Betekintés a kulisszák mögé

Színházi világnap

366

A házasságról szóló, szociológiai felméréseken alapuló kísérleti előadásra készül a Csíki Játékszín társulata, a színház világnapja alkalmából tegnap nyílt próbán engedtek bepillantást a próbafolyamatba. Az elsősorban középiskolásokból álló közönség zsúfolásig megtöltötte a színház próbatermét.

Nyilvános próba. Igaz történeteket dolgoz fel az előadás Fotó: László F. Csaba

Bartalis Gabriella, a produkció rendezője elöljáróban elmondta: a kísérleti jellegű előadás összesen huszonegy mélyinterjú alapján készült. A kiválasztott interjúalanyok között különböző felekezetekhez tartozó, életkorú, jól működő házasságban élő vagy éppen elvált házastársak beszéltek a házasság örömeiről és buktatóiról. Az így összegyűlt mintegy háromszáz oldalas nyersanyagból készült el az előadás alapszövege, amely korántsem végleges, hiszen a színészek kéthetes improvizációs gyakorlatát követően módosították azt, sőt várhatóan az előadáson a szöveg jelenlegi változatán is csiszolnak majd. Bartalis Gabriella a jelen lévő középiskolások figyelmét felhívta arra is, hogy az előadás „még kezdetleges munkafázisban” van. Ennek ellenére szemmel látható volt, hogy a szövegbe épített poénok már most működnek, legalábbis a diákok kuncogásából, nevetéséből teljes joggal lehetett erre következtetni. Pedig látszólag egy hétköznapi beszélgetés volt mindez, három különböző korosztályt képviselő pár között, akik éppen egy házavató bulin vettek részt.
Délután a Sirály című előadását játszotta a közönségnek a társulat, ezt követően közönségtalálkozót tartottak és bemutatták a Csíki Játékszínről készült filmet.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek