novellái 2016 és az Év novellái című antológiakötetben is.

 

Egyedi hangulatú, napjaink és közelmúltunk, megtörtént vagy kitalált (de akár meg is történhetett volna), olykor abszurd, néha groteszk eseményeit megragadó történetek sora Bogdán Emese kötete. Az írások egy része már napvilágot látott a hazai vagy a magyarországi irodalmi folyóiratokban, másokat pedig a szerző többnyire a tercier média, a Facebook nyilvánossága előtt villantotta fel és mérte le hatásukat. S bár az internetes irodalom még kialakulófélben van, melyben az alkotók mellett szemlélőként, véleményalkotóként vagy megosztóként a befogadók is tevékeny szerepet vállalnak. Mindenképpen figyelemre méltó és örömteli Bogdán Emesének e törekvése egy olyan időszakban, amikor a folyóirat-szerkesztők rendre hangot adnak a novella- és elbeszélés-irodalom eltűnése, a (nagy)regény okozta térvesztése miatti aggodalmuknak. Ugyanakkor testhezállóbb számára ez a struktúra, a több rövid történet megalkotása, különálló képek, hangulatok megörökítése egy lírikus számára, aki általában nem egyetlen nagy narratívában gondolkodik. 

Kapcsolódó cikkek:

14,338RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb