Angol lecke 1. – Bevándoroltunk

88

A common „közöst” jelent, a sense „érzéket”, „értelmet”. Azt hittem, a kettő együtt a „közös megegyezés” megfelelője. Mire megtudtam, hogy a common sense valójában azt jelenti, hogy „egyértelmű”, „magától értetődő”, már késő volt: nem mondhattam az állandóan lenéző tekintettel alázó főnökömnek, hogy ne prédikáljon egyértelműségről egy kontinensről érkezett európainak, amikor pint­ben, fontban, mérföldben mérnek, a körforgalomba jelzőlámpát tesznek, zsinórral kapcsolnak villanyt a fürdőszobában és a hideg-meleg víznek külön csapja van! Ez Anglia, a nagy fizetések és a logikátlanság országa. Welcome!

P1070504
Szimbólum. Ma már nemcsak Londoné, hanem a kivándorlásé is Fotók: Márk Boglárka

Igen, idejutottunk. Mármint oda, Angliába. Nem állt szándékunkban, de most már nem bánjuk, sőt örülünk neki. Hogyne örülnénk, amikor sokkal több pénzt kerestünk tűrhető munkával, és hogyne örülnénk a szociális rendszer törődésének, a fejlett tömegközlekedésnek, az anyagi biztonságnak. És persze, hogyne örülnénk, amikor megtapasztalhattuk az angliai hétköznapoknak azokat a jellegzetességeit, amelyekről valamiért keveset hallottunk itthon: az érdektelenséget, a hanyagságot, az erkölcsi romlottságot, az ésszerűtlenséget, az idegenséget, az ingyenélést, a multikulti keserédes ízét. Ezek mind hasznosak voltak számunkra ahhoz, hogy elégedetten nyugtázva zárjuk le az angliai kiruccanást, és hazatérésünk után immár új szempontok szerint is értékeljük a telket, ami a miénk, a lakást, amit mi rendezünk be, az otthont, ami csak azok otthona, akiket szeretünk, és a közösséget, ahová tartozunk.

Ha nincs ló…
Hónapokkal ezelőtt cikksorozatban beszámoltam arról, hogy a menyasszonyommal Finnországba indultunk tavaly ősszel. Ott szerettünk volna dolgozni fél év erejéig, közben a párom tökéletesítette volna a finn nyelvtudását, amelyre építve otthon indítottunk volna vállalkozást. A nyelv mellett a pénzszerzés volt a másodlagos cél. Csak egy kis megtakarítást céloztunk, nem sokat. De Finnországban nem jött össze a munka, ezért a könnyebb utat választva megcéloztuk Angliát. Kapóra jött egy páros állásajánlat, így belevágtunk az új fejezetbe.
Oxfordhoz közel, vendégházban dolgoztunk, a párom konyhai kisegítőként, én pedig pincérként. Nulla tapasztalattal a pintek, unciák világában, olyan nyelven, amelyet viszonylag jól beszélünk, mégis alig értettünk az akcentus miatt. Belecsöppentünk a nyakkendős kapitalista kizsákmányolásba: románokkal dolgoztunk az angol kollégáinknál sokkal többet, de jóval alacsonyabb órabérért. Életünk legszörnyűbb két hete után hagytuk a fenébe fogadót és a megaláztatást, és egy mosodai állás reményében a skót határhoz közeli, észak-angliai Newcastle-be költöztünk. Rövidesen kiderült, hogy mosodai állás még sincs, mert a mosoda állítólag leégett. Elkezdtünk szórólapozni, közben néha-néha azért bejárhattam a mosodába – ahol semmiféle tűzvész nyomait nem láttam –, egy idő után pedig egy kínai étteremben lehettem alkalmi mosogatófiú, mígnem megtaláltuk a végleges állást egy gyümölcscsomagoló gyárban.

Régi az újjal, szép a csúnyával, népek, vallások, értékek. Minden összekeveredik
Régi az újjal, szép a csúnyával, népek, vallások, értékek. Minden összekeveredik

Alacsony kerítés, rossz ízű kolbász
Angliai hónapjaink legnagyobb hozománya az, hogy másképp látjuk a valóságot. Végre nemcsak hallottunk a külföldi „jó életről”, hanem minden érzékszervünkkel mi maguk megtapasztalhattuk. És ami az otthoni látószögbe nem fért bele, az most megvillant, testet öltött. És többnyire elszomorított. Mert az ugrik az ember szemébe, hogy bizony, aki itthon nem tud megélni, az ott is vergődik, csak erről nem beszél. A nagy fizetésről szívesen beszámolunk, de az igénytelen lakhatási körülményekről, az utcán szembejövő erkölcsi mocsokról, az akár ingyen is beszerezhető drogokról, a bazárokká alakított templomokról, az őrző-védő szolgálattal és detektorkapukkal „felszerelt” iskolákról, és a haszontalanul elszáguldott évekről már kevésbé.
Ez egy könnyen fenntartható életforma csapdája: ha valakinek az anyagi biztonság számít, akkor azt megtalálja. Viszont nem jár feltétlenül kevesebb lemondással, mint itthon élni, és talán nem is annyira célravezető. Persze az ezzel kapcsolatos nagy következtetések levonásához évek kellenek. Mi pedig nem adtunk éveket Angliának, mindössze másfelet.
Milyen Angliában élni? Milyen Anglia? Mi vonzza oda a fiatalságot? Tárgyilagosan, törvényszerűségek mentén megfoghatatlan téma. Következzék tehát egy szubjektív leírás, egy sorozat, ami sem rábeszélni, sem lebeszélni nem akar, elbeszélni annál inkább!
Ja, és az angol kolbásznak szörnyű az íze, a kerítés pedig – ha egyáltalán van – az esetek többségében nevetségesen alacsony, nem funkcionális.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.