Biztos védekezés döntőt ért

Negyedszer játszhatnak aranyért a franciák

191

A korábban térdsérüléssel küszködő Umtiti góljával Franciaország egygólos győzelmet aratott Belgium ellen az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében. A franciák negyedik döntőjükre készülhetnek, míg a belgák a legjobb eredményüket már biztosan elérték. A bronzzal javíthatnak rajta.

Umtiti ünnepeli a gólját

A francia válogatott 1–0-ra legyőzte Belgium csa­patát az oroszországi lab­darúgó-világbajnokság keddi, szentpétervári elődöntőjében. A győztes gólt egy szögletet követően Samuel Umtiti – akiről korábban az a hír járta, hogy térdsérülés miatt nem játszhat – szerezte fejjel az 51. percben. A 14 találatával a vb eddigi legeredményesebb csapata ezúttal nem talált kapuba, hiába voltak meg a lehetőségei erre.
Franciaország története során harmadszor játszhat finálét: ezt megelőzően 1998-ban hazai pályán győzött, 2006-ban pedig 11-esekkel veszített. A belgák még így is felülmúlhatják eddigi legjobb eredményüket, az 1986-os negyedik helyüket, amennyiben győznek a szombati 17 órától kezdődő bronzmérkőzésen. A vasárnapi, moszkvai döntőben a franciák ellenfele Anglia vagy Horvátország lesz.

Könnygázt is bevetettek
Nem nehéz elképzelni, hogy nagyon komoly utcai ünneplés volt tegnap este Párizsban, miután döntőbe jutott a francia válogatott. Százezrek lepték el a főváros utcáit. Késő este a Champs Élysées-n a radikálisabb ünneplők elkezdték lebontani a szurkolói zóna kerítéseit, ott rohamrendőrök könnygázzal vetettek véget a bulinak.

Kifigurázott Henry
A franciák belgák elleni győzelme azért is volt érdekes, mert már a meccs előtt is minden francia lap kiemelte, hogy a franciák világbajnoka, Henry a belgák másodedzője, és a meccs közben is furcsa volt látni őt az ellenfél kispadján. Ennek fényében nem meglepő, hogy a győzelem után tréfálkozni támadt kedvük a franciáknak, az SNCF, azaz a francia vasúttársaság például rögtön a meccs után a Twitteren írta azt, hogy „Henry, ha holnap hazajönnél Franciaországba, több vonat is megy a brüsszeli Déli pályaudvarról”.

Elődöntő, világbajnokság
Franciaország – Belgium 1–0 (0–0) /Umtiti (51.)/.
Franciaország: Hugo Lloris – Benjamin Pavard, Raphael Varane, Samuel Umtiti, Lucas Hernandez – Kylian Mbappé, Paul Pogba, Antoine Griezmann, Ngolo Kante, Blaise Matuidi (Corentin Tolisso, 86.) – Olivier Giroud (Steven Nzonzi, 85.).
Belgium: Thibaut Courtois – Toby Alderweireld, Vincent Kompany, Jan Vertonghen – Nacer Chadli (Michy Batshuayi, 91.), Moussa Dembele (Dries Mertens, 60.), Axel Witsel, Marouane Fellaini (Yannick Carrasco, 81.), Kevin De Bruyne – Romelu Lukaku, Eden Hazard.
Így látták a kapitányok
Roberto Martinez, Belgium: Egy pontrúgás döntött. Szoros, nagyon szoros meccset játszottunk, amelyen az döntött a franciák javára, hogy ők valamivel szerencsésebbek voltak a kapu előtt. A játékosaink hozzáállása nagyszerű volt a találkozóhoz. Fel kell tudnunk dolgozni, hogy csak az egyik csapat nyerhet, míg a másik szükségszerűen veszít. Mi mindenesetre minden tőlünk telhetőt megtettünk a pályán.
Didier Deschamps, Franciaország: Kivételes, ami történt. Nagyon örülök a játékosaimnak, fiatalok, azonban ott van bennük a karakter és a mentalitás. Nehéz dolgunk volt ma egy nagyon erős Belgium ellen, de az a kis gól elég volt. Roppant sokat kellett dolgoznunk védekezésben, a kontrákból egy kicsit többet is kihozhattunk volna a végén, ám ezzel együtt is le a kalappal a futballisták és a stáb előtt. Mi játsszuk a döntőt! Nagyon büszke vagyok a csapatomra – már 49 napja együtt vagyunk, sok minden történt, olyanok is, amik nehezebbek, de ilyen az élet egy csapatban. És hadd hozzam fel a stábomat, húsz emberről van szó, mindenkié a mai siker, viszont a játékosoké a mérkőzés: bekerültünk a döntőbe, és végül is a pályán levőknek köszönhetjük a győzelmet. A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett vereséget még nem emésztettük meg, szóval holnap csendben megnézzük, ki jut a fináléba.”

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.