Beszélgetés Tőke Ágnes pszichológussal: Segít, ha megosztjuk a lelki terhet

81

Fotó: R. Kiss Edit

A betegeket gyakran traumaként éri a diagnózis, a továbblépéshez pedig nagyon fontos, hogy segítséget kérjenek, illetve elfogadják a felajánlott támaszt és beszéljenek a problémáról – mondta Tőke Ágnes, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház pszichológusa, aki főként daganatos betegekkel dolgozik az intézmény onkológiai osztályán. A szakembert a mellrák elleni küzdelem világnapja (október 1.) alkalmával kérdeztük tapasztalatairól.

– 14 éve dolgozik pszichológusként a kórházban, az utóbbi időszakban főként az onkológiai osztályon. Hogy látja, mi az, amivel a daganatos betegeknek a legnehezebb megküzdeni?

– A diagnózis ismertetése utáni időszak talán a legnehezebb számukra. A diagnózis megerősítése traumaként éri őket, a szakirodalom is úgy fogalmaz, hogy ez egy lelki atomrobbanásként hat, nagyon fájdalmas dolog. Az nagyon nehéz, amíg feldolgozzák ezt, hisz ez egy krízishelyzet, egy veszteség, ha elveszíti valaki az egészségét. Ilyenkor tudunk mi segíteni, megmagyarázni, hogy miről szól ez az időszak, elmondani, hogy ehhez idő kell, ez egy folyamat, amíg feldolgozzák és elfogadják a betegséget. Krízishelyzetben azonnal be kell avatkozni. Az első beszélgetést több ülés követi még, hisz egyszerre nem lehet sok mindent rávetíteni a betegre, előbb feltérképezzük, ki milyen fázisban van. Abban, hogy hogyan dolgozzák fel a betegséget az emberek, az is szerepet játszik, hogy kinek milyen az érzelmi intelligenciája.

– Elfogadják a betegek a segítséget?

– A zöme elfogadja, de vannak zárkózottabb személyiségűek is, akik nem. Néha az is előfordul, hogy az előbb elutasító beteg később visszatér és megnyílik. A lényeg, hogy bizalma legyen a páciensnek, akkor tud beszélni a problémáról. Ezek az emberek rendszerint valami más lelki terhet is viselnek, egy fel nem dolgozott veszteség, válás vagy beteg gyermek a családban, legtöbbször komplex a probléma. Van, hogy szociális problémák is vannak a háttérben. Beszélünk ilyenkor a félelmekről, szorongásokról is.

– Nemrég volt a mellrák elleni küzdelem világnapja. A mellrákos betegek nőiességükben is érintve érzik magukat…

– Ha a beteg emlője el van távolítva, akkor kell segíteni a megváltozott testkép elfogadásában is. Jellemző ugyanakkor, hogy a kemoterápia után elveszítik a betegek a hajukat, sokan ezt is a nőiesség elvesztéseként élik meg.

– Mi az, amit általános tanácsként meg lehetne fogalmazni azoknak, akik egy ilyen nehéz diagnózissal szembesülnek?

– Én mindenképpen azt ajánlom a daganatos betegséggel szembesülőknek, hogy forduljanak szakemberhez, pszichológushoz, lelki vezetőhöz, mert így könnyebb lesz feldolgozni. És hogy beszéljenek róla, ne húzódjanak vissza, mert ez nem tesz jót, a félelmekkel, szorongással egyedül nehezebb megküzdeni. Jó megosztani a szakemberrel, hogy mi bántja, mi az a teher, amit cipel. Mondja ki, beszéljünk róla, átkeretezzük, hisz ez mindig segít. A beszélgetéseink végén sokszor hallom azt, hogy „megkönnyebbültem, kimondtam”. Aki egyedül él, annak még nehezebb. Mindenképpen jó, ha segít egy szakember, az elején és később is, hogy a beteg megőrizze jelenlegi életminőségét és lelki egyensúlyát, bízzon abban, hogy gyógyulni fog, hogy tünetmentessé válhat. Próbálunk reményt adni, hisz a remény húzóerő. Tapasztalatom szerint, aki nem fojtja el a problémát, az jobban gyógyul. Lelki gyógyulás nélkül a fizikai sem működik, a test és a lélek egyensúlya nagyon fontos. Kiegészítő terápiaként relaxációs gyakorlatokat, légőzgyakorlatokat is szoktunk végezni, illetve a kezelés alatti imaginációs gyakorlatokat. Néha a zárkózottabb betegek is bekapcsolódnak utólag, ha látják, hogyan működik a betegtársaiknál.

– Nemrég volt a lelki egészség világnapja. Mit tanácsol, hogyan vigyázzunk a lelki egészségünkre?

– Mindenképpen fontos az „énidő”, az, hogy szánjunk időt magunkra is. Ugyanakkor töltsünk együtt minőségi időt a családban, beszéljük meg a problémákat, gondokat. Ha látjuk, hogy valamelyik családtagunk szomorú, ideges, akkor kérdezzünk rá, hogy mi bántja és beszéljünk arról. Keressünk hobbit magunknak, szánjunk rá időt és a mindennapos stresszt is menedzselni kell. Igyekezzünk nyugodt légkört teremteni otthon.

– Sokaknak fontos a hit is, ez mennyire jelent kapaszkodót?

– Nagyon sok betegnek nagymértékben segít a hit, elmondják, hogy reményt merítenek belőle és feltöltődnek, ez egy erőforrás számukra. Nagyon fontos még az akarat, akarni gyógyulni, együttműködni a kezelőkkel. Legyen jövőkép, illetve célkitűzések, amiket meg tud valósítani, mert az is egy húzóerő. Próbáljon aktívan élni, azaz sétálni, járkálni, meditálni, relaxálni, foglalkozni a hobbival, hogy ne folyton a betegségre gondoljon. Merje elmondani, ha gond van, hisz már az is sokat számít, ha megosztja problémáit másokkal, akár betegtársaival.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek